Miközben a világ a Török Nagydíjjal volt elfoglalva, Fernando Alonso Abu-Dzabiban szép csöndben teljesített egy újabb kétnapos tesztet a Renault-val. Az isztambuli hétvégén Marcin Budkowski, a Renault ügyvezető igazgatója a gyakorlás kapcsán elmesélte, a spanyol annyira lelkesen várja már a jövő évi visszatérést, hogy kész akár újév napján bemenni a gyárba, hogy bármilyen módon segítsen nekik a 2022-es új autó fejlesztésében.
Az Alonso csapattársaként a McLarennél két szezont teljesítő Jenson Buttonnek meggyőződése, a korábban nem éppen a pozitív csapatszelleméről híres spanyolnak jót tett az F1-től töltött két év és a más kategóriákban tett kiruccanás, így a korábbihoz képest jobb csapatjátékosként fog visszatérni a mezőnybe.
„Räikkönen is távol volt az F1-től pár évig, és csak akkor jött rá, hogy mennyire jó is az F1. Ezért jönnek vissza, Fernando is ezért tér vissza. Ez egyértelműen segített neki és Fernandónak is abban, hogy egy jobb versenyzőként térjen vissza. Akár a versenyzői képességeiről, akár a csapattal való munkáról beszélünk, szerintem más lesz” – mondta az Autosportnak adott interjúban a 2009-es világbajnok. „Érdekes lesz látni ezt, mivel három-négy évvel ezelőtt nem feltétlenül akarta az ember a csapatába. De most szerintem sokkal inkább csapatjátékos lesz, és tudja, mi szükséges a sikerhez.”
Alonso az elmúlt két évben szerepelt az Indy 500-on, de számára ennél idegenebb közegekben is próbára tette magát. A megbízhatósági sportautó-világbajnokságban az újdonságot a csapatmunka más szintje jelentette, az autón való osztozás két további kollégával. A Dakar-rali eközben a navigátor jelenléte miatt szintén egy új munkamódszert követelt meg tőle.

Button maga is megtapasztalta a kategóriaváltás ezen sajátosságait, ő a 2016-os visszavonulása óta szintén a sportautózás felé kanyarodott, GT-versenyeken, megbízhatósági viadalokon, például a Le Mans-i 24 óráson is versenyzett – jelenleg saját csapata is van a brit GT-sorozatban.
Miközben hasonló okok miatt (a McLaren sikertelensége, és a felkapaszkodás reménytelensége) fordított hátat az F1-nek, mint Alonso, a visszatérés nála nem volt téma. Most azonban elismerte, visszatekintve talán az ő részéről sem lett volna rossz a gondolat. „Vicces ez, mivel ha megnézem most az F1-et, úgy vagyok vele, bárcsak teljesítettem volna még pár évet. De visszatekintve ilyet mondani könnyű. Nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat adtam a sportért, tizenhét éven át versenyeztem, és teljesen elfáradtam a végére, mentálisan is kimerültem. Muszáj volt kiszállnom.”
„2014 végén azt mondtam a csapattársaimnak, hogy visszavonulok, elég volt. Ők erre azt mondták: »Ne-ne, csak még egy évet!« Rendben. 2015-ben jó évem volt, de úgy éreztem, ki akarok szállni. Azt mondták: »Ne, csak még egy évet!« 2016-ban az év felénél végem volt. Ekkor tudtam, hogy ez a megfelelő pillanat. Már az év vége előtt eldöntöttem, hogy ez túl sok. Jó pillanat volt a visszavonuláshoz. Hogy vissza kellett volna térnem egy vagy két évre? Talán. De annyira élveztem a versenyzést Japánban! Sokkal nyugodtabb, és élvezetes” – utalt a Super GT-re, amit két éve meg is nyertek.