Musorujsag
Élő Eredmények

Fókuszban a folytatódó BL és a héten történt edzőváltások – Gurulj be lassítva is!

Fókuszban a folytatódó BL és a héten történt edzőváltások – Gurulj be lassítva is!

m4sport.hu
Kedden este az Angliában kialakult járványhelyzet miatt Budapesten, a Puskás Arénában rendezték az RB Leipzig-Liverpool Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését, amelyet a Jürgen Klopp vezette angol csapat nyert 2-0-ra. Hajdú B. István a meccs kommentátora volt, Berkesi Judit a pályaszéli riporter. A hét folyamán Magyarországon több edzőnek is megköszönték a munkáját, ezeknek a körülményeit is megvitatják a podcast házigazdái.

Élményeik mellett a héten lejátszott további három BL-összecsapásról is beszélgettek, feltéve a kérdést, hogy tapasztalható-e generációváltás az elitfutballban.

Bővebben figyelmet érdemelnek a Ferencváros csoportellenfelei, hiszen a Barcelona súlyosabb, a Juventus pedig aránylag sima vereséget szenvedett. A katalán csapat kilátástalan helyzetben van a PSG-vel szemben, az olasz bajnok számára a portói 2-1-es vereség nem rossz eredmény, de a mutatott játéka nem volt meggyőző.

Feszegetik a témát, látva, hogy mennyi mérkőzést kellett semleges pályán rendezni, mennyire van jogosultsága az idegenben rúgott gólok szabályának.

Hazánkban is jelentős események voltak a labdarúgásban, elsősorban edzőváltás/elbocsájtás. A Lokinál történtek talán sokak számára a meglepetés erejével hatottak, Márton Gábor sorsa a Vidinél már inkább várható volt, a Honvédnál stábváltásnak lehettünk szemtanúi, ami ugyancsak érthető lépés a klubvezetés részéről, hiszen a kispestiek kiesést jelentő helyre csúsztak vissza.

A három klubnál meghozott döntések mellett semmiképpen sem lehet szó nélkül elmenni, Berkesi Judit és Hajdú B. István is szánt rá időt, elsősorban az emberi oldalát feszegetve a témának, persze a szakmai oldalt is érintik kommentátoraink, milyen nehézségekbe lehet ütközni az ilyen eseményeknél.

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak