Musorujsag
Élő Eredmények

A NOB Brisbane-be vinné a 2032-es olimpiát

mti
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es nyári olimpia megrendezésére, és ezért „célzott párbeszédet” kezdeményez az ausztrál várossal.

A NOB szerdán jelentette be, hogy az előzetes felmérések alapján Brisbane a preferáltja, és tárgyalásokat kíván folytatni a lehetséges rendezésről. Ha ezek sikeresek lesznek, akkor a NOB végrehajtó bizottsága a közgyűlésnek azt javasolja majd, hogy Brisbane legyen a 2032-es nyári ötkarikás játékok házigazdája.

A NOB-hoz közelálló források már korábban jelezték, hogy az első számú favorit Brisbane, azonban a végrehajtó bizottság mostani lépése jelentősen tovább gyengíti a többi érdeklődő esélyét.

Az előnyben részesített státusz azt szolgálja, hogy a többi érdeklődő több éven át ne fordítson feleslegesen kiadásokat a kandidálásra.

Kedden Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke jelentette be, hogy a kandidálásuk döntő szakaszba lépett, el kell dönteniük, hogy a régió versenyezzen-e a 2032-es rendezésére. Ezért pénteken az érintett városok polgármestereivel tárgyal a többi között a tervezésről, a nyilvános konzultációkról, valamint a párbeszéd kereteiről. Csak ezt követően lehet majd hivatalosan jelentkezni. Korábban München és Hamburg esetében a pályázati terv a nyilvános párbeszéd szakaszában hiúsult meg.

A pályázati kérdés átgondolására és körültekintő mérlegelésére a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége január 27-én döntött a Budapest 2032 bizottság létrehozásáról. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke akkor elmondta: az eddigi tapasztalatok alapján az várható, hogy a NOB hét évvel korábban, azaz 2025-ben dönt majd a 2032-es helyszínről, tehát a pályázó városoknak jelen rend szerint legkésőbb 2023-ban jelezniük kell pályázati szándékukat. Érdeklődését jelezte még Katar, Újdelhi, Jakarta, Isztambul, Szentpétervár, valamint két kínai város, Csengtu és Csungking is.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott nyári olimpiának Tokió ad otthont, a 2024-es játékokat Párizsban, a 2028-ast pedig Los Angelesben rendezik.

Ausztrália eddig két nyári olimpiának adott otthont: 1956-ban Melbourne, 2000-ben Sydney volt a helyszín.

További tartalmak