Musorujsag
Élő Eredmények

Az első japán futamgyőztessé válna az F1 első millenniumi versenyzője

Az első japán futamgyőztessé válna az F1 első millenniumi versenyzője

Alpha Tauri
Hat év üresjárat után újra lesz japán versenyzője a Forma–1-nek. Cunoda Juki az első a XXI. század szülöttei közül, aki bemutatkozhat a királykategóriában, de mással szeretne bevonulni a sportág történetébe: első japán futamgyőztesként!

Éppen csak ideért. Amikor a Honda 2015-ben visszatért a Forma–1-be, egy saját utánpótlásprogramot is útnak indított, azzal a céllal, hogy egy nap japán versenyző vezethesse a motorjával fölszerelt egyik autót a formaautózás csúcskategóriájában. Támogatottjai aztán sorra elvéreztek az F1 felé vezető úton, ám a 2016-ban felkarolt Cunoda Jukival végül mégis célt értek. Még éppen azelőtt, hogy újra elbúcsúztak volna az F1-től, hiszen míg a fiatal tehetségnek 2021 az első, addig az őt támogató motorgyártónak az utolsó szezonja lesz.

Cunoda egyetlen Forma–2-es szezon után mutatkozhat be az F1-ben (így legutóbb George Russell és Lando Norris érkezett meg), de határozottan nemcsak azért, mert a Honda a támogatottja, és a Red Bull ily módon próbált kedveskedni motorpartnerének. Az F1 előszobájában tavaly újoncként vált többszörös pole-szerzővé és futamgyőztessé, sokáig a bajnoki címért is harcban volt, látványos versenyzésével pedig az őt két éve a juniorprogramjába fölvevő Red Bullt is meggyőzte, nem elhamarkodott lépés az Alpha Tauriba ültetni.

Ezzel ő lett az F1-es mezőny legfiatalabb tagja. Az első japán Kobajasi Kamui 2014-es caterhames szezonja óta. És az első F1-es versenyző, aki a XXI. század szülötte, hiszen 2000. május 11-én látta meg a napvilágot. Neki viszont máris eltökélt célja, hogy ne csak ezzel vonuljon be a királykategória történetébe.

Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri) Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

Azok után, hogy az F3-ból is egyetlen évet követően lépett feljebb a ranglétrán,Cunoda az F2-ben sem időzött sokat. Elismeri, maga sem számított arra, hogy egyetlen szezon elég lesz neki az F1-es belépőjének megváltásához. „Nem, nem igazán. Az F1 eléréséhez – ami a végső célom volt versenyzőként – nemcsak hoznod kell az eredményeket, de némi szerencsére is szükséged van, amit nem lehet befolyásolni. Azt mindig is tudtam, hogy a legjobb formámat kell nyújtanom. Az rajtam múlt, hogy meg tudom-e győzni a főnököket, akik megvalósíthatják az álmomat. Minden kategóriában nagy ütemben kell fejlődnöd, és már a pályafutásom kezdetétől eltökélt szándékom, hogy jól teljesítsek. Jó, hogy meg tudtam mutatni az első F2-es évemben, mire vagyok képes, és boldog vagyok, hogy ilyen gyorsan feljebb léphettem az F1-be” – nyilatkozta a japánok tehetsége az Alpha Tauri bemutatója kapcsán.

Cunoda 2019-ben tűnt fel az európai autóversenyzés világában, a japán Forma–4-ből érkezett a Forma–3-ba, ahol a szezon második felében javuló teljesítményével hívta föl magára a figyelmet. Hamar szerződtették is az F2-be, ahol az új 18 colos gumik gyors kiismerésével, jó alkalmazkodóképességével és gyorsaságával egyből élversenyzővé vált. Noha F1-es autót először csak a múlt év végén vezetett, úgy érzi, az F2-es tapasztalatok jó alapot jelentenek számára F1-es versenyzőként. „Megismerkedtem sok pályával, valamint sokat tanultam a gumikezelésről. Emellett az F2-ben megtanulod, hogyan kell magas szinten együtt dolgozni egy csapattal” – magyarázta.

Az F2-ről F1-re váltani szerinte így is nagy ugrás lesz. „Az autók tempója nagy különbség, de az is, hogy a szezon sokkal hosszabb. Technikai szempontból sok eltérés van, egészen nagy az ugrás. Sok bonyolult folyamat van, amiket a lehető leggyorsabban meg kell tanulni, és a csapat is sokkal nagyobb, több mérnök van. Emellett kellően fittnek és erősnek kell lennem, fizikálisan és mentálisan is, hiszen huszonhárom verseny lesz, kevés szabadidővel” – fejtegette.

Cunoda már három tesztet teljesített az Alpha Taurival egy korábbi versenygépet vezetve Imolában, és tavaly az abu-dzabi évzárón is részt vett, a múlt évi AT01-essel. A csapattal úgy érzi, jó kapcsolatot alakított ki, és sokat fog még tanulni tőlük, valamint csapattársától, Pierre Gaslytól is. „Ő egy igazán gyors versenyző, aki már versenyt is nyert az F1-ben. Minden versenyző elsődleges célja a csapattárs legyőzése, de őt nehéz lesz legyőzni. Emlékszem, láttam őt Japánban, amikor a Super Formulában versenyzett, én meg a Forma–4-ben. Majdnem megszerezte a címet az első évében, ami európai versenyzőként nem könnyű. Hihetetlenül tehetséges, és izgatottam várom, hogy mindent megtanuljak tőle idén, amit csak lehet.”

Cunoda Juki és Pierre Gasly (Fotó: Alpha Tauri) Cunoda Juki és Pierre Gasly (Fotó: Alpha Tauri)

Ami az életkorát illeti, Cunoda elmondta: „Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget ennek. Max Verstappen tizenhét volt, amikor bemutatkozott. Azt viszont megtisztelőnek érzem, hogy én lehetek az első versenyző a mezőnyben, aki a kétezres években született.”

A lécet azonban ennél magasabbra tette maga előtt az F1-ben a mindössze 159 centiméter magas versenyző. „Egyszerűen szeretnék legyőzni más versenyzőket, és szeretnék én lenni az első japán versenyző, aki futamot nyer a Forma–1-ben” – tette egyértelművé.

Gasly tavaly Monzában megmutatta, ez akár az Alpha Taurival sem lehetetlenség, ugyanakkor Cunoda számára ez inkább hosszabb távú cél. „Erre a szezonra a fő célom, hogy gyorsan tanuljak, és a lehető leghamarabb szállítsam a jó eredményeket. Mindig a legjobbamat kell nyújtanom, aztán meglátjuk, hogyan alakul a szezon.”

2021 kapcsán a legjobban a szuzukai versenyhétvégét várja. „Izgatott vagyok, hogy kezdődik, és különösen várom, hogy Szuzukában versenyezhessek, a japán szurkolók előtt. Legutóbb a Forma–4-ben versenyeztem ott, szóval elég nagy lesz a különbség, de nagyon izgatott vagyok már most, hogy lehetőségem lesz az országomat képviselni az F1-ben. Emellett várom már azt is, hogy új országokban, más pályákon versenyezzek. A pályák közül a japánt és a monacóit várom a leginkább, a múltja és a kihívás miatt. Viszont a legnagyobb dolog számomra az lesz, hogy felsorakozhatok a rajtrácsra ilyen sok szupersztár mellé. Igazi megtiszteltetés számomra, hogy a világ legjobb versenyzőivel küzdhetek.”

Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri) Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

Főnöke, Franz Tost vár pár meglepetést idén az újonctól, de tudja, hibákat is fog véteni.„Szerintem gyorsan fog tanulni, ezért hamar jó teljesítményre lesz képes. Természetesen lesz pár balesete, ez része a fejlődésnek. Rendkívülivé az autókontrollja teszi, valamint az erőssége a fékezéseknél és a gyors kanyarokban. Ha olyan ütemben tanul, mint amit az imolai tesztjein és Abu-Dzabiban láttunk tőle, biztosra veszem, hogy lesz pár fantasztikus versenye.”

„Elnézve az F2-es versenyeit, meg kell mondjam, fantasztikus munkát végzett. Futamokat nyert, sok lenyűgöző előzési manővert mutatott be. Juki már teljesített pár F1-es tesztet, és meggyőződésem, hogy sikeresen mutatkozik be az F1-ben, köszönhetően a természetes gyorsaságának és tehetségének” – jósolta a szakember.

Borítókép: Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

További tartalmak