A magyar K-4-es hajó 2012 és 2016 után zárt az élen ismét, ezúttal Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállításban.
„Nehezen bírom sírásnélkül. A délután hátralévő részére az marad – mosolyodott el a karrierje nehézségeit könnyek közt felemlegető Kárász. – Hihetetlen sok minden pörgött le bennem, már akkor, mikor beértünk a célba.”
A szintén első olimpiai aranyát szerző Bodonyi megkönnyebbült. „Az a fajta vagyok, aki kevesebbet gondol magáról, mint amit tud. Ezért nagyon nehéz pár napom volt. A mai nap ez kicsúcsosodott a középfutam után. Örülök, hogy így tudunk innen hazamenni.”
Csipes már négy éve is a győztes egység tagja volt. Felszabadultabban is nyilatkozott. „Mondtam is a lányoknak: amikor kellett akkor mentünk a legjobban, mióta együtt készülünk.” Elárulta, ha egymásnak nem is vallották be, aggódtak kissé, mert laza középdöntőt vártak, mivel csak az utolsó helyezett nem juthatott döntőbe. És meglepődtek, hogy az ellenfelek tempója miatt nem lehetett könnyedén leevezni a pályát. „Kicsit, nem kicsit, nagyon hajtani kellett, és úgy értünk be, hogy »mi lesz itt?!«. A döntőbe már nyilván nem így mentünk fel”– idézte fel az érzéseiket.
Majd Kozákkal, aki a négyes triplázásából minden állomáson kivette a részét, és összességében immár minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja, részletesen beszámoltak róla, hogy a szükséges dühvel álltak be a rajtgépbe. Így bár nem számítanak a legjobban startolók közé, ezúttal nem kerültek nagyobb hátrányba mielőtt a táv felénél megindíthatták a hajót. Sőt, igazából alig várták, hogy megtehessék . „Igaz, az utolsó ötvenen már mindannyian kéket láttunk” – nevettette meg a többieket Csipes.