Musorujsag
Élő Eredmények

Schumacher: bajnoki cím a zsebben, jöhet az F1!

Schumacher: bajnoki cím a zsebben, jöhet az F1!

RTL, Sky, F1
Vasárnap eldőlt, hogy Mick Schumacher bajnokként, a Forma–2 bajnokaként érkezik meg a Forma–1-be. A bahreini koronázás után az idényéről, a döntő versenyről, a Haasszal való ismerkedésről és a jövő évi debütálásáról is nyilatkozott.

„Még nem teljesen ülepedett le. Természetesen kell hozzá pár nap. De várom már a következő napokat. Már most is szép, de pár nap múlva még szebb lesz” – mondta Mick Schumacher vasárnap, miután a bahreini sprintversenyen bebiztosította a Forma–2-es bajnoki címét.

Talán nem az volt élete versenye: már az első körben kockásra fékezte a gumiját, ami miatt kereket kellett cserélnie, s így végül pontot sem szerzett. Nem titkolta, miközben a szezonjával elégedett, a futamával kicsit sem volt az. „Tegnap hátulról jöttem előre, ma meg elölről hátra…” – jegyezte meg nevetve a szombaton a 18. helyről 6.-nak felkapaszkodó német.

Schumacher mögött mozgalmas hetek vannak, és mozgalmas hetek is várnak rá. Mostantól már a 2021-es Forma–1-es bemutatkozása áll a figyelem középpontjában. Erről és az F2-es címről is beszélt vasárnap adott interjúiban.

Mick Schumacher (Fotó: Haas) Mick Schumacher (Fotó: Haas)

 

Arról, hogyan várta a mindent eldöntő versenyt:

„Egészen jól aludtam. Szombaton a verseny után jól éreztem magam, hiszen a tizennyolcadik helyről feljöttem a hatodikra, ami jó érzés volt. Aztán tudtam, hogy harmadikként rajtolok, és hogy csak be kell jönnöm, de nehezebben alakult, mint vártam. Viszont örülök, hogy már vége, és most már teljes egészében az F1-re összpontosíthatok.”

Arról, hogy a visszaesése után nem a saját kezében volt a sorsa:

„Természetesen nem volt könnyű. Már a legelső körben elfékeztem magam, és utána egyre csak rosszabb és nehezebb lett életben tartani a gumikat. A tempóm annyira visszaesett, hogy nem sok értelme volt így folytatni, mert a végére akkor is kicsúsztam volna a pontszerzők közül. És akkor még lehetett volna defektem is. Szóval a kiállás volt a biztonságosabb, hogy utána vissza előre törjek, de ettől nagyon messze voltam. Összességében viszont örülök, hiszen megnyertem.”

Mick Schumacher (Fotó: Haas) Mick Schumacher (Fotó: Haas)

Arról, mi jelentette a bajnoki siker kulcsát:

„A kiegyensúlyozottság. Egész évben kiegyensúlyozott voltam, kevés pontot hagytam veszni. Három futam volt idén, amelyen nem szereztem pontot. A bajnoki címhez ez a kiegyensúlyozottság kell. Megvolt, a csapat pedig óriási autót biztosított számomra, amellyel a dobogós helyekért, valamint a győzelmekért is küzdhettem.”

Az abu-dzabi első szabadedzésről és a fiatalok tesztjéről:

„Hétfőn megyek Abu-Dzabiba, és már finomítjuk is az ülésemet, hogy kényelmes legyen a szabadedzésen, valamint az azt követő fiatalok tesztjén. Nagyon várom már! Nagyon izgalmas lesz megismerni, pontosabban jobban megismerni a Haasnál dolgozókat, hiszen már ismerem a többségüket. Nagyon várom már. Izgalmas hétvége lesz, nagyon sokat kell majd tanulni, de szép lesz.”

Mick Schumacher (Fotó: Haas) Mick Schumacher (Fotó: Haas)

Az őt öt éven át foglalkoztató Premától való búcsúról:

„Nagyon szép volt. Sok hullámheggyel és hullámvölggyel, de a legfontosabb, hogy most F2-es bajnokként állok itt, és elértem, hogy ma itt lehetek. Minden jót kívánok a csapatnak!. Nincs szó arról, hogy többé nem látjuk egymást. Bízom benne, hogy a jövőben Olaszországba utazhatok párszor, és eszünk egy jó pastát. Emellett a pályán is látni fogjuk egymást. Egyszerűen a legjobbakat kívánom, és köszönöm a sok szép pillanatot, a szép éveket!”

A jövő évi F1-es céljáról:

„Még nincsenek konkrét céljaim, nem gondolkodtam ezen. Természetesen szeretnék továbbfejlődni versenyzőként, és szeretnék a lehető legjobban beilleszkedni a csapatba. Ez a legfontosabb célom. Ami a sportvonatkozású célokat illeti, még nem gondolkodtam el, annyira a Forma–2-re összpontosítottam, mert nyerni akartam. A következő napokban talán majd ezzel is foglalkozhatok. Abu-Dzabiban szeretnék minél többet tanulni, és felkészülni a következő évre. Talán majd akkor tudok válaszolni erre a kérdésre.”

Ross Brawn és gratulált Mick Schumachernek (Fotó: F2/Getty Images) Ross Brawn és gratulált Mick Schumachernek (Fotó: F2/Getty Images)
Borítókép: Mick Schumacher (Fotó: Prema)

További tartalmak