×

Aitken sajnálja Russellt, de nem érzi felelősnek magát

Jack Aitken sajnálja, hogy George Russell (akivel egyébként baráti viszonyt ápol) elveszítette győzelmi esélyét a vasárnapi futamon, miután a biztonsági autós fázis, amint pont az ő balesete miatt rendeltek el, felkavarta a versenyt.

XPB_1073118_HiRes Jack Aitken letört első szárnya, a háttérben George Russell (Fotó: XPB)
A koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell remekül rajtolt, magabiztosan kezelte az újraindítást, menedzselte előnyét a sokkal rutinosabb Valtteri Bottasszal szemben, mindent megtett tehát, hogy futamgyőzelemmel zárja első mercedeses hétvégéjét. A futam képe azonban alaposan megváltozott, amikor – épp az őt helyettesítő – Jack Aitken hibázott egyet…

A fiatal brit az utolsó kanyarban veszítette el az uralmat autója felett (ami 15 hétvégén keresztül épp Russell gépe volt), ami a gumifalnak koccant, leszakadó első vezetőszárnya pedig pont az ideális íven maradt. A versenyirányítás ezt látva pályára küldte a biztonsági autót.

A többi azóta történelem: a Mercedes olajozottan működő gépezetébe pont ekkor csúszott porszem, egy rádiós félreértést követően ugyanis elrontották versenyzőik kerékcseréit, akik így visszacsúsztak a harmadik és a negyedik helyre. Később aztán Russell defektet is kapott, ezzel pedig végleg elszálltak a győzelmi esélyei, pedig már a vezető Sergio Pérez nyomában loholt…

Jack Aitken (Fotó: XPB)



A láncreakciót akaratán kívül elindító Aitken a történtek kapcsán kijelentette, sajnálja Russellt, ugyanakkor nem érzi magát felelősnek a történtekért. „Ami az incidenst és George-ot illeti, kizsigereltek a történtek, sajnálom őt, mint versenyzőtársat, és mint barátot is” – kezdte. „Hatalmas lehetőség volt ez számára, és nagyon sajnálatos, ami történt. De semmilyen módon sem érzem magam felelősnek a történtekért.”

„Ezek a dolgok sajnos megtörténnek a pályán. Ilyen a versenyzés. Ez egy láncreakció volt. A Mercedes elkövetett egy kis hibát, és ez nagyon sajnálatos volt az ő szempontjából. De a versenyzés ilyen, és biztos vagyok benne, tisztességesen kezelnek majd” – magyarázta.

A hibát – ami után folytathatta a versenyt, melyen végül 16.-ként zárt – illetően kijelentette, egészen egyszerűen túl keményen kezdte nyomi a gázt, miután egyre magabiztosabban érezte magát az autóban. „Egész jónak tűnt a tempó. Hoztuk az előttünk haladó srácok sebességét, és közelítettünk is egy kicsit hozzájuk. Úgy éreztem, lehet lehetőségünk, főleg az előző körök kiesései után. De aztán túl keményen nyomtam. Kockáztattam egy kis esélyt azzal, hogy keményebben nyomtam a porosabb részen, de ez visszaütött. Sajnálom az egész csapatot. Nagy kár érte, de szerintem sok pozitívuma volt ennek a hétvégére, amire lehet építeni” – zárta gondolatát.

Hétfő este 23:00-tól az M4 Sporton ismételjük az eseménydús Szahíri Nagydíjat!