Élő Eredmények
 

Venyercsán Bence és Helebrandt Máté is indulhat az olimpián

Venyercsán Bence és Helebrandt Máté is indulhat az olimpián

mti
Venyercsán Bence és Helebrandt Máté indulhat 50 kilométeres gyaloglásban a tokiói olimpián, miután a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) lezárta a versenyszám világranglistáját.

Venyercsán a 42., Helebrandt pedig az 54. helyet foglalja el a listán, a leghosszabb távú atlétikai számban – amelyben május végéig tartott a szintteljesítési időszak – hatvanan állhatnak rajthoz a játékokon.

Helebrandt Máté a riói olimpián 20 kilométeren indult és a 28. helyen ért célba. A 2017-es világbajnokságon, Londonban 50 kilométeren az előkelő hatodik helyen végzett, 3:43:56 órás országos csúccsal. A következő évben emlékezetes versenybalesetet szenvedett a berlini Európa-bajnokságon, amikor – az élcsoportban haladva – rálépett egy eldobott palackra és eltört a lábközépcsontja.

„Két évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk készülni az olimpiára, amit aztán egy évvel elhalasztottak, akkor az volt a minimális célkitűzés, hogy biztos induló legyek. Sajnos a sérülések és az új kijutási rendszer kicsit megnehezítették a dolgunkat, de örülők, hogy utazhatok a harmadik olimpiámra” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a nyíregyházi atléta.

A 32 éves sportoló azt is elmondta, hogy mostantól már csak a játékokra fókuszál, júniusban Nyíregyházán készül, majd három héten át a Tátrában fog edzőtáborozni.

„A pandémia miatt teljesen új lesz a helyzet, nemcsak nekünk, mindenki másnak is. Nagyjából tudjuk milyen szabályozások lesznek, de majd csak kint fogunk találkozni ezekkel, ezért igazán készülni erre nem lehet. Mi próbálunk csak a versenyre koncentrálni. Tokióban a helyezés lesz a fontos, nem a jó időeredmény. Egy pontszerző helynek már nagyon örülnék” – jelentette ki Helebrandt, aki július 28-án vagy 29-én utazik az olimpiára, a versenyre pedig augusztus 6-án kerül sor.

A 2018-as Eb-n Venyercsán Bence 12. lett, a 2016-os játékokon, szintén 50 kilométeren, a 44. helyen zárt. A Honvéd 25 éves gyaloglója ifjúsági vb-n és junior Eb-n is volt nyolcadik.

A hosszú távú atlétikai versenyeket, azaz a maratonfutást – amelyben nem lesz magyar résztvevő – és a gyalogló számokat a várható rekkenő hőség miatt nem Tokióban rendezik majd, hanem az onnan 800 kilométerre északra fekvő Szapporóban.

A tokiói kvótás magyar atléták száma így nyolcra nőtt, de a többi számban a ranglisták június 29-i zárása után még többen lehetnek olimpiai résztvevők, s június végéig még a szinteredmények is teljesíthetők.

Borítókép: Helebrandt Máté (Fotó: atletika.hu)

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)