Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo új kifejezést alkotott: Ez egy Seb-forgás volt!

Ricciardo új kifejezést alkotott: Ez egy Seb-forgás volt!

Racefans, F1
A tornában bevett gyakorlat kitalálójukról elnevezni elemeket. Daniel Ricciardo most nemcsak megalkotta, reprodukálta is a Sebastian Vettel-piruettet…

Sebastian Vettel kicsit váratta a 70. Évforduló Nagydíja után vele interjút készítő riportert. Mielőtt a mikrofon elé lépett volna az interjúzónában, átbeszélte friss élményeit Daniel Ricciardóval. Mutogatásukból és az elcsípett „forgás” szóból ki lehetett találni a témát. Versenyükben közös pont volt, hogy mindketten megpördültek a pályán: Vettel az első kanyarban, miután túl szűken fordult, Daniel Ricciardo a futam közepén, miközben Carlos Sainzcal vívott csatát. Hibájuk mindkettőjüket kilökte a pontzónából.

Miközben Vetteltől már nem újdonság, hogy menetiránnyal szembe állítja a Ferrarit, Ricciardótól kissé szokatlan volt a megingás. Egymás mellett értek a jobbos kanyarba a McLarennel, ő volt belül, és amikor a gázra lépett, Renault-jának hátulja elszabadult, már nem tudta megfogni. A jelenet Vettel tavalyi és tavalyelőtti hasonló megmozdulásait idézte, például a 2019-es bahreinit vagy a 2018-as monzait Lewis Hamilton ellen.

A hasonlóságot Ricciardo is érezte, így el is nevezte mutatványát volt csapattársáról. „Összefutottunk Sebbel az interjúzónában, és úgy érzem, ez most egy Seb-forgás volt tőlem. Sajnos tőle az elmúlt években láttunk pár ilyet. A belső íven vagy, és mihelyst a gázra lépsz, elveszíted az irányítást. Ő ellenem is csinálta ezt 2018-ban Austinban. Nem hiszem, hogy én tapasztaltam volna már hasonlót eddig” – állapította meg az ausztrál.

Az esetük Sainzcal a Village-kanyarban történt. „Láttam Carlost, és nyilván próbálja az ember kitolni kicsit, de nem értünk össze. Aztán ahogy nyitottam a kormányon és a gázra léptem, egyszerűen megforogtam. Gyanítom, ilyenkor annyira közel vagy a másik autóhoz, hogy sok leszorítóerőt veszítesz azon az oldalon, és ez nyomja meg az autót. Nagyon gyorsan jött a leszorítóerő-vesztés, és ilyenkor megpördülhetsz” – elemezte a jelenséget.

Ricciardo egészen addig a pontzónás helyezésekért küzdött, jóllehet versenye már a rajttól másképpen alakult, mint azt a sikeres időmérője után elképzelte. Miközben 5. rajthelyének megszerzése után még Nico Hülkenberg levadászásáról és a negyedik helyről  álmodozott, az első körben német ellenfele sikeresen visszaverte a támadását, majd jött Lance Stroll, és a „lepattanót begyűjtve” elment Ricciardo mellett, aki ezzel már csak 6. volt.

Később a Renault pénteki furcsa taktikája is visszaütött nála, hiszen miután már a szabadedzéseken elhasználtak egy szett kemény gumit, a versenyen csak egy kemény keverékes etapja volt, és a gumit kockássá tevő piruettje miatt az is csupán 9 körig tartott. A távot így kettő helyett három kiállással teljesítette. Ezzel és a hibájával együtt a 14. helyen ért célba, Vettel és Sainz mögött.

„Ez a verseny fokozatosan egyre lejjebb lökött minket. Onnantól, hogy először kiálltunk. Talán tovább kint kellett volna maradnunk, és csak föltenni a keményet. De közepeset kaptam, és az egyszerűen tönkrement, nem tudtunk vele több kört menni. Erre nem számítottunk. Aztán keményet kaptam, de egy csoportba kerültem, harcolnom kellett, próbáltam védekezni Carlos ellen, és elvesztettem az autót. A forgással meggyilkoltam a gumikat, és utána annyi volt a versenyemnek” – kesergett.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Igazán nagy elszalasztott lehetőség így sem volt ez Ricciardo szerint. „Az autónk talán nem volt olyan jó a versenyen, mint számítottunk rá. Nem hiszem, hogy dobogóesélyes autónk volt ma. De az biztos, hogy pontokat szerezhettünk volna. Megnézzük, mit csinálhattunk volna jobban. Én nyilvánvalóan kihagyhattam volna a megpördülést…”

Csapattársa, Esteban Ocon eközben a 8. helyen ért célba a Renault-val. A francia Charles Leclerc-rel a mezőnyből egyedüliként teljesítette a versenyt egy kiállással.

Borítókép: Daniel Ricciardo megpördülése (Fotó: F1)

További tartalmak