Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo diadala: Hamilton külön kérte, hogy a cipőjéből ihasson

Ricciardo diadala: Hamilton külön kérte, hogy a cipőjéből ihasson

F1
Győzelemként élte meg a cipőből ivást ezúttal nem elfelejtő Daniel Ricciardo, hogy Lewis Hamilton magától kérte, hogy csatlakozhasson hozzá.

Amikor a Nürburgringen véget vetett a Renault dobogóínségének, a futam után Daniel Ricciardo kisebbfajta sokkot kapott. Az F1 riportere (már jóval) a díjátadó után megkérdezte, miért nem ivott a cipőjéből, mire ő kikerekedett szemmel rádöbbent, hogy teljesen elfelejtette a védjegyévé vált szokást. Akkor jobb híján az Instagramon megosztott videóval pótolt, de az persze nem volt ugyanolyan.

A sors most kegyes volt az ausztrállal, Imolában némi szerencsével megszerzett harmadik helye lehetőséget kínált számára a javításra. Nem is feledkezett meg a híres shoeyról! „Ezúttal nem felejtettem el a shoeyt!” – mondta a jóllakott óvodások elégedett arckifejezésével.

A legnagyobb megelégedést mégsem ez jelentette számára, hanem az a tény, hogy Lewis Hamiltont is megitathatta. „El kell mondjam ezt! Éppen inni készültem belőle, egy csodálatos frisset. És egyszer csak hallom Lewist, aki azt mondja, vegyem le a másik cipőmet is. Én meg úgy voltam vele: »Neee!«”

Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Meglepettségének előtörténete van, még a Red Bull-időkből, amikor győzelmei után előszeretettel itatott kollégákat és hírességeket is a cipőjéből. „Ha jól emlékszem, három éve volt, hogy a dobogón közölte, soha többé nem csinálja, soha nem fog inni belőle. Ajánlhatom neki, kényszeríthetem, de soha nem fogja megtenni. És ma még külön kérte is! Meglepetésként ért, de 2020 a furcsaságok éve, szóval… Jó móka volt, nagyon örülök!”

Ricciardo később megjegyezte: „Osztoztunk a main, és ez fenséges volt.” Hamilton arckifejezése mondjuk mást sugallt.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Ez persze a történteket győzelemként megélő Ricciardo örömén mit sem rontott.

Nem is csoda, rég volt már ennyire sikeres. Legutóbb 2018-ban volt vendége ennyiszer a díjátadóknak. Most meg is állapította, azóta történt némi változás. „A pezsgő manapság hidegebb. Nem tudom, lehet, hogy azért, mert közelít a tél, és hidegebb van kint. Mindenesetre a shoey ettől elviselhetőbb egy kicsivel.”

Borítókép: Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak