Musorujsag
Élő Eredmények

Élvezte az Alpine első tesztjét Ocon (fotókkal)

Élvezte az Alpine első tesztjét Ocon (fotókkal)

Alpine
Sikeresen túl van első tesztjén az Alpine új autója. Esteban Ocon az első benyomásairól mesélt, a csapat igyekszik titkolózni.

Miközben az F1-es világ figyelme Gaydonra és a szerdán ott bemutatót tartó Aston Martinra irányult, az egy nappal korábban szintén új névvel és külsővel debütáló Alpine szép csöndben megejtette új autójának bejáratását Silverstone-ban.

A brit pályán Esteban Ocon ült az A521-es volánja mögé, és egy filmes napon teljesítette vele az első 16 körét. A tesztjüket az időjárás nehezítette: délelőtt sűrű köd fogadta őket, így nemigen tudtak dolgozni, délutánig várniuk kellett a próbával.

„Igazán élvezetes nap volt. Mindenekelőtt jó volt újra autóba ülni egy olyan pályán, mint Silverstone, ami mindig különleges” – nyilatkozta Ocon. „Az autó vezethetősége jó volt, és teljesíteni tudtuk a programunkat, ahogyan terveztük. Volt egy kis csúszás délelőtt a köd miatt, de miután felszállt, a pálya már száraz volt, és ez élvezetessé tette a körözést.”

„Bárcsak többet mehettem volna száz kilométernél! De ez a maximum, és így is mosolyogva szálltam ki. Szeretnék így indulni Bahreinbe a jövő héten, ahol a körülmények sokkal reprezentatívabbak lesznek, és ott már a versenygumikat is használhatjuk a melegben. Összességében nagyon érdekes nap volt ez, és már alig várom, hogy még jobban megismerjem az autót. Meg kell mondjam, tetszik az új színösszeállítás! Ez a legjobban kinéző autó a rajtrácson.”

Fotó: Alpine Fotó: Alpine

Bár a felhozatal idén erősnek tűnik, azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy az Alpine jól mutat. Más kérdés, hogy az első pályán töltött napján még nemigen csodálhattuk, mivel a csapat mindössze négy fotót tett közzé a bejáratásról, és azoknál is gondosan ügyelt rá, hogy csak olyan részleteket mutassanak, amiket kevésbé féltenek a riválisoktól.

Az Alpine a hatodik csapat volt, amely bejáratta a 2021-es konstrukcióját. A McLaren, a Red Bull és a Williams szintén Silverstone-ban körözött korábban, az Alpha Tauri Imolát, az Alfa Romeo Barcelonát választotta a filmezéshez. Csütörtökön az Aston Martin is követi példájukat. Ők ugyancsak a Brit Nagydíj helyszínén fognak körözni Sebastian Vettellel, majd Lance Stroll-lal.

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Fotó: Alpine
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/03/0a63-e0ae-854a-4a7c9c9fa79f_1b29ba199631b561e132f49819f2caf0808bd792-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Fotó: Alpine

További tartalmak