Musorujsag
Élő Eredmények

Valter Attila megtartotta helyét összetettben a Giro d'Italián

Valter Attila megtartotta helyét összetettben a Giro d'Italián

MTI
Diego Ulissi nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát pénteken, Valter Attila megtartotta helyét az összetettben, amelyben Joao Almeida az időjóváírásnak köszönhetően másodpercekkel növelte előnyét.

A Cervia és Monselice közötti 192 kilométeres sík etap hajrájához közeledve két negyedik kategóriás emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát. A mezőnytől korán eltekerő hétfős boly üldözését a ciklámen trikóért harcoló Peter Sagan csapata, a BORA-hansgrohe vezette. A német sor célja az volt, hogy a rövid, de néhol igen meredek emelkedőkön leszakítsák a mezt viselő, a sprinterek pontversenyét vezető Arnaud Démare-t.

Az első emelkedőn ez csak időlegesen sikerült, a másodikon viszont – amelyen a szökés utolsóként elöl maradt tagjait is befogták – a támadások sorozatától megrostálódott a sor, az élmezőny zömét az esélyesek és segítőik alkották. Sagan is leszakadt az első csoportról, és sorával a hajrában a síkon minden igyekezete ellenére sem tudott felzárkózni az élmezőnyre.

A sprintben Diego Ulissi bizonyult a leggyorsabbnak, az UAE – a második szakaszt is megnyert – olasz versenyzője ezen a Girón másodszor diadalmaskodott, pályafutása során pedig immár nyolcadik etapgyőzelmét ünnepelhette az olasz körversenyen. Másodikként a rózsaszín trikós Joao Almeida ért célba – célfotóval megelőzve a harmadik Patrick Konradot -, ezzel az időjóváírásnak köszönhetően hat másodperccel növelte előnyét riválisai előtt, akik mind azonos idővel értek be.

Valter 41 másodperc hátránnyal 39. lett, összetettben pedig továbbra is a 22.

Eredmények:
13. szakasz, Cervia-Monselice, 192 km:
1. Diego Ulissi (olasz, UAE) 4:22:18 óra
2. Joao Almeida (portugál, Deceuninck – Quick-Step) azonos idővel
3. Patrick Konrad (osztrák, BORA-hansgrohe) a. i.
…39. Valter Attila (CCC) 41 másodperc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Almeida 53:43:58 óra
2. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 40 másodperc hátrány
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 49 mp h.
4. Domenico Pozzovivo (olasz, NTT) 1:03 perc hátrány
5. Vincenzo Nibali (olasz, Trek-Segafredo) 1:07 p h.
…10. Jakob Fuglsang (dán, Asztana) 2:26 p h.
…19. Valter 25:23 p h.

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a kedden rajtoló Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.

Szombaton a Conegliano és Valdobbiadene közötti 34,1 kilométeres egyéni időfutam vár a Giro d’Italia mezőnyére, amely összesen 3497,9 kilométert teker a 103. Giro d’Italián, amíg jövő vasárnap célba ér Milánóban.

További tartalmak