Musorujsag
Élő Eredmények

Súlyosbodott a járvány, jól megvágták a Portugál Nagydíj nézőszámát

Súlyosbodott a járvány, jól megvágták a Portugál Nagydíj nézőszámát

Autosport
A koronavírus-járvány súlyosbodása visszakozásra kényszerítette a hétvégi F1-es Portugál Nagydíj szervezőit: jelentősen csökkenteniük kell a napi maximális nézőszámot.

Ezen a hétvégén Portugáliában vendégeskedik a Forma–1 mezőnye – 1996 óta először. Portimao most debütál rendezőként, és a futamuk bejelentése óta úgy készült, hogy közönség előtt bonyolítja le az eseményt. Az utóbbi hetekben viszont az országban is erősödött a koronavírus-járvány, ami most az eredeti tervek utolsó pillanatban történt újraírására kényszerítette a szervezőket.

Az Algarve-pálya eredetileg 46 ezer szurkoló beengedését tervezte naponta, ám a helyi kormány időközben szigorításokat vezetett be az új betegek számának növekedése miatt. A múlt héten jelentették be például, hogy a közterületeken legfeljebb öt fő gyülekezhet egy helyen, valamint hogy kötelezővé teszik a maszk használatát a nyílt utcán is.

A Portugál Nagydíjon a nézőket mindezek ellenére nem tiltják ki a lelátókról, ám a szervezők bejelentették, hogy gyakorlatilag megfelezik a napi nézőszámot, és 46 ezer helyett csak 27 500 fő foglalhat helyet a lelátókon. E lépés hátterében az áll, hogy azokra a helyekre, ahol nincsenek megszabott ülésszámok, a szigorítás miatt nem engednek be nézőket, kizárólag a fixhelyes tribünökre. E döntést a kormány is jóváhagyta.

„Mint ismert, Portugália óvintézkedéseket tett a járvány terjedésének múlt heti növekedése után, és a kormány döntése értelmében egy sor megszorítást vezettek be nemzeti szinten. Ezen új intézkedéseknek a következtében az egészségügyi és igazgatási hatóságok új korlátozásokat léptettek életbe a közönség részvételére vonatkozóan a Portugál Nagydíjon, ami konkrétan a maximálisan beengedhető nézőszám csökkentését jelenti” – állt a szervezők által kiadott közleményben.

A Portugál Nagydíj közvetítési időpontjai

A pár nappal az esemény kezdete előtt jött módosítás nehézséget csak amiatt okoz, hogy a jegyek értékesítését már rég elkezdték. Miközben voltak, akik a járványhelyzet miatt eleve visszatáncoltak a futam megtekintésétől, így is szükség lesz bizonyos számú jegyvásárló kártérítésére. A rendezők megígérték, hogy aki ezt kérvényezi, annak a teljes árat visszatérítik.

Portugáliában az elmúlt héten döntött csúcsot az új fertőzöttek napi száma. A Magyarországéhoz hasonló népességű és méretű államban a 2608 új fertőzött jelentette a napi rekordot, és a múlt héten a halottak száma is nőtt, 100 körülire.

Nem Portimao az egyetlen F1-es helyszín, amelynek az európai második hullám miatt változtatnia kellett eredeti tervein. A 2011 után visszatérő Isztambul már korábban jelezte, mégis nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezi meg a Török Nagydíjat, holott korábban napi 100 ezer főt akartak beengedni a lelátókra és a kijelölt helyekre.

Borítókép: A Renault F1 Team tesztje 2009-ben Portimaóban (Xpb.cc)

További tartalmak