×

Harc az F2 trónjáért: Yuki Tsunoda

Hosszú szünet után véghajrájához érkezett a Forma–2-es szezon – Bahreinben eldől, ki lesz a 2020-as szezon bajnoka! Sorozatunkban röviden visszatekintünk a főszerelők évadjára, és megnézzük, milyennek látják esélyeiket. A Red Bull védence, az erős újoncévet futó Yuki Tsunoda a következik!

XPB_1061066_HiRes Yuki Tsunoda (Fotó: XPB)
Rég jutott el az F1 kapujáig olyan ígéretes japán újonc, mint a Red Bull programjában érdekelt Yuki Tsunoda, aki kevesebb, mint két évvel ezelőtt kezdte európai pályafutását, meggyőző F3-as szezonja (futamgyőzelmet is szerzett a mezőny második felébe tartozó Jenzer-istállóval) után pedig újoncként rögtön harcba tudott szállni az F2-es bajnoki címért.

Négy futammal a szezon vége előtt ő áll legjobban a zöldfülűek közül, akik felhozatala meglehetősen erős volt a 2020-as szezonban: idén debütált többek között a Ferrari-junior Robert Shwartzman, és a Renault védence, Christian Lundgaardt is, akik a japánhoz hasonlóan még mindig bajnokesélyesek.

Tsunoda első F2-es szezonjában már két győzelmet, valamint három további dobogós helyezést szerzett és háromszor futotta meg a leggyorsabb kört az időmérőn. Kétségtelen, legnagyobb fegyvere pont az egykörös tempó volt (azon túl, hogy négyszer indult az első sorból, négyszer dominálta a szabadedzést is), ami lehetővé tette, hogy kényelmesebb pozícióból induljon, és ne kelljen élet-halál harcot vívnia a pontokért a gyenge kvalifikációk után.

Szezonjának eddigi csúcspontja a belga hétvége volt, ahol az időmérő után a főfutamon is győzni tudott (korábban a silverstone-i második versenyen már átélhette, milyen F2-es győztesnek lenni). Itt ugyan technikailag Nikita Mazepin haladt át elsőként a célvonalon, az oroszt büntetése miatt hátrasorolták, ezzel került Tsunoda kezei közé a győztesnek járó serleg. A diadal azonban teljesen megérdemelt volt, hiszen csak egy elrontott kerékcsere miatt került az orosz mögé, tempója alapján tehát valószínűleg a büntetés nélkül is megszerezte volna az elsőséget.

Yuki Tsunoda (Fotó: XPB)



Amennyiben a japán legnagyobb előnye a jó időmérős szereplés lehet, úgy hátránya a következetes futamteljesítmény hiánya, a rajtelsőséget ugyanis csak Belgiumban tudta győzelemre váltani. Ami pedig a kiugró eredményeket illeti, szinte mindegyikre jut egy nullás verseny (igaz, többször önhibáján kívül esett vissza): eddig idén vagy a top6-ban végzett, vagy a pontzónán kívül!

Mivel hátránya 44 pont a listavezetővel szemben, a két bahreini hétvégén mindenképp a jobbik arcát kellene mutatnia, vagy legalábbis stabilabban kellene teljesítenie, egy gyengébb futammal ugyanis esélye elszállhatnak. Újoncként azonban már az is nagy eredmény lehet, hogy dobogós pozícióban zárja az évet (saját elmondása szerint a fő cél az F1-es szuperlicenc megszerzése lesz az utolsó hétvégéken), erre pedig jó eséllyel pályázik.

„Azt hiszem, igazán élvezetes lesz” – jegyezte meg a véghajrával kapcsolatban. „Minden eddigi tapasztalatomat be kell vetnem, hogy megbizonyosodjak róla, jó versenyeket futhatok. Nehéz lesz, de szórakoztató! Szeretnék jól teljesíteni a csapat miatt is, hiszen egész évben keményen dolgoztak, és nagyon sokat segítettek nekem. Nagyon gyors autót adtak alám.”

„A vezetésemmel akarok köszönetet mondani a csapatnak. Már nagyon várom a versenyt. A bajnoki címért folytatott harc nagyon szoros. Most harmadik vagyok, de szoros a csata, és nagyon sok minden megváltozhat az utolsó két fordulóban. Az első előnye elég nagy, de nem lehetetlen, hogy nyerjünk. Arra törekszem, hogy minél előbb végezzek, és nagyon keményen fogok majd küzdeni. Nagyon izgalmasnak kell lennie a csatának, már nagyon várom!” – hangsúlyozta.