Musorujsag
Élő Eredmények

A Forma-1 reagált az esetlegesen kieső Török Nagydíj hírére

A Forma-1 reagált az esetlegesen kieső Török Nagydíj hírére

Autosprint, Sky
Miközben két, a múlt évben versenyt rendező pálya neve is fölmerült a Török Nagydíj esetleges helyetteseként, az F1 elnöke egyelőre másfajta megoldást is keres Isztambul problémájára.

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken a brit kormány bejelentette, hogy a jövő héttől Törökország visszakerül az úgynevezett piros listára, mely azon országokat sorolja föl, ahonnan Nagy-Britanniába utazva 10 napos karantén vár az emberekre. A Forma–1 június 13-án tervez versenyezni Isztambulban, ám az új korlátozás bizonytalanná tette a Kanada helyére beugró pálya versenyrendezését, mivel a tízből hét istálló Angliában működik, és dolgozói nem engedhetik meg a sűrű versenyprogram miatt, hogy ennyi ideig karanténban rostokoljanak.

Az F1 pénteken rövid közleményben jelezte, vizsgálja a helyzetet, a sorozat elnöke, Stefano Domenicali szombaton Barcelonában már arról is beszélt, milyen megoldási lehetőségek merülhetnek föl. Egyelőre két irányba tapogatóznak. Egyfelől próbálják elérni, hogy mentességet kapjanak a brit kormánytól a karanténkötelezettség alól, másfelől fontolgatják, későbbre lehetne-e halasztani a török versenyt.

Stefano Domenicali (Fotó: XPB)

„A következő napokban próbáljuk felmérni, hogy van-e lehetőség megkapni a mentességet, és ezzel változatlanul hagyhatjuk-e a naptárunkat. Ha nem, akkor megvannak az egyéb lehetőségeink arra, hogy megtartsuk a jelenlegi versenyszámot, mivel nem szeretnénk, ha a nagyszerűnek ígérkező szezonunk lendületet vesztene”

– mondta a Sky televíziónak Domenicali.

A 23 futamos naptár megtartása kapcsán további lehetőségként fölvetődött, hogy egy másik pálya ugorjon be a már eleve beugróként a programba került Isztambul helyett. Két név vetődött föl, a már tavaly is versenyeket helyettesítő Nürburgring és Mugello. Domenicali e találgatás kapcsán csak annyit mondott: „Semmit sem erősíthetek meg.”

Az olasz előrebocsátotta, nem fogják sokáig halogatni a tervek esetleges módosítását. „A következő két hétben, de talán még hamarabb dönteni fogunk, ez biztos. Már a jövő héten szeretnénk tudni, milyen irányt vehetünk. Mint mondtam, szeretnénk kitartani az előre meghatározott versenyszám mellett, de az is világos, hogy figyelembe kell vennünk a folyamatosan változó helyzetet, és tartanunk kell a tervezett ritmust.”

M4 SPort élő: www.m4sport.hu/elo
Borítókép: A 2020-as Török Nagydíj startja (Fotó: Batchelor / XPB)Images

További tartalmak