Musorujsag
Élő Eredmények

Lewis Hamilton nyerte a többszörösen újraindított első mugellói Forma-1-es futamot!

Lewis Hamilton nyerte a többszörösen újraindított első mugellói Forma-1-es futamot!

Bxutca
Igazi káoszfutamot hozott az első Toszkán Nagydíj, melyen Alexander Albon megszerezte élete első dobogós helyezését.

„A versenyzők élvezni fogják, de a nézők nem” – ez volt az előzetes megállapítás a mugellói pályával kapcsolatban, mely a Ferrari 1000. versenyét hivatott megünnepelni. A versenyzők egészen a futam kezdetéig bizonyosan élvezték is, de pár kanyarral a rajt után már vannak kétségek.

Talán Romain Grosjean nem hagyott elég helyet, de a 3. kanyarhoz érkezvén kissé összeakadt Pierre Gaslyval, aki pedig nekiment Kimi Räikkönennek, aki pedig továbbadta az egészet Max Verstappennek. Ő már amúgy sem élvezte túlzottan, hiszen a 3. helyről mutatott be egy látványos visszaesést a Honda motor miatt, ezért lehetett ott a középmezőnyben.

Jött a biztonsági autó, és mivel Valtteri Bottas jól kalkulált a futam előtt, és sikeresen megelőzte a startnál a márkatársát, az újraindításnál már ő diktálhatta a tempót. Grosjean szerint nem tökéletesen!

Bottas ugyanis a hosszú egyenes miatt csak a célvonal előtt nem sokkal lépett gázra, a hátsó sor pedig azt hitte, hogy már versenyben vannak, így kövér gázt adott mindenki. Ebből lett a kalamajka, mert utolérték a még gyorsulásra váró középmezőnyt és csak úgy repkedtek az autók darabjai. Nicholas Latifi indította a lavinát egy kikerüléssel, Antonio Giovinazzi pedig ezt már nem tudta lereagálni.

Verstappen és Gasly után itt búcsúzott Latifi, Giovinazzi, Magnussen és Sainz. Illetve, mivel piros zászlós periódus következett és Esteban Ocon autóját nem tudták rendbe tenni az új rajtig, a francia is kiesett.

13 autó maradt az álló rajtra, melyet aztán Lewis Hamilton pont úgy nyert meg, ahogy márkatársa az első indítást. A hatszoros világbajnok a szélárnyékból kivágva az élen fordult, mögötte Bottas, Leclerc, Stroll, Perez, Ricciardo és Albon.

Az hamar kiderült, hogy a Mercedes foghatatlan. Két kör alatt úgy elhúztak, hogy a Ferrarinak már csak a tükörben voltak ellenfelei. Ott viszont folyamatosan.

Szinte körönként mentek el mellette, úgyhogy a 22. körben be is jött Leclerc kerékcserére, ami után visszaesett az utolsó, 13. helyre.

Nem túl szép ünnep, pláne, ha hozzávesszük, hogy csapattársa, Sebastian Vettel még a verseny elején egy másik baleset kapcsán érintőzött és egy kényszerű orrkúpcsere után plusz bokszutcsai megjelenése volt. Vagyis ő már korábban kiesett a jó eredmény esélyesei közül – ha köztük volt egyáltalán.

Idő közben Valtteri Bottasnak akadtak gondjai a gumijaival, ami jó nagy lemaradást eredményezett Hamiltonhoz viszonyítva. A kerékcsere után a hátrányt látva a rádióban biztonsági autóért könyörgött a finn, ami aztán pár körrel később meg is érkezett.

Lance Stroll kapott defektet és vágta oda csúnyán az autóját, ami után nem is csak a biztonsági autó jött be, hanem ismét jött a piros zászló. vagyis új állórajtra készülhetett a mezőny.

Eddig 1:1 Hamilton és Bottas esetében a rajt megnyerése – Lesz újabb helycsere az első helyen?

Nemhogy előre nem ment, de még vesztett is egy helyet Bottas Daniel Ricciardo ellenében. Úgy tűnt, hogy van miért aggódnia Cyril Abiteboulnak, hiszen, ha az ausztrál dobogós, ő egy tetoválással „gazdagodik”.

De nem kellett sokáig aggódnia. Ricciardót előbb Bottas majd Alexander Albon is megelőzte, vagyis visszacsúszott a 4. helyre. Viszont ezzel Albon került közel ahhoz, hogy élete első dobogós helyezését elérhesse, ráadásul nem is volt a közelében a Lewis Hamilton, vagyis nem volt, aki kiüsse őt a nagy esélye előtt.

És ez is maradt a sorrend, vagyis Lewis Hamilton megnyerte az első Toszkán Nagydíjat, mely bár nem úgy tűnt, igazán érdekesre sikeredett. Pláne, hogy új szereplőnk van a dobogón, és valóban a futam végéig voltak helyváltoztatások. Amiben persze a Ferrari annyira nem vett részt, de jó pont, hogy kapnak pontot, hiszen Leclerc 8. és Vettel 10. helyével mindketten értékelhető helyeken végeztek.

Ami még nagyot tudott volna még dobni a mugellói emlékeken, ha George Russelnek sikerül pontot szereznie. Nem sokkal maradt le róla…

Lewis Hamiltonról pedig szépen lassan mindenki lemarad. 55 pontos előnyből várja a folytatást, amire ezúttal két hetet kell várnunk. Oroszországba érkezik a Forma-1 mezőnye…

További tartalmak