Musorujsag
Élő Eredmények

Önnél ki lenne az Év edzője?

m4sport.hu
Egy Eb-győztes válogatott kapitánya? Egy bajnoki címet nyerő és BL-be jutó csapat edzője? Vagy esetleg egy kapitány, aki Eb-re juttatta csapatát és a Nemzetek Ligájában is remekelt az együttese? Döntsön Ön a Märcz, Rebrov, Rossi hármasból. A szakemberek csapatai az Év csapata versenyen is összemérik erejüket.

Január 11-én – a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül – tartják meg a Nemzeti Színházban az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát, melyet 19.45-től élőben közvetítünk televízióban és online egyaránt. Valamennyi kategóriában háromra szűkítették a jelöltek listáját. A végső hármas sorrendje az újságírók szavazatai alapján dől el, de olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk, kit, kiket láttak a legjobbnak. (Szavazatát cikkünk végén adhatja le.)

Sorozatunk első részében az Év férfi sportolója díj jelöltjeit mutattuk be, majd az Év női sportolója jelöltjei és az Év csapatai következtek. Legutóbb az egyéni sportágak csapatversenyeiben résztvevő csapatokon volt a sor, ezúttal pedig az edzők következnek.

Märcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a budapesti vízilabda Európa-bajnokság  döntőjében játszott Magyarország – Spanyolország mérkőzésen. MTI/Czagány Balázs

Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott)
A pólósok számára 2020-ban a legjelentősebb verseny a januári budapesti rendezésű Európa-bajnokság volt. Mivel a magyar együttes legutóbb 1999-ben diadalmaskodott Eb-n, és döntőbe is 2014-ben jutott utoljára, így igen jelentős volt az elvárás az együttes felé. (Nem mellékesen a 99-es Eb-győztes csapatnak tagja volt a mostani kapitány, Märcz Tamás is. Ráadásul ő az gyetlen szakember, aki játékosként és edzőként is Eb-t tudott nyerni.) Az együttes végül csoportgyőztesként jutott tovább, majd a folytatásban az oroszok és Montenegró legyőzésével a döntőbe jutottak. A fináléba kerülés azt is jelentette, ezzel olimpiai kvótát szerzett az együttes. A döntőben aztán a spanyolok ellen döntetlen lett az eredmény, majd ötméteresekkel a magyar együttes nyert. Märcz egyébként a finálé előtt arról beszélt, hogy örömmel elfogadná azt is, ha ötméteresekkel nyernek. Az Eb- számos nagyszerű húzása volt a kapitánynak, de a legnagyobb mégis az volt, amikor a finálé ötnéteres-párbajában a harmadik lövés után Vogel Somát küldte be Nagy viktor helyett. A Fradi kapusa ugyan az első lövést még bekapta, a másodikat viszont kivédte és ez a védése végül Eb-győzelmet jelentett.

Sergei Rebrov (Fotó: fradi.hu)

Szerhij Rebrov (Ferencváros labdarúgócsapata)
Amióta az ukrán szakember a Ferencvárost irányítja, minden évben lép egyet előre az együttes. Tavalyelőtt az Európa Ligában sikerült a csoportkörbe jutni, tavaly pedig a Bajnokok Ligájába verekedték be magukat Dibuszék. Nem mellékesen, tavaly 13 pont előnnyel lettek bajnokok a zöld-fehérek, míg az idei szezonban is remekelnek, jelenleg veretlenül, egy meccsel kevesebbet játszva, kilenc ponttal vezetik a tabellát. Tavaly mindössze két bajnokit veszítettek, abból az egyiket már bajnokként. Az ukrán szakember Magyarországon ritkán látott fegyelmet követel meg a játékosaitól és a taktikai rend betartását. Talán ennek is köszönhető, hogy évről-évre előre lépnek. A BL-ben kifejezetten nehéz volt a soersolásuk (Djurgarden, Celtic, Dinamo Zagreb, (Molde) a selejtezőben, de Rebrov fel tudta készíteni a csapatát az egymeccses párharcokra, melyekből valamennyiből hosszabbítás nélkül jutottak tovább. A csoportkörben pedig a Barcelona ellen ugyan nem volt esély, de a Dinamo Kijev elleni két meccs és a Juventus elleni idegenbeli összecsapár az utolsó pillanatig nyílt volt.

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány a Nemzetek Ligájában játszott Oroszország-Magyarország mérkőzésen. MTI/AP pool/Pavel Golovkin

Marco Rossi (férfi labdarúgó-válogatott)
A labdarúgó-válogatott idei szereplése igazi sikersztori és ebben jelentős szerepe van az olasz szakembernek. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ranglistáján 2020-ban a magyar csapaté a legnagyobb fejlődés, egy év alatt 44 pontot szereztek és ezzel 12 helyet léptek előre. Nyolc meccs, öt győzelem két döntetlen, egy vereség. Szárazon ennyi,miközben valamennyi találkozó tétmeccs volt. A remek és kiegyensúlyozott szereplésnek köszönhetően a csapat kijutott a 2021-es Európa-bajnokságra, a Nemzetek Ligája B-osztályában pedig sikerült első helyen végeznie, így jövőre már az A-ligában szerepelhet. A kapitány szerint a válogatott sikereinek egyik alapja, a kölcsönös bizalom a játékosokkal való kapcsolatában. Elismerte, neki is változtatnia kellett a korábban kigondolt taktikán és embereken is, de a játékosok vevők voltak erre. Külön elismerés számára, hogy a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) holtversenyben a világ 9. legjobb szövetségi kapitányának választotta.

További tartalmak