×

F3: Zendeli szerezte meg a pole-t Belgiumban

A Trident német versenyzője, Lirim Zendeli szerezte meg a rajtelsőséget az F3-asok belgiumi időmérőjén, miután leggyorsabb körét már senki sem tudta megdönteni az egyre rosszabbá váló körülmények között. A bajnokesélyesek közül Logan Sargeant került jobb pozícióba.

XPB_1043344_HiRes Lirim Zendeli (Fotó: XPB)
A belga pálya környezeti adottságait ismerve annyira nem meglepő, hogy az időjárás is nagy szerepet játszott a hétvége első kvalifikációján: az F3-as időmérőjének végére megérkezett az eső, így a versenyzők már nem tudtak javítani addigi legjobbjaikon, a korai gyors körök döntöttek tehát a rajtelsőség sorsáról.

A leggyorsabb kört az eső előtt a Triendt németje, Lirim Zendeli jegyezte, övé lett tehát az első rajthely a holnapi versenyre. A 20 éves versenyző többször megmutatta már magát az időmérőkön, pole pozíciót viszont ma szerzett először.

Zendeli mellől az ART 16 éves tehetsége, Théo Pourchaire indulhat majd, a második sor első pozíciójából pedig a csapattárs, Aleksandr Smolyar. A negyedik helyezés a pontversenyt vezető Logan Sargeanté lett, aki a hetedik forduló kezdetén egyetlenegy ponttal előzi meg első számú riválisát, Oscar Piastrit.

Az ausztrál nyolcadik lett, holnap tehát négy hellyel a márkatárs mögül kell majd nekivágnia a versenynek. Pozíciója tehát az időmérő után kedvezőtlenebb, a versenyeken viszont többször bizonyította már, képes helyezéseket nyerni.

A holnapi futamon is izgalmasnak ígérkezik tehát a két bajnokesélyes várható helyezkedése is, főleg annak ismeretében, hogy egyre kevesebb hétvége maradt a 2020-as szezonból, tehát a pozíciók és a pontok egyre értékesebbé válnak.

A két favorit közé a mai időmérőn David Beckmann, Richard Verschoor és Liam Lawson sorolt, vagyis csupa stabil pontszerző, akik a legtöbb futamon a dobogóra is jó eséllyel pályáznak. Beckamm és Lawson pedig a bajnokságban is tényezővé válhat, ha Sargeant és Piastri gyenge hétvégét zár, hiszen mindketten 40 ponton belül vannak (a két futamon összesen ennyi szerezhető).

A holnapi versenyt az M4Sport természetesen élőben közvetíti majd 10:20-tól!

Kép: F3/Twitter