Musorujsag
Élő Eredmények

Kettőből kettő! A második edzést is Russell nyerte

Kettőből kettő! A második edzést is Russell nyerte

Boxutca
A második szabadedzést is a Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell nyerte Bahreinben, igaz a csapattárs, Valtteri Bottas futott egy az övénél gyorsabb kört, ezt azonban a pálya kiszélesítése miatt törölték. A finn így csak 11. lett.

Ennél jobban nem kezdődhetett volna a Szahíri Nagydíj a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell számára: a fiatal brit mindkét szabadedzést megnyerte a Mercedesszel! Eddig tehát ő diktálja a tempót a bahreini pálya rövidebb, tempósabb külső vonalvezetésén, igaz, körideje ezúttal elmaradt az első edzésen futottól.

Továbbra is az az 54,546 tehát a legrövidebb F1-es kör, amit Russell az első gyakorláson futott. Most ennél majd’ három tizeddel volt lassabb: 54,713-nál állította meg az időmérőt. Az elsőséghez viszont ez is elég volt.

A csapattárs ugyan futott egy még jobb kört, a nyolcas kanyarnál azonban – még ha csak leheletnyivel is, de – átlépte a pálya határait, ezért pedig az FIA elvette eredményét. Később pedig nem tudott javítani, a külső vonalvezetéssel ugyanis ismét meggyűlt a baja: több alkalommal is elfékezte magát, vagy lecsúszott az ívről…

Végül tehát csak a tizenegyedik helyre sorolt a tabellán, ami a leggyengébb szabadedzésen elért eredménye volt a teljes 2020-as szezonban. Nem Bottas napja volt tehát a mai.

Nála jóval elégedettebb lehet Max Verstappen, aki ismét ott volt Russell mögött, lemaradása pedig ezúttal sem volt több másfél tizednél. A Red Bull tempója tehát ígéretesnek tűnik, igaz, az már kevésbé biztató a csapat számára, hogy a holland az edzés alatt szóvá tette, nem tud előzési pozícióba kerülni az előtte haladóhoz – a motorerő hiánya miatt…

Verstappent Sergio Pérez követte a tabellán, aki szintén két tizednél kevesebbet kapott Russelltől, és akinek versenytempója a Forma–1 hivatalos oldalának kalkulációja szerint szintén közel lehet a két leggyorsabb csapat versenyzőinek tempójához. Nem tűnik tehát elképzelhetetlennek, hogy a mexikói harcba szálljon a dobogóért, miután múlt vasárnap az utolsó körökben veszítette el azt.

Az edzés meglepetésembere a 4. helyen végző Esteban Ocon volt, aki a korai szakaszban még az élen is állt. Őt Alexander Albon követte a másik Red Bull-lal (Bottashoz hasonlóan tőle is vettek el időt a nyolcas kanyar kiszélesítéséért, igaz tőle nem az addigi leggyorsabbat).

Ezúttal is jól teljesítettek az Alpha Taurik, a csapat mindkét versenyzője ott volt ugyanis a legjobb 10 között. Ellenben a Ferrarival! A vörösöknek a biztatóbb első edzés után a második katasztrofálisan sikeredett: Charles Leclerc már az első percekben kiállt egy műszaki hiba miatt, autóját pedig az edzés végére sem tudták megjavítani, így a monacói idő nélkül zárt, és ami még bosszantóbb számára, fontos perceket veszített az új pályával való ismerkedésből…

A csapattárs, Sebastian Vettel csupán 16. lett, miután Bottashoz hasonlóan neki is meggyűlt a baja a módosított bahreini vonalvezetéssel. A német több alkalommal is kicsúszott: egyszer autója kis híján az előtte haladó Kevin Magnussenének ütközött, a haasos azonban lassított, így szerencsére megúszták a balesetet.

A pénteki nap F1-es programja ezzel véget ér – folytatás az utolsó szabadedzéssel, amit az M4 Sport természetesen élőben közvetít majd holnap 14:55-től.

A második szabadedzés végeredménye:

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. George Russell Mercedes 0:54,713 48
2. Max Verstappen Red Bull-Honda 0:54,841 +0,128 43
3. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 0:54,866 +0,153 52
4. Esteban Ocon Renault 0:54,940 +0,227 50
5. Alexander Albon Red Bull-Honda 0:55,036 +0,323 42
6. Danyiil Kvjat Alpha Tauri-Honda 0:55,068 +0,355 58
7. Lance Stroll Racing Point-Mercedes 0:55,104 +0,391 44
8. Daniel Ricciardo Renault 0:55,124 +0,411 47
9. Pierre Gasly Alpha Tauri-Honda 0:55,133 +0,420 48
10. Carlos Sainz McLaren-Renault 0:55,258 +0,545 39
11. Valtteri Bottas Mercedes 0:55,321 +0,608 52
12. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 0:55,484 +0,771 54
13. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 0:55,533 +0,820 57
14. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 0:55,738 +1,025 49
15. Nicholas Latifi Williams-Mercedes 0:55,784 +1,071 52
16. Sebastian Vettel Ferrari 0:55,830 +1,117 43
17. Lando Norris McLaren-Renault 0:56,031 +1,318 14
18. Pietro Fittipaldi Haas-Ferrari 0:56,110 +1,397 56
19. Jack Aitken Williams-Mercedes 0:56,260 +1,547 58
20. Charles Leclerc Ferrari idő nélkül 2

 

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak