Musorujsag
Élő Eredmények

A Monte-Carlo ralin száguldott az Alpine F1-es versenyzője (képekkel)

A Monte-Carlo ralin száguldott az Alpine F1-es versenyzője (képekkel)

Alpine F1, WRC
Először vezetett a Monte-Carlo ralin, Esteban Ocon máris kedvet kapott a visszatéréshez. Az Alpine autóját hajtotta meg csütörtökön.

Több szempontból is az első volt ez Esteban Oconnak. Egyfelől életében először kóstolhatott bele a ralizás világába, másfelől a mostani volt az első hivatalos fellépése az újjáalakult Alpine F1-es csapat versenyzőjeként. A francia VIP-szereplőként csütörtökön két 20 kilométeres szakaszt teljesített a Monte-Carlo ralin, mégpedig egy kék Alpine A110S modellel, amelynek oldalán az ő 31-es F1-es rajtszáma állt.

Ocon sosem ralizott még, de már nagyon várta a havas monacói erőpróbát. Annyira, hogy elmondása szerint aludni is alig tudott az előző éjszaka. „Fedélzeti kamerás felvételek nézegetésével készültem, valamint kaptam pár tippet Pierre-Louis Loubet-től is (raliversenyző – a szerk.). Adott nekem jegyzeteket, hogy hol vannak a trükkös szakaszok, jég, hó és hasonlók. Jobb tanárom nem is lehetne, de nyilvánvalóan tapasztalat nélkül, kevés felkészülés után ülök volán mögé. Lesz mellettem egy nagyszerű navigátor is, szóval jó móka lesz, amit igyekszem kiélvezni” – mondta előzetesen az F1-es versenyző.

Esteban Ocon a Monte-Carlo ralin (Fotó: Alpine F1) Esteban Ocon a Monte-Carlo ralin (Fotó: Alpine F1)

Ocon a Saint-Disdier–Corps, valamint a Saint-Maurice–Saint-Bonnet szakaszokat teljesítette a WRC valódi mezőnye előtt, és a száguldástól máris kedvet kapott a visszatéréshez. „Elképesztő élmény volt! Mindig is álmodoztam arról, hogy ralizni fogok, és most egy ilyen kiváló eseményen kóstolhattam bele, ami különlegessé tette. A körülmények nehezek voltak, de ez csak szebbé tette az élményt, és nagyobbá a kihívást” – értékelt a francia.

Esteban Ocon a Monte-Carlo ralin (Fotó: Alpine F1) Esteban Ocon a Monte-Carlo ralin (Fotó: Alpine F1)

Ocon tavaly az Eifel Nagydíj hétvégéjén már egyszer vezette az Alpine A110S-t a Nordschleifén, így a masina nem volt teljesen ismeretlen számára. „Az A105S vezethetősége igazán jó volt, tökéletesen illett ezekre az utakra, és jó volt megtapasztalni. Már alig várom, a további hasonló eseményeket!” – mondta elégedetten.

Esteban Ocon a Monte-Carlo ralin (Fotó: Alpine F1) Esteban Ocon a Monte-Carlo ralin (Fotó: Alpine F1)

Közösségi oldalán később jelezte, máris visszavágyik a Monte-Carlo ralira. „Nagyon élveztem, hogy a határig vihettem az A110S-t a Monte-Carlo rali első két szakaszán. Egy nap vissza fogok térni, ez biztos” – bocsátotta előre.

Az Alpine A110S (Fotó: Alpine F1) Az Alpine A110S (Fotó: Alpine F1)
Borítókép: Esteban Ocon a Monte-Carlo ralin (Fotó: Alpine F1)

További tartalmak