Musorujsag
Élő Eredmények

Videó: izgalmas hullámvasút az F1-ben debütáló portugál pályán

Videó: izgalmas hullámvasút az F1-ben debütáló portugál pályán

Mercedes, Red Bull, Autosport, Racefans
Szinte teljesen ismeretlen terepre lép a hétvégén a Forma–1 mezőnye Portimaóban. Igazi hullámvasút vár rájuk – de mennyi lehetőség kínálkozik az előzésre?

A portugáliai Algarve-versenypálya most látja először vendégül nagydíjhétvégén a Forma–1 mezőnyét 2008-as megépítése óta. A versenyzők egy részének teljesen ismeretlen a pálya, de nem mindenki számára. Többen az alsóbb kategóriákban már versenyeztek rajta, és az istállók egy részének is van róla némi tapasztalata, hiszen korábban rendeztek ott F1-es tesztet. Azokon a jelenlegi versenyzők közül ugyanakkor csak Lewis Hamilton vett részt.

A létesítmény az Algarve (egész pontosan az Autodromo Internacional do Algarve) nevet viseli, mely a tartomány nevére utal, a helyszínt viszont a közeli kikötőváros miatt csak Portimaóként szokták emlegetni. A pályát 12 évvel ezelőtt mindössze hét hónap alatt húzták föl, közel 200 millió eurós beruházás keretében. F1-es versenyre már régóta pályáztak, ám a magas jogdíjak rendszerint áthidalhatatlan akadályt jelentettek. A királykategória 2008-ban és 2009-ben tesztelt rajta, ám volt, hogy a nagy esőzés miatt elmaradt a körözés, és több csapat még abból az időből sem rendelkezik adatokkal róla.

A vonalvezetést a Mercedes tartalékversenyzője, Esteban Gutiérrez mutatja meg a csapat által közzétett szimulátoros videón:

A 4653 méteres, 15 kanyarból álló pálya legfőbb jellegzetességét a nagy szintkülönbségek, a hullámvasútszerű élmény, és az emiatt sok helyen beláthatatlan kanyarok jelentik. Több versenyző alsóbb kategóriákban már versenyzett Portimaóban. Alexander Albon alig várja a visszatérést. „Szép emlékeim vannak róla, mivel a pole pozícióból indultam és dobogóra állhattam ott a Forma–3-ban. Igazán klassz pálya, karakteres, jó a ritmusa. Az első, ami feltűnik rajta, hogy hatalmasak a szintkülönbségek. Fizikális szempontból nehéz lesz a meleg miatt, és eléggé huplis is (nem sokkal a futam előtt újraaszfaltozták az egész pályát, a szerk.), sok beláthatatlan kanyarbejárattal, ami csak még élvezetsebbé teszi.”

„Az egyik szakaszon fölfelé mész az emelkedőn, szinte vakon, és úgy érzed, az autó föl fog emelkedni, aztán hirtelen lefelé megy a lejtőn, mielőtt jön az újabb emelkedő és vak kanyar. Fékezel, kanyarodsz, és nem is tudod, hogy hová mész, majd egyszer csak feltűnik előtted a kanyar jobbra, mielőtt újra erőteljes lejtmenet következik. Igazán lenyűgöző, és klassz lesz. Láthattuk Mugellóban is, hogy milyen jó móka lehet egy új pálya. És számítani fog, hogy a csapatok mennyire tudnak alkalmazkodni” – jósolta a Red Bull versenyzője.

Lewis Hamilton a McLarennel a 2009-es januári teszten (Fotó: XPB)

A vasárnapi futam 66 körből fog állni, és hogy mennyire lesz akciódús, azt még nehéz megjósolni. Az már eldőlt, hogy a pályák többségével ellentétben csupán egy DRS-zóna lesz, azt a célegyenesben jelölték ki, miközben érzékelési pontját az utolsó előtti, 14-es kanyarnál alakítják ki.

A zóna hatékonyságáról nyilván csak a futam fest majd hű képet, a pályán korábban szintén a Forma–3-mal versenyző George Russell viszont attól tart, a tempós első kanyar talán nem a legideálisabb hely a másik kifékezésére. Szerinte ilyen szempontból az F1 körültekintőbb is lehetett volna, hiszen választhatott volna egy másik nyomvonalat is. A mostani emellett szerinte problémás lesz a pályaszélesítések miatt is.

Fotó: XPB

„Izgatottan várom a versenyt, mert ez egy érdekes pálya, nagyon hullámzó, sok beláthatatlan kanyarral, ami nagyszerű, karakteressé teszi. A mostani autóval még nem mentünk rajta, majd kiderül, milyen lesz. Viszont a pálya határai problémát fognak jelenteni az első kanyarnál” – állapította meg. „Én az F3-ból tudom, hogy ez probléma lehet. A 2015-ös ottani F3-as versenyhétvégénken csütörtökön volt egy tesztnapunk, aminél a gyors első kanyart használtuk, amit most az F1 is fog. Mindenki játszott a pályahatárokkal, ezért a végén inkább a hajtűkanyaros változatot választották, és az klassz volt. Engem meglep, hogy nem ezt a kanyart választottuk mostanra, mivel a verseny szempontjából is jobb lenne a lassabb forduló a célegyenes végén. Ettől függetlenül viszont izgatottan várom a kihívást.”

Azt az FIA versenyigazgatója, Michael Masi is elismerte, hogy Mugellóval ellentétben az Algarve-pályán problémát okozhatnak a pályaszélesítések, mégpedig a Russell által megjelölt kanyar mellett máshol is. „Nem az első kanyar lesz az egyetlen hely, ahol ez gond lehet. Ennek ellenére felkészültünk, és próbáljuk a legjobb módon kezelni a helyzetet” – bocsátotta előre.

A Portugál Nagydíj közvetítési időpontjai
Borítókép: Az Algarve-versenypálya (Fotó: XPB)

További tartalmak