Musorujsag
Élő Eredmények

F3: Győzelmet ért Piastri nagyszerű rajtja

F3: Győzelmet ért Piastri nagyszerű rajtja

Boxutca
Az ötödik helyről induló Oscar Piastri nyerte az F3-as sprintversenyét Barcelonában, miután már az első körben átvette a vezetést, ezt követően pedig stabilan tartotta elsőségét. Győzelmével a tabellán is zárkózott csapattársára, Logan Sargeantre – lemaradása már csak egy pont!

A barcelonai sprintfutamnak az első pontjait tegnap megszerző Matteo Nannini vághatott neki az első helyről, pozícióját azonban már az indulás után elveszítette: először a második sorból induló Alexander Peroni vágott az élre, majd az ötödik pozícióból rakétaként kilövő Ocasar Piastri, aki nemcsak jól indult, hanem okosan is helyezkedett.

A 19 éves ausztrál Nanninit a harmadik, Peronit pedig a negyedik kanyarnál hagyta maga mögött, a vezetést tehát sikerült néhány másodperc alatt megszereznie, kiengedni pedig már nem engedte ki a kezei közül a verseny hátralévő részében.

Amint Piastri az élre állt, Nannini támadást indított Peroni ellen, és visszaszerezte a második helyet – még épp időben, előzése után ugyanis Max Fewtrell és Olli Caldwell ütközése miatt pályára küldték a biztonsági autót.

Az újraindítás után Piastri megfutotta az addigi leggyorsabb kört, gyorsan leszakította tehát Nanninit, akinek egyébként is inkább hátra kellett figyelnie, Peroni ugyanis egyre közelebb került hozzá, majd a futam felénél, az első kanyarnál meg is előzte őt. Az újabb biztonsági autós fázis után tehát Piastrinak a honfitársat kellett maga mögött tartania.

Az ausztrál ezt a feladatot is megoldotta, majd ismét kényelmes előnyt autózott ki, mielőtt megszerezte idei második futamgyőzelmét, amivel egyébként a pontversenyben is nagy lépést tett az élen álló Logan Sargeant felé – az amerikai előnye már csak egy pont!

Sargeant egyébként ötödikként ért célba. A két premás közé Peroni, az első dobogós helyezését szerző Nannini és Richard Verschoor került, de ismét ott volt a pontszerzők között a Red Bull védence, Liam Lawson is (ő hetedik lett), aki ezen a hétvégén a harmadik helyre ugrott a pontversenyben: az ő lemaradása harminckét egység Sargeanttel szemben.

Kép: F3/Twitter
Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak