Musorujsag
Élő Eredmények

A kétszer megszakított második szabadedzést is Bottas nyerte

A kétszer megszakított második szabadedzést is Bottas nyerte

Boxutca
A piros zászlóval kétszer megszakított második szabadedzésen is Valtteri Bottas volt a leggyorsabb Portugáliában. A második helyre ezúttal Max Verstappen állt, aki viszont nem emiatt, hanem a Lance Stroll-lal való ütközése miatt került a figyelem középpontjába délután. Az első hármast az edzés meglepetésembere, Lando Norris tette teljessé.

A csapatok egy korábbi megegyezés értelmében a szabadedzés első harminc percét a Pirelli 2021-es prototípusainak tesztelésére szánták, ennek megfelelően pedig a mezőny hamar nekilendült a második edzésnek.

Az első visszajelzéseket az olaszok már a csapatrádiókon keresztül megkapták, a csúszkáló Romain Grosjean és Lewis Hamilton ugyanis panaszkodott az általuk használt abroncsok (a Pirelli több prototípust is hozott, ezeket pedig véletlenszerűen szórták szét a csapatok között) kezelhetőségére. A brit komoly vibrációra panaszkodott, a francia pedig arra, hogy használatukkor az autó egyensúlya nem megfelelő.

Ami az időeredményeket illeti, a 2021-es gumikon Verstappené volt a legjobb kör: a holland 1:21:575-tel vezette a tabellát az első 30 perc végén.

Pierre Gasly autójának mentése (Fotó: XPB)

Az edzés egy rövidebb szünet után – amikor a csapatok feltették a megszokott, a hétvégén is csatasorba állított keverékeket – folytatódott, ám később két alkalommal is újra le kellett állítani, ezen alkalmakkor azonban nem egy előre tervezett (és várható) pauza miatt csöndesült el a pálya.

A piros zászló először Pierre Gasly lángra kapó Alpha Taurija miatt került elő: a francia a 13-as kanyarnál került bajba, a mentés pedig 15 percet vett igénybe. A versenyző szerencsére sértetlenül megúszta az estet, autója viszont elég sokáig lángolt ahhoz, hogy a szerelők biztosra vegyék, túlórázniuk kell majd éjszaka.

Nem sokáig volt szabad a pálya, Verstappen és Stroll ugyanis hamar egymásra talált az első kanyarnál: ütközésük következményeként a kanadai folytatni sem tudta a körözgetést, autója ugyanis sérülten esett be a kavicságyba. Esetüket a versenybíróság jelenleg is vizsgálja.

Lance Stroll autója a kavicságyban (Fotó: XPB)

Később már zavartalanul folyt a száguldás, a leggyorsabb kört pedig Bottas jegyezte, aki tehát az első után a második edzést is vitte Portugáliában. A bajnoki pontversenyt vezető csapattárs, Lewis Hamilton ezúttal csak nyolcadik volt, az eredmények alapján tehát úgy tűnik, egyelőre a finn van lépéselőnyben, igaz, többször láthattuk már, hogy a gyengébben kezdő Hamilton szombaton nemcsak magára talál, hanem az irányítást is megához ragadja.

Bottast Verstappen követte a tabellán, a harmadik helyezés pedig Norrisé lett, aki a McLaren előző hetekben látott kálváriáját (nem akartak működni a csapat új fejlesztései) látva kisebb meglepetésre tudott bekerülni a legjobb három közé.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Őt Charles Leclerc követte, továbbra is biztató tehát az új diffúzorral versenyző Ferrari tempója. Ezúttal ráadásul a csapattárs, Sebastian Vettel is befért a legjobb 10 közé; a német hatodik volt a tabellán. Kettejük közé a másik McLarennel Carlos Sainz sorolt.

Noha hamar be kellett fejeznie a körözgetést, Gaslyt a hetedik helyre rangsorolták – Hamilton elé. A legjobb tízbe az említetteken kívül Esteban Ocon fért még be, valamint Alexander Albon.

A Portugál Nagydíj F1-es programja a holnap délben kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik – ennek közvetítése 11:55-kor indul az M4 Sporton. Csatornánk nézői azonban addig sem maradnak F1-es tartalom nélkül, péntek délután 17:40-kor ugyanis kezdetét veszi a Boxutca magazin.

A második szabadedzés végeredménye: 

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Valtteri Bottas Mercedes 1:17,940 32
2. Max Verstappen Red Bull-Honda 1:18,535 +0,595 34
3. Lando Norris McLaren-Renault 1:18,743 +0,803 34
4. Charles Leclerc Ferrari 1:18,838 +0,898 34
5. Carlos Sainz McLaren-Renault 1:19,113 +1,173 31
6. Sebastian Vettel Ferrari 1:19,175 +1,235 33
7. Pierre Gasly Alpha Tauri-Honda 1:19,178 +1,238 26
8. Lewis Hamilton Mercedes 1:19,308 +1,368 27
9. Esteban Ocon Renault 1:19,496 +1,556 32
10. Alexander Albon Red Bull-Honda 1:19,643 +1,703 36
11. George Russell Williams-Mercedes 1:19,821 +1,881 32
12. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:19,901 +1,961 33
13. Daniel Ricciardo Renault 1:19,987 +2,047 28
14. Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:20,465 +2,525 33
15. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:20,490 +2,550 34
16. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:20,680 +2,740 29
17. Danyiil Kvjat Alpha Tauri-Honda 1:20,729 +2,789 33
18. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:20,867 +2,927 32
19. Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:20,983 +3,043 26
20. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:21,396 +3,456 34

 

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak