×

Már most munkába állt új csapatánál Alonso (képgalériával)

Távolinak tűnhet még a 2021-es F1-es szezon, Fernando Alonso máris megkezdte rá a felkészülést. A héten a Renault főhadiszállásán járt!

A Forma–1-nek 2018 végén búcsút intő Fernando Alonso nyár elején döntött úgy, hogy 2021-ben újra megpróbálja. Régi csapatával, a Renault-val írt alá több évre szóló szerződést, ám a gárda átalakulása miatt harmadik enstone-i korszakában már Alpine-versenyzőként fog versenyezni. A kétszeres világbajnok ezen a héten megállapodásuk óta először látogatott el az istálló angliai székhelyére, ahová ráadásul nemcsak benézett, már érdemi munkát is végeztek. Alonso üléspróbán vett részt, szimulátorozott, és a mérnökökkel is egyeztetett.

A gyárlátogatás régi emlékeket idézett föl a Renault-t 2002 és 2006, valamint 2008 és 2009 között már kétszer erősítő versenyzőben, ám elismerte, ez már nem teljesen ugyanaz a gyár, mint amit bő tíz évvel ezelőtt ismert. „Elég sok minden megváltozott. A szimulátor új, a szélcsatornát felújították. De sok minden ugyanolyan. Ugyanazok az irodák, az edzőterem, amit elég sokat látogattam” – mesélte a Renault hivatalos oldalán.

Fernando Alonso (Fotó: Renault)

Fernando Alonso (Fotó: Renault)



„Olyan volt ez, mint az első nap az iskolában. Sok újdonsággal kellett megismerkednem, és sok mindenen végig kellett mennünk, de nagyon produktív volt. Követtem a szimulátoros programot, kicsit hozzászokhattam az autóhoz, a tesztberendezésekhez. Amikor legutóbb itt jártam, a szimulátor még nem is létezett…”

„Ezt követően üléspróbára mentem, valamint találkozóm volt a csapat kulcsfiguráival, akik ismertették a jövő évi programot. Az egész arról szólt, hogy lendületbe jöjjek” – magyarázta a spanyol.

Hangsúlyozta, a tapasztaltak meggyőzték őt arról, hogy a Renault-ra/Alpine-ra szép jövő várhat. „A csapat jó formában van a jövő szempontjából. A legutóbbi versenyek bizakodóvá tettek mindenkit, beleértve engem is. A Renault újra versenyképes, és ez jó a sportnak. Örömmel látom a fejlődésüket. Még mindig hosszú út áll előttünk, a középmezőnyben szoros a csata, de a fiúk elképesztő munkát végeztek a pályán. A legutóbbi versenyek nagyon izgalmasak voltak nézőként, és már alig várom, hogy újra a részese legyek ennek. Most követem a csapat utasításait, megteszem, amit kell, szimulátorozok, segítek pár hétvégén, és elérhető leszek számukra, bármire is legyen szükségük” – bocsátotta előre.

Képgaléria Alonso gyárlátogatásáról:

Fernando Alonso (Fotó: Renault)


Cyril Abiteboul csapatfőnök örömmel látja Alonso lelkesedését. „Jó volt végre személyesen is viszontlátni őt a csapatnál. Nagyon motivált, a lehető legjobban akar indítani nálunk, és ki akarja venni a részét a felkészülésből. Három napot töltött Enstone-ban és Viryben, és mindkét helyen lehetősége volt újranyitni a kapcsolatokat, lerakni az alapokat. Nagyon korán, ami fontos ahhoz, hogy jól induljunk neki 2021-nek, ami egy kulcsfontosságú év lesz a csapat fejlődése szempontjából.”

Alonso még idén vezetheti a Renault F1-es autóját. A csapat azon fáradozik, hogy megszerezze az év végi abu-dzabi teszthez szükséges különengedélyt az FIA-tól. A versenyző várhatóan az istálló garázsában is fel fog még tűnni idén pár nagydíjhétvégén.