Musorujsag
Élő Eredmények

Költöznie kellett és főnöke vette kezelésbe a szétcsúszott F1-es újoncot

Költöznie kellett és főnöke vette kezelésbe a szétcsúszott F1-es újoncot

Formeul1.de/YouTube, Beyond The Grid
Erős kezdés után erőteljes visszaesés – nincs megelégedve az újonc Cunoda Juki teljesítményével a Red Bull. A hibáknak és őrjöngéseknek meglett a következménye.

A pontszerzést hozó bahreini hétvégéje után még ódákat zengtek Cunoda Jukiról, a szakmában többen emlegetni kezdték, hogy a 20 éves tehetség a jövőben Japán első Forma–1-es futamgyőztese lesz, sallangmentes személyiségével és a pályán mutatott agresszivitásával pedig hamar sok rajongóra tett szert. Aztán fokozatosan teljesen tévútra futott. Előbb jött az imolai Q1-es baleset, majd az újabb gyengélkedések, rádiós őrjöngések, valamint a nyilvánosság előtti kétkedés az Alpha Tauri két autójának hasonlósága felől és az emiatti bocsánatkérés.

Cunoda az utóbbi versenyhétvégéken nemigen emlékeztetett a magabiztos bahreini újoncra, és teljesen elveszett Pierre Gasly árnyékában. E folyamat a Red Bullnak sem tetszik. Mint azt Helmut Marko tanácsadó a Formel1.de portálnak adott interjúban elárulta, most próbálják rövidebben tartani a gyeplőt, és így visszaterelni tehetségüket a helyes útra.

Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri) Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

„A bemutatkozása igazán fantasztikus volt, aztán viszont sajnos jöttek a hibák. Ha valaki Imolában a vizes íven akarja megelőzni Hamiltont, az igen merész. Természetesen rosszul is sült el. Ez volt az első hiba, ami miatt kicsúszott a pontzónából. Az ottani időmérős hibája a Q1-ben a túlzott akarás eredménye volt, Monte-Carlóban pedig azt mondtuk neki, hogy ne ütközzön a szabadedzéseken, de a másodikon falnak ment a híres Verstappen-kanyarban, ahol Max 2017-ben és 2018-ban is ütközött, akárcsak most Leclerc. Ezek után hiányoztak neki a körök ahhoz, hogy az időmérőn jobb helyzetben legyen” – sorolta Cunoda hibáit az osztrák.

A Red Bull és az Alpha Tauri nem nézi tétlenül e folyamatot: Cunodának Angliából a csapata gyára közelébe kellett költöznie, és személyesen a főnöke fogja „gyámsága alá venni”.

„Eldöntöttük, hogy Olaszországba költözik. Ott Franz Tost személyes megfigyelése alatt áll. A fiúnak most tehát összpontosítania kell, és meg fogja tanulni, hogy a Forma–1 a legkeményebb bajnokság az autóversenyzés világában, ami miatt a hozzáállásban és a munkamódszerben is profinak kell lenni.”

Ami az Alpha Tauri csapatfőnökének, Franz Tostnak a szerepét illeti, Marko megerősítette, az osztrák tényleg szigorúan fogja a versenyzőjét. „Igen, felügyeli, illetve meghatározza a napi menetrendjét. Sok edzés, gokartozás, technikai munka a gyárban – tehát adatelemzések és hasonlók.”

Helmut Marko és Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri) Helmut Marko és Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

Tost számára nem újszerű e feladat, hiszen az Alpha Tauri és a Toro Rosso főnökeként sok tehetséget nevelgetett már, de még azt megelőzően is dolgozott együtt szorosan versenyzőkkel, például az F1 előtt Japánban pallérozódó Ralf Schumacherrel. Az osztrák szigorú főnök hírében áll, Cunoda szerint mégsem a terrorhangulat jellemző náluk. A japán nemrég az F1 Beyond The Grid című podcastjában elárulta, Tost meglepően megértően viszonyult az eddigi hibáihoz és megnyilvánulásaihoz.

„Igazán higgadt, és mindig támogatja a versenyzőket. Jól ismeri például Sebastian Vettelt, látta, hogyan vált sikeres versenyzővé, szóval nem kényszerít rá, hogy ilyen vagy olyan legyek, csak próbál tanácsokat adni. Imola után csak rám nevetett. Nem rossz értelemben, csak azt üzenve, hogy ez megesik, vagy mintha azt mondaná, túlságosan nyomtam. Nem kérdezte meg, hogy mit csináltam, miért követtem el ezt a hibát.”

„Barcelona után, amikor ezt az igazán csúnya dolgot mondtam, még akkor is úgy volt vele: »Nem kell aggódnod a rádió miatt, ez a rádiózás szinte semmiség, csak a versenyzésre összpontosíts, a mérnökökkel való egyeztetésre, valamint arra, hogy mi volt a probléma.« Meg hogy olyanná kell alakítanom az autót, amilyenre szeretném. Szerintem ő kedves, és még ha néha szigorú is tud lenni, jó értelemben az”

– monda Cunoda a főnökéről.

Ami azt a barcelonai „igazán csúnya dolgot” illeti, Cunoda ott a Q1-es kiesése után a rádióban szitkozódott, majd a tévés interjúi során is arról beszélt, hogy szerinte az ő autója talán nem is ugyanolyan, mint csapattársáé. Közösségi oldalán még aznap este bocsánatot kért csapatától e megjegyzésért.

Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri) Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

Elismeri, az érzelemkitörésein meg kell tanulnia úrrá lenni. „Barcelonában teljesen elvesztettem az irányítást. Nem kellett volna, mégis megnyomtam a rádiógombot, fogalmam sincs, miért. Csak ordítottam velük. Egy nyilvánvaló gyenge pontom. A rádiós kommunikáció a legfontosabb az F1-ben, szóval semmi értelme a rádióban üvöltözni. Ha tanácsot akarsz a csapattól, higgadtnak kell lenned, és meg kell mondanod, mi a probléma. Ha viszont ordibálsz, nem tehetnek semmit. Szóval a rádiózás most a fő téma” – ismerte el.

„Én magam sem tudom, miért leszek ennyire heves. Szeretnék körről körre magam lenni, és talán nem szeretem, hogy bármi megzavarja a gyorskörömet, főleg amikor igazán jó körön vagyok. Valószínűleg a legtöbb versenyző így érez, de egyszerűen… nos, igen, az önuralmam most a fő téma, ez száz százalék.”

Marko úgy véli, Cunoda korábban töretlen önbizalmára is rossz hatással voltak az elmúlt nagydíjhétvégék történései. „Igen, a fejlődése semmiképpen sem pozitív irányú volt. Az elkövetett hibák miatt nyilvánvaló, hogy az önbizalma is kárt szenvedett. Az Angliából Olaszországba költözése emiatt is jó: ott nemcsak kontroll alatt lesz, de bizonyos fajta biztonságot is kap. A potenciál továbbra is megvan benne, de most muszáj a helyes vágányra terelnünk” – összegzett a Red Bull tanácsadója.

Borítókép: Franz Tost és Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

További tartalmak