Musorujsag
Élő Eredmények

10 körre a főnöki tetoválástól: Ricciardo nem tudta befejezni

10 körre a főnöki tetoválástól: Ricciardo nem tudta befejezni

Sky Sports
Daniel Ricciardo lemaradt a dobogóról, Cyril Abiteboul megúszta a tetoválást – és abszurd módon éppen a futam kavarodása fosztotta meg őket a nagy eredménytől.

„Fejezzük be, amit elkezdtünk” – mondta a csapatrádióba Daniel Ricciardo a mugellói őrült verseny második piros zászlót követő újraindítására készülve. A harmadik helyen állt éppen a két Mercedes mögött, egyik nagy futambeli riválisa, Lance Stroll pedig már a paddockban pihent. Cyril Abiteboul tetoválatlan bőre valószínűleg borzongott a lehetőségtől…

A délután folyamán harmadszor is kialudtak a lámpák a célegyenesben, a Renault remek ütemben rugaszkodott el, és le is hagyta Valtteri Bottast. Második hely. Abliteboul bőre viszketni kezdett…

Egy körrel később Bottas támadásba lendült a szélárnyékot kihasználva, Ricciardo biztosra próbált menni, és nem keménykedett a gyorsabbal. Még így is helyzetben volt. Egészen a következő, 49. kör kezdetéig, amikor megérkezett a nyakára Alexander Albon a Red Bull-lal, és látványos külső íves előzéssel megkerülte őt az első kanyarban.

Oda a harmadik hely, a főnök bőre fellélegzett.

Daniel Ricciardo és Alexander Albon csatája (Fotó: XPB)

A Renault idén most került a legközelebb a dobogós helyhez, Daniel Ricciardo pedig a Cyril Abiteboullal kötött tavalyi fogadásuk tétjének (dobogós hely esetén egy tetoválást készít a francia, a mintát versenyzője választja) behajtásához. Bármilyen furcsa is, a verseny kavarodása valójában nem helyzetbe hozta őket, hanem elvette tőlük az esélyt. Ricciardo az utolsó piros zászlós megszakítás előtt tudniillik a kezében tartotta a versenyt, a kiállásnál megelőzte Lance Strollt, gyorsabb volt nála, a Racing Point mögött érkező Alexander Albon pedig akkor még nem tűnt veszélyesnek rá. A nyakára az újabb megszakítás hozta föl őt, amelynél Albon autójára lágy gumik kerültek…

„Kifelé ugyan mosolygok, de belül egy kis fájdalmat érzek, ahogy mindenki más is a csapatnál” – nyilatkozta Ricciardo. „Ez kicsit azért mesterkélt volt. Nagyszerűen alakult a versenyünk, jó volt a taktikánk, sikerült Lance-szel szemben az elévágás, és a rajtjaim is jól sikerültek. Helyzetben voltunk. Ha (Albon) a rajtnál előzött volna meg, azt mondanám, elvesztettük, de megvolt, és neki egyszerűen jobb volt a tempója, amire nem volt válaszunk.”

„Úgy éreztem, az első két etapon nem volt olyan jó tempója. Tapadt ránk, de nem éreztem, hogy gyorsabb tudna lenni. Aztán kevés benzinnel és lágy gumin életre kelt az autója. Az utolsó szektorban pedig nagyon erős volt, hamar a DRS-távolságomba került, és nem volt válaszom.”

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A tetoválást ismét megúszó Cyril Abiteboul az elszalasztott dobogó ellenére nagyon elégedett volt az ausztrál versenyével. „A legjobb híre a napnak, hogy elégedetlenek vagyunk egy negyedik hellyel. Ez megmutatja, mennyit fejlődtünk, főleg egy pályán, amelytől ezt nem vártuk. Ez persze azt is bizonyítja, hogy az autónkat még mindig nem értjük teljesen. Daniel viszont fantasztikus versenyt futott, briliáns volt. Egészen nagyszerű volt egész hétvégén, és fantasztikus jutalom lett volna neki és a csapatnak is a dobogó!”

A szakember úgy érzi, csapatuk is egyre erősebbé kezd válni. „Daniel mosolyog, és a viselkedésén is látszik, hogy hisz a csapatban és az autóban. Fejlődünk. Esteban is fejlődik, és minden a jó irányba halad. De a középmezőny nagyon szoros.”

Ricciardo reméli, azzal, hogy Mugellóban magukat meglepve ilyen jól teljesítettek, a következő, nagyobb leszorítóerős pályákon is ott lehetnek a középmezőny elején. „Biztató ez. Spában és Monzában számítottunk a jó szereplésre. Itt nem vártunk sokat, de tegnap elég volt a tempónk a legjobb ötbe kerüléshez, és most is bekerültünk a top 5-be” – összegzett a hétszeres futamgyőztes.

Borítókép: Daniel Ricciardo és Alexander Albon csatája (Fotó: XPB)

További tartalmak