Musorujsag
Élő Eredmények

Norris már a legjobbak között?

Norris már a legjobbak között?

Sky, F1
Miután a Portugál Nagydíjon zsinórban harmadszor lett az üldözők legjobbja, Lando Norrist több szakértő is komoly dicsérettel illette. Ross Brawn szerint a fiatal brit teljesítménye figyelemreméltó, Marc Gené pedig a mezőny legjobbjai közé sorolja.

Norris fantasztikusan kezdte a 2021-es szezont: Bahreinben negyedik volt, Imolában harmadikként ért célba egy kaotikus futam végén, Portugáliában pedig ötödikként intették le. Ezek már önmagukban erős eredmények, a tény pedig, hogy a roppant szoros középmezőnyben eddig háromból háromszor ő volt a „különverseny győztese”, csak még erősebbé teszi őket.

Azt követően, hogy Portugáliában a gyengébb edzéseredmények után vasárnap mégis a középmezőny élére verekedte magát, rutinosabb, többszörös futamgyőztes csapattársát, Daniel Ricciardót pedig elhomályosította, több dicséretet is kapott.

A Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn például külön kitért az eredményére a hétvégét összegző cikkében. „Amikor Ricciardo csatlakozott a McLarenhez, sokan arra számítottak ő lesz az a versenyző, aki vezetni fogja a csapatot, de Norris eddig jobbnak bizonyul” – kezdte. „Miközben a csapattársa küszködött az időmérőn, Lando bejutott a legjobb tíz közé, majd vasárnap fontos pontokat szerzett, biztosítva ezzel, hogy a McLaren harmadik maradjon a tabellán. Lenyűgöző teljesítmény volt.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

A Ferrari korábbi tesztversenyzője, Marc Gené – aki jelenleg az olasz Sky szakértőjeként követi az F1 eseményeit – olyannyira meggyőzőnek találta a brit utóbbi futamokon mutatott teljesítményét, hogy már a mezőny legjobbjai közé sorolja.

„Szerintem jelenleg ott van (Lewis) Hamilton, (Max) Verstappen és (Charles) Leclerc mellett” – jegyezte meg, amikor Norrisról beszélt. „Három nagyszerű futama volt, most pedig az időmérőn és a versenyen is tökéletesen ment. Hamilton, Verstappen, Norris és Leclerc mind olyan versenyzők, akikben ott a potenciál, hogy bajnokok legyenek. Hamilton értelemszerűen már az, de nincs kétségem afelől, hogy Norris is ebbe a csoportba tartozik” – tette hozzá.

Norrist a brit Sky értékelésében is kiemelték, a futamgyőztes – és a diadal felé vezető úton két fontos előzést is bemutató – Hamilton után ugyanis ő kapta a legjobb értékelést a mezőnyben. „Lando lassan megszokott figura lesz a legjobb öt között. A legutóbbi pontszerzés minden bizonnyal nehéz volt, különösen a trükkös kezdés után, amikor még attól tartott, az időmérőn a Q3-ba sem jut be. Végül a csapattárs esett ki a Q1-ben, míg Lando a hetedik helyre kvalifikált. A remek rajt után nyolc körig negyedik volt, és bár (Sergio) Pérez a gyorsabb Red Bull-lal megelőzte, Leclerct öt másodperccel is leelőzte és ötödik lett. A bajnokságban pedig három futam után még mindig harmadik” – írták.

Lando Norris (Fotó: XPB)

 

Borítókép: Lando Norris (Fotó: McLaren)

További tartalmak