Musorujsag
Élő Eredmények

F2, sprintfutam: a dobogósok nyilatkozatai

M4 Sport
Izgalmas hajrát hozott az F2-esek silverstone-i főversenye, melyen az addig vezető kettős, Robert Shwartzman és Mick Schumacher ütközése után a kivárásra játszó Yuki Tsunoda szerezte meg a győzelmet. Harmadikként a duplázó, vagyis a hétvégén másodszor dobogóra álló Jack Aitken futott be. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a leintés után!

Yuki Tsunoda (Carlin) – 1. hely

Mindkét premás nagyon gyors volt a verseny elejétől kezdve. Én mögöttük voltam és próbáltam menedzselni a gumikat egészen a leintésig. Talán volt egy kis szerencsém is, azzal, hogy a premások a hatos kanyarnál összeütköztek, és így könnyen megelőzhettem őket. Viszont a versenytempóm az ütközésük előtt és után is nagyon jó volt. Köszönettel tartozom ezért a csapatnak.

Mick Schumacher (Prema) – 2. hely

Nagyon jól kezdtük a versenyt, sikerült egészen jól eljönnünk, és egész jók voltunk, hogy tartsuk a pozíciónkat. Jó helyzetben voltunk a győzelemhez, de aztán összeütköztem a csapattársammal. Pedig az autó nagyszerű volt, a csapat fantasztikus munkát végzett, hogy az első körtől kezdve ilyen jól menjen. Meg kell még néznem a felvételeket, hogy tudjam, mi történt az ütközéskor. Ettől függetlenül az autóban jól éreztem magam, a legjobbamat próbáltam nyújtani. Most igyekszünk előre tekinteni, hogy fontos pontokat szerezzünk. Most meg kell néznem, mi volt az ütközéskor.

Jack Aitken (Campos) – 3. hely

Titkon bíztam abban, hogy lesz valami esemény elöl, és szerezhetek egy dobogós helyezést. De egyébként csak azzal foglalkoztam, hogy a saját versenyemet fussam, és jól kezelni tudjam a gumikat. Két dobogós helyezést szereztem a hazai versenyemen, ez pedig mindenképp olyan eredmény, amivel kiegyezik az ember.

Mick Schumacher, Yuki Tsunoda és Jack Aitken (Fotó: XPB)

További tartalmak