Musorujsag
Élő Eredmények

Megtartja magyar kötődésű tesztversenyzőjét a Williams

Megtartja magyar kötődésű tesztversenyzőjét a Williams

Williams
A Williams megerősítette, Roy Nissany 2021-ben is hivatalos tesztversenyzőként segíti a munkájukat. Az erősen megkurtított téli teszthéten is volán mögé ülhet.

Sikeresnek értékelte a Williams csapata a Roy Nissanyval teljesített első közös szezonját, ezért kedden bejelentette, 2021-re is meghosszabbította az izraeli színekben szereplő, de Magyarországon nevelkedett versenyző szerződését. Nissany tavaly télen csatlakozott a grove-i csapathoz, amellyel tavaly Barcelonában, Monzában és Szahírban is teljesített egy-egy pénteki szabadedzést, valamint részt vett az abu-dzabi év végi teszten is.

A 26 éves versenyzőnek ezúttal is aktív szerepet szánnak. Noha a téli teszthét idén mindössze három napból fog állni, a csapat ennek ellenére lehetőséget biztosít Nissanynak az egyik napon. Emellett további három pénteki bevetésekre is ígéretet kapott, miközben a szimulátorban az eddiginél aktívabb szerepet szánnak neki.

„Igazán megtisztelő, hogy folytathatom a Williams tagjaként” – nyilatkozta Nissany. „Amióta bemutatkoztam itt, sok szempontból nagyot fejlődtem, és a szabadedzéseken túl is produktív munkát végeztünk együtt a színfalak mögött. Miközben ugyanolyan elhivatott voltam a csapat iránt, mint mindig, a képességeim versenyzőként javultak, így alig várom, hogy folytassuk a közös munkát 2021-ben.”

Roy Nissany (Fotó: Williams)

Simon Robert, a Williams csapatfőnöke hatékonynak ítélte a közös munkát Nissanyval. „Csapatként elégedettek vagyunk Roy munkájával, amit a pályán és a grove-i szimulátorunkban nyújtott. Ezek mind hozzájárultak az FW43-as gyorsulásához. Élvezettel figyeljük, ahogyan Roy fejlődik, és kétségünk sincs afelől, hogy idén tovább fog erősödni.”

Roy Nissany 2020-ban a Forma–2-es mezőny tagja volt, szezonjának csúcspontját az jelentette, hogy a pole-ból rajtolt a spái sprintversenyen (a fordított rajtfelállásnak köszönhetően). Az összetettben a 19. helyen zárt.

Borítókép: Roy Nissany (Fotó: XPB)

További tartalmak