×

A Hungaroringen tesztel a Renault

Szerdán és csütörtökön a Hungaroringen tesztel a Renault Forma–1-es csapata a Forma–2-ben edződő Guanyu Zhouval. A kínai versenyző a 2018-as szezonban használt RS18-as modellel rója a köröket.

EiC0MYuXcAA_aJj Kép: Renault
Az újabb triplahétvége után sem állt le a Renault F1-es csapata! Persze a gyárban minden istálló esetében gőzerővel zajlik a munka, a franciák a héten pályára is gurultak juniorakadémiájuk egyik legmagasabban jegyzett versenyzőjével.

A kétnapos gyakorlás helyszínéül a Magyar Nagydíj otthonát, a Hungaroringet választották, időpontjául pedig a szerdai és a csütörtöki napot.

 



A csapat közösségi oldalán osztott meg néhány videót a tesztről: ebből derült ki, hogy az F2-ben edződő Guanyu Zhou vezeti a 2018-as autót (az RS18-ast), amivel a mai napon nagyjából 450 kilométert tett meg.

A munkát holnap is ő folytatja majd a magyar pályán, ahol a csapat eddig szerencsével járt, hiszen remek tesztidő fogadta őket.

Ami a Renault további tesztjeit illeti, a csapat a szezont követő, papíron fiatal versenyzők számára kiírt gyakorláson Fernando Alonsót szeretné pályára küldeni. Mivel a kétszeres bajnok sehogy sem eszik bele az újonc, vagy fiatal versenyző kategóriába, ehhez külön engedélyre lesz szükségük.