Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferrarinál folytatja az F2 ezüstérmese

A Ferrarinál folytatja az F2 ezüstérmese

Ferrari
A Forma–2 idei ezüstérmese, az évek óta az alakulat pilótaakadémiáján edződő Callum Ilott lesz a Ferrari tesztversenyzője a következő szezontól kezdve – erősítette meg az olasz alakulat kedden kora este.

Ilott már a Forma–2-es szezon végén elhintette, 2021-ben „kispados” lesz a királykategóriában, miután (anyagi támogatás hiányában) várhatóan nem jut neki versenyzői ülés a legrangosabb nevelőszériában. Arról azonban a brit versenyző ekkor még nem beszélt, melyik királykategóriás csapattal dolgozik majd.

Többen arra gondoltak, a Ferrari egyik partnercsapatától kap majd lehetőséget, tehát vagy a Haas, vagy az Alfa Romeo tesztversenyzője lesz (az utóbbi alakulat színeiben vett részt az évadvégi fiatalok tesztjén is).

Callum Ilott (Fotó: Ferrari) Callum Ilott (Fotó: Ferrari)

Most azonban kiderült, a Ferrarinál folytatja pályafutását! Az olaszok tehát nem egy partnercsapathoz küldik védencüket, hanem ők maguk alkalmazzák F1-es alakulatuknál. Azt, hogy 2021-ben Ilott lesz az istálló hivatalos tesztversenyzője, a vörösök nem sokkal az abu-dzabi teszt után jelentették be.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a Ferrarihoz, mint tesztversenyző” – kezdte Ilott. „Várom, hogy hozzájáruljak a csapat pályán és pályán kívül végzett munkájához, és várok minden új dolgot, amit megtanulhatok, és várok minden új kihívást. Megtisztelő, hogy az elmúlt három évben már részese lehettem a programjuknak, és örömmel folytatom a közös munkát” – tette hozzá.

„Mindent bele fogok adni, hogy jó munkát végezhessek és minél több tapasztalatot szerezhessek, hogy folytathassam a fejlődésemet versenyzőként. Szeretnék köszönetet mondani a Ferrarinak és a Ferrari versenyzői akadémiájának ezért a lehetőségért és a kapott támogatásért” – zárta gondolatát.

Callum Ilott (Fotó: Ferrari) Callum Ilott (Fotó: Ferrari)
Borítókép: Callum Ilott (Fotó: Ferrari)

További tartalmak