Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Lélekemelő sportpillanatok 2020-ból - de melyik viszi a prímet?

m4sport.hu
Megannyiszor lúdbőrözhettek a magyar sportrajongók a 2020-as évben, most pedig olvasóinkra bízzuk, válasszák ki, önök szerint melyik pillanat volt a legkiemelkedőbb.

Az év sportjelenetére kizárólag az m4sport.hu-n lehet szavazni. 

 

 

A Ferencváros bejut a Bajnokok Ligájába

Óriási siker volt, hogy a Ferencváros számos nívós ellenfelet legyőzve bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Az elitligába vezető utolsó lépcsőfokot a Molde ellen kellett megtenni – a norvég bajnok otthonában elért 3-3-as döntetlen után zene volt füleinknek, mikor Björn Kuipers játékvezető hármat fújt a sípjába a Groupama Arénában.

Gulácsi Péter stoplis bravúrja a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőn

A magyar labdarúgó-válogatott ugyan fölényesnek tűnő, 3-1-es győzelmet aratott Szófiában, de a sikerhez nagyon kellett a csapat kapusa, aki az első félidő ráadásában, 1-0-s magyar vezetésnél védett óriásit.

Babati Benjamin (ZTE) 50 méterről vette be a Fehérvár kapuját 

A Zalaegerszeg támadója tett róla, hogy a zalaegerszegi stadionban összegyűlt maréknyi szurkoló hangrobbanást idézzen elő: egy remek labdaszerzés után félpályáról ívelt a Fehérvár kapujába. Nem mellékesen a Magyar Labdarúgó Szövetség hagyományos RangAdó gáláján ezt a találatot választották a 2019/20-as NB I-es szezon legszebbjének.

Vogel Soma Eb-címet érő védése

Magyar szempontból pazarul kezdődött az év, ugyanis január végén aranyéremnek tapsolhatott a Duna Aréna közönsége: a hazai rendezésű kontinenstorna döntőjében Spanyolországgal nézett farkasszemet a magyar férfi pólóválogatott, amelynek kapusa a büntetőpárbaj utolsó párosánál Granados lövését hárította, így 21 év után ünnepelhetett újra Európa-bajnoki címet a nemzeti csapat.

Sporttörténelmi pillanat gyorskorcsolyában

A debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon Liu Shaoang célbaérése azt jelentette, hogy magyar gyorskorcsolyázó először lett összetett Európa-bajnok.

Babos Tímea párosban Roland Garros-győztes

A Babos, Mladenovic páros két szoros játszmában lett bajnok – a francia teniszezőnő remek ütéssel hozta a mérkőzéslabdát.

Szoboszlai Dominik Eb-t érő lövése

Méltó volt az év mérkőzéséhez az Izland elleni Eb-pótselejtező, melynek a 88. percében még a vendégek álltak győzelemre, ám a 88. percben először Loic Nego egyenlített, majd a 92.-ben Szoboszlai zseniális gólja kontinenstornát ért a Rossi-csapatnak.

Karakas Hedvig Eb-aranya

Az 57 kilogrammosok mezőnyében versenyző Karakas a cselgáncsozók prágai Európa-bajnokságának nyitó napján állhatott a dobogó legfelső fokára, miután a döntőben intésekkel legyőzte a portugál Telma Monteirót.

Valter Attila győzelme a Tour de Hongrie utolsó szakaszán

Fantasztikus magyar győzelem született a 41. Tour de Hongrie utolsó szakaszán, a királyetapon, Valter az utolsó kilométeren indított támadására senki sem tudott reagálni, s a lengyel CCC Team bringása megnyerte a kékestetői befutót. A győztes az etapsiker mellé az összetett győztesének járó sárga trikót is megszerezte magának – tizenöt esztendős szünet után született újra magyar siker a hazai körversenyen.

Kovács Zsófia második Európa-bajnoki aranyérme

A 20 éves magyar tornász ugrásban és felemáskorláton is aranyérmes lett a törökországi Mersinben zajló női torna Európa-bajnokságon.

További tartalmak