×

Az m4sport.hu olvasóinál labdarúgó lett az Év sportolója

Az m4sport.hu szavazásán a legnagyobb fölényű győzelem az egyéni sportágak csapatversenyeiben volt, míg a legszorosabb versenyt az Év edzője szavazása hozta.

Szoboszlai Dominik gólöröme a magyar válogatott második gólja után a Magyarország - Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésen. Ezzel a góllal jutott ki az együttes az Európa-bajnokságra. MTI/Illyés Tibor



Január 11-én – a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül – tartják meg a Nemzeti Színházban az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát, melyet 19.45-től élőben közvetítünk televízióban és online egyaránt. Korábban valamennyi kategóriában háromra szűkítették a jelöltek listáját. A végső hármas sorrendje az újságírók szavazatai alapján dől el, de olvasóink véleményére is kíváncsiak voltunk, kit, kiket láttak a legjobbnak.

Sorozatunk első részében az Év férfi sportolója díj jelöltjeit mutattuk be, majd az Év női sportolója jelöltjei és az Év csapatai következtek. A folytatásban az egyéni sportágak csapatversenyeiben résztvevő csapatokon volt a sor, majd az edzők jöttek a sorban, legvégül pedig az Év fogyatékos sportolói közül választhattak.

Lássuk, az m4sport.hu olvasói hétfő délelőtt 10 óráig kiket láttak 2020-ban a legjobbnak! (A jelöltek részletes bemutatását korábbi cikkeinkben találhatják.)

A férfiaknál Szoboszlai Dominik a szavazatok felét szerezve végzett az első helyen, mögötte Gulácsi Péter a voksok 38%-át szerezve lett a második, míg a harmadik Fucsovics Márton lett 12 %-kal. Az már korábban biztos volt, bárki is nyer, az történelmet ír, mivel sem teniszező, sem csapatsport képviselője korábban még sohasem győzött.

Kovács Zsófia (Fotó: m4sport.hu)



A nőknél a tornász Kovács Zsófia jóval nagyobb fölénnyel diadalmaskodott, hiszen a szavazatok 86%-át gyűjtüötte be, mögötte az úszó Kapás Boglárka (8%) lett a második, míg a cselgáncsozó Karakas Hedvig (6%) a harmadik. Itt is történelmi siker születhet, hiszen a hölgyek versenyében korábban még soha nem nyert tornász vagy cselgáncsozó.

A csapatoknál a férfi labdarúgó-válogatott meggyőző fölénnyel (58%) lett első, őket a férfi vízilabda-válogatott (25%) követte, míg a harmadik a Ferencváros labdarúgócsapata lett (17%). Az egyéni sportágak csapatversenyeiben is aktívak voltak a tornászok, hiszen a női torna-válogatott 92%-ot szerezve lett első, megelőzve a Babos Tímea, Kristina Mladenovic teniszpárost (5%) és a férfi teniszválogatottat (3%).

Az edzőknél volt a legszorosabb a verseny, hiszen a Ferencváros labdarúgóit irányító Szerhij Rebrov (46%) igen kis különbséggel előzte meg Marco Rossi szövetségi kapitányt (42%). A harmadik a vízilabda-válogatott kapitánya, Märcz Tamás (12%) lett. A parasportolók versenyében Kiss Péter Pál (parakajakos) lett az első 48%-ot gyűjtve, megelőzve Berente Judit szervátültetett sífutót, sílövőt (32%) és Osváth Richárd kerekesszékes vívót (20%).

Ez volt az olvasók szavazatának eredménye, este pedig kliderül, miként látták a tavalyi évet a sportújságírók.