Musorujsag
Élő Eredmények

Nyakfájását kihasználva csapna le Hülkenbergre Ricciardo

Nyakfájását kihasználva csapna le Hülkenbergre Ricciardo

F1, Sky Sports, Autosport
Kihasználná Daniel Ricciardo, hogy nincs bejáratva Nico Hülkenberg nyaka, és levadászná az időmérőn őt legyőző excsapattársat. Már csak azon aggódhat, nem taktikázta-e el magát a Renault már pénteken…

A 70. Évforduló Nagydíján bebizonyosodott, nem a levegőbe beszélt Daniel Ricciardo, amikor a pénteki második szabadedzésen elért harmadik helye után arról kezdett elmélkedni, talán lesz esélyük megtartani ezt a pozíciót. Csapata erre a hétvégére mechanikus módosításokat hajtott végre az R.S.20-ason, melynek hála nagyobb mozgásterük nyílt a beállításoknál, és feljavult a teljesítményük – elsősorban az addig gyenge pontot jelentő gyors kanyarokban. Ricciardo meg is állapította: „Ez most már így egy egészen jó versenyautó!”

Hogy mennyire, az a szombati időmérőn is megmutatkozott. Az ausztrál versenyző a Q3-ban úgy vágott neki az utolsó körének, hogy a két Mercedes mögött a péntekről megőrizni vágyott harmadik helyen állt. Aztán a hajrában mégis visszacsúszott. Az első körét a rosszabbul működő közepes gumin teljesítő Max Verstappennek hátravolt egy lágy gumis köre, mellyel túl is szárnyalta Ricciardót, majd jött a meglepetésember, Nico Hülkenberg, aki mindkettejüknél jobb időt autózott.

Noha Ricciardót bosszanthatta volna, hogy Verstappentől csupán 21 ezreddel, Hülkenbergtől pedig alig több mint egy tizeddel maradt el, valójában cseppet sem bánkódott, mivel érzi, a Renault valóban „megérkezett”. „Pénteken mindenki meglepődött a harmadik helyünkön. Ez talán nyomást is helyezett a csapatra, mert meg kellett ismételnünk. De nem hiszem, hogy bárki a harmadik helyre számított volna nálunk. Inkább egy olyan helyre, ahol most vagyunk. Minden kör végén úgy éreztem, hogy a legtöbbet hoztam ki belőle” – vont mérleget elégedetten.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

„Nagyon boldog vagyok a top ötös helyezéssel. A helyezés csak egy bónusz. Mármint nyilván ez befolyásolja, hogy mennyire vagy boldog, de alapvetően azt az érzést keressük, amikor áthajtunk a célvonalon, és tudjuk, hogy mindent kihoztunk az autóból. Én a mostani időmérőn többször is megtapasztaltam ezt, szóval elégedett vagyok.”

Autójuk javulása kapcsán elmondta: „Az autó hátulja egyértelműen jobban működik. Nem tudom, mely elem az oka ennek, de korábban léphetek a gázra, és megvan a leszorítóerő, működik. Egy tizeden belül lenni Maxtól jó, örülhetünk neki, mivel a múlt héten nyolc tizedre voltunk, szóval előreléptünk.”

 

Hülkenberg nyaka lehet a cinkostársa…

A Renault versenytempóját Ricciardo már egy hete is erősnek érezte. Akkor 1,1 másodperc választotta őt el a dobogós Charles Leclerc-től a célban. A pódium eléréséhez talán ezúttal is szükségük lenne egy jó adag szerencsére, ám az előrébb lépést nem tartja elképzelhetetlennek. Két előtte álló ellenfele közül Verstappent tartja a nehezebben elkaphatónak. A Red Bull-os a kemény gumin fog rajtolni, míg mindenki más a közepesen, vagyis a rajtnál némi hátrányban, az első etapot tekintve viszont taktikai előnyben lehet. „Max versenytempója vélhetően jobb lesz, de ő a keményen rajtol. Ez jónak tűnik, de nem biztos, hogy beválik. Lehet, hogy magányos verseny vár rá” – utalt arra, hogy a Red Bull-os egy hete is a Mercedesek mögötti és a középmezőny előtti légüres térben autózott, senkitől sem zavartatva.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A harmadik helyről induló Hülkenberget ezzel szemben a célkeresztjébe fogja venni. Szeretné kihasználni a Sergio Pérezt helyettesítő korábbi csapattársa „rozsdásodását”. Hülkenbergnek a mostani csak a második hétvégéje a Racing Pointtal, és egy hete az elsőn nem versenyezhetett a motorhibája miatt. „Úgy érzem, Nico lehet a célpont. már csak amiatt is, hogy nem teljesített még versenytávot, nem érti annyira az autót. Ha lennének itt szurkolók, lehet, hogy úgy húsz kör után elkaphatnák a fejét valamelyik nagy tempójú kanyarban…” – utalt arra tréfásan, hogy Hülkenberg nyakának aligha lesz egyszerű kiállni a versenytáv terhelését. „Nyilván jó autó van alatta, de fog még szembesülni pár akadállyal a versenyen, ezért harcra kényszeríthetem őt. És szerintem jó harc lesz.”

 

Elpazarolták a versenygumit?

Könnyen lehet azonban, hogy egy akadállyal még a Renault is kénytelen lesz szembenézni a futamon. Az ellenfelek pénteken fejüket vakarva figyelték, hogy a francia csapat két versenyzője a mezőnyből egyedüliként a kemény gumikon is teljesített hosszú etapot. A versenyen ez lesz a legjobb gumitípus, ám mivel a Pirelli mindenkinek csak két szettet adott belőle, mindenki egész hétvégén a futamra tartogatta őket. Kivéve a Renault-t. Nekik egy szettjük maradt vasárnapra.

Ricciardo elismerte, utólag jött csak rá, hogy ez talán még visszaüthet. „Csak péntek este tettem föl pár kérdést erről, de akkor már nyilván késő volt. Meglátjuk. Nem szeretném máris kijelenteni, hogy elszúrtuk. Nem biztos, hogy így van. Remélhetőleg nem.”

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Ricciardo a futamon így egy garnitúra kemény gumival gazdálkodhat, és miután a Q3-ban is a közepesen autózott, a második legkeményebb típusból sincs már friss szettje. Igaz, a többség hasonlóan van ezzel. Ráadásul neki a többiekhez képest eggyel több, három használt közepes gumija lesz.

A Q3-as gumiválasztásukat az ausztrál nem érzi tévesnek, még ha azt el is ismeri, hogy a Verstappennel és Hülkenberggel szembeni kis lemaradását látva a második Q3-as körén talán megért volna egy próbát a lágy. „A Q1-ben föltettük a lágyat. Úgy éreztem, jó kört mentem. Aztán a Q2-ben fölraktuk a közepest, és úgy éreztem, egy másodperccel gyorsabb vagyok. És könnyebbnek is éreztem, az autónak jobban tetszett a közepes” – indokolta, miért tartott ki a sárga Pirelli mellett a végéig. „Ha lett volna húsz percünk gondolkodni, talán úgy döntünk, hogy jó volt az első Q3-as kör, nem maradt benne több, érdemes megpróbálni a lágyat, hátha beválik. De nem tettük, mert nincs ennyi időnk gondolkodni. Én úgy éreztem, a közepesre van szükségem.”

Miközben a Mercedesek talán most is kiemelkednek a mezőnyből, mögöttük láthatóan izgalmas csatára van kilátás. A 70. Évforduló Nagydíja 15 óra 10 perckor rajtol, az M4 Sport és az M4sport.hu a felvezető műsorral viszont már 14:30-kor jelentkezik!

Borítókép: Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak