Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso újra edzésben, Ocon már az Alpine-nal tesztel

Alonso újra edzésben, Ocon már az Alpine-nal tesztel

Fernando Alonso/Twitter, Alpine F1
Másfél héttel a kerékpárbalesete és műtétje után edzésbe állt Fernando Alonso. Újra nyeregbe is pattant.

Az Alpine F1-es versenyzője február 11-én a svájci Luganóban szenvedett közúti balesetet a kerékpárjával, melynek során eltört a felső állkapocscsontja, amit meg kellett műteni. Fernando Alonsót 48 órás megfigyelés után február 15-én hazaengedték, orvosai pedig a következő napokra szigorú pihenést írtak elő neki.

Noha teljes értékű munkát vélhetően azóta sem végezhet, Alonso közösségi oldalán jelét adta, hogy nem állt le teljesen a két év kihagyás utáni első szezonjára való felkészüléssel. A közzétett fotókon és videón látható, hogy már egyensúlyi gyakorlatokat végez gumilabdával, mi több újra nyeregbe is pattant, igaz, még csak egy állványra helyezett kerékpáron. „Vasárnap. Folytatjuk” – írta a kétszeres világbajnok a képekhez.

A felvételeken Alonso sérülésének nyoma nem látható, ám a beállításokból sejthető, hogy a versenyző állkapcsának baloldala sérülhetett.

A 39 éves versenyzőnek a március 12-én rajtoló bahreini előszezoni tesztig kell rendbe jönnie, a bajnoki szezon pedig két héttel később, a március 28-i Bahreini Nagydíjjal rajtol.

Miközben Alonso odahaza lábadozik, csapata, az Alpine már mozgásba lendült. A nevet váltó gárda a múlt hónapban egy Renault-eseményen prezentálta az arculatváltása első lépését jelképező téli átmeneti festését, mely vasárnap átesett a tűzkeresztségen is. Az enstone-iak Franciaországban, Le Castellet-ben tesztelnek egy három évvel ezelőtti, fekete, már Alpine-logóval ellátott Renault-val. Vasárnap azt a fiatal F2-es versenyzőjük, Christian Lundgaard vezette. Több mint 100 kört teljesített az R.S.18-cal.

Hétfőn a volánt az F1-es kollégának, Esteban Oconnak adja át, aki a szabályok értelmében korlátlanul róhatja a köröket a Francia Nagydíj helyszínén, már a szezonra való felkészülés jegyében. Ocon Charles Leclerc, Carlos Sainz, Mick Schumacher (mind Ferrari) és Cunoda Juki (Alpha Tauri) után a negyedik az idei mezőny tagjai közül, aki régi autóval tesztlehetőséget kap az előszezonban. Rajtuk kívül az új autóját filmes napon bejárató McLaren és Williams versenyzői tértek vissza a versenypályára.

A mostanra átmeneti festést kapott autóval a múlt év végén Fernando Alonso is több tesztnapot teljesített, ám erről a gyakorlásról a sérülése miatt le kell mondania.

További tartalmak