Musorujsag
Élő Eredmények

Velük tesztel a Williams az év végén

Velük tesztel a Williams az év végén

Williams
A Forma–2-ben versenyző Jack Aitken és Roy Nissany képviseli majd a Williams-istállót a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő egynapos teszten. A csapat azt is megerősítette, hogy az izraeli egy szabadedzést is kap még a szezon során.

A két fiatal számára a csapat és az FW43-as sem lesz ismeretlen, a 2020-as idény során ugyanis mindketten dolgoztak már az alakulattal. Nissany az olasz és a spanyol hétvégén került bevetésre (mindkét alkalommal az első szabadedzésen kapott lehetőséget), Aitken pedig a második osztrák hétvégén, vagyis a Stájer Nagydíjon vezethetett (szintén pénteken).

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a Williams őket nevezte a szezonzárót követő tesztre, ami hivatalosan fiatal versenyzők tesztjeként fut majd, tehát a csapatoknak mindenképp csekély F1-es rutinnal bíró pilótákat kell indítaniuk.

Roy Nissany (Fotó: XPB)

Nissany ezt megelőzően, a jövő heti Bahreini Nagydíjon is lehetőséget kap a csapattól az első szabadedzésen. „A fiatalok tesztje egy újabb komoly lehetőség számomra, hogy fejlesszem a kapcsolatom a csapattal és az autóval” – nyilatkozta az izraeli versenyző. „Egy szabadedzéssel ellentétben itt sokkal több kilométert teljesíthetünk, többet vezethetek és több finomhangolást végezhetünk az autón” – tette hozzá.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy visszaülhetek az FW43-asba” – mondta Aitken. „Az első szabadedzéses lehetőség óta arra törekszem, hogy segítsem a csapatot az ott szerzett tapasztalatokra építve. Örömmel vettem tudomásul, hogy még több kört futhatok. Olyan sokat ugyan most nem tesztelhetünk, de mindig lehet tanulni, az F1-es lehetőség pedig jó módja az évzárásnak.”

Az Abu Dhabi teszt előtt mindkét versenyzőre vár még két F2-es hétvége, Bahreinben ugyanis hosszú szünet után folytatódik, majd a második ottani hétvégével véget is ér a legrangosabb juniorszéria idei kiírása. Ami a Williams védenceit illeti, Aitken a 12., Nissany a 19. helyről várja az utolsó két fordulót.

Jack Aitken (Fotó: XPB)
Borítókép: Roy Nissany - Bearne / XPB Images

További tartalmak