Musorujsag
Élő Eredmények
 

A 270-ből egyetlen igazán rossz percünk volt – Gurulj be lassítva is! podcast

A 270-ből egyetlen igazán rossz percünk volt – Gurulj be lassítva is! podcast

m4sport.hu
A magyar labdarúgó-válogatott első három világbajnoki selejtezője után jelentkezik újra az M4 Sport Gurulj be lassítva is! című podcastje, amelyben Berkesi Judit és Hajdú B. István értékelte a márciusi mérkőzéseket.

A beszélgetésben elhangzott, hogy a lengyelek elleni hazai döntetlen, valamint a San Marino és Andorra otthonában aratott győzelem során tulajdonképpen összesen egyetlen gyenge perce volt Marco Rossi csapatának, az pedig két lengyel gólt eredményezett.

„Az az egy igazán rossz perc lehet, hogy a végén az egészet egy picit lejjebb sorolja majd. Ha úgy játszunk, mint abban a másik 269 percben, és megverjük a lengyeleket, akkor most kilenc ponttal nem a földön, hanem a föld fölött állnánk. Ne legyenek illúzióink, ezt a San Marinó-i és andorrai válogatottat még Albánia is meg fogja verni oda-vissza, szóval túl sok mindent nem jelent, de jó ránézni a táblázatra” – fogalmazott Hajdú B. István.

A beszélgetésben elhangzott, hogy a két kötelező feladat során a magyar válogatott egységessége és fegyelmezettsége volt szembetűnő, amit egyébként az is bizonyít, hogy a 2020-ban és 2021-ben lejátszott tizenegy tétmérkőzésből mindössze egyet vesztett el a csapat, amelyben mindössze négyszer tudott pályára lépni legjobbja, Szoboszlai Dominik.

Az idegenbeli túrát végigkísérő kommentátor élménybeszámolójában mesélt a San Marinó-i „óvifociról”, a „vért ivott” andorraiakról, a magyar–andorrai barátság jegyében a kabátjával letakart technikáról, valamint arról is, hogy a San Marinó-i meccs előtt olyannyira megérezte a magyaroknak befújandó tizenegyest, hogy egyből három is lett belőle.

A nagyválogatott sikeres szereplése után kevésbé adott okot az örömre az U21-es csapat, amely három vereséggel búcsúzott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében. „A magyar válogatotton az érződött, hogy ha nem lennénk ennek az utánpótlás Európa-bajnokságnak a társházigazdái, mi ezzel a csapattal oda nem jutottunk volna ki. Viszont ennek a csapatnak a magja két év múlva is játszat, tehát az igazi értékmérő az lesz, valamint az, hogy a felnőtt válogatottban ki milyen játékot tud nyújtani” – mondta Hajdú B. István, aki szerint azonban ebben a generációban is van két-három játékos, aki később bemutatkozhat majd a felnőtt válogatottban.

További tartalmak