Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Díjat kapnak Christian Eriksen megmentői

m4sport.hu | Szerző: Kun Dániel
Az orvosi csapat - akik megmentették a dán Christian Eriksen életét a 2020-as Európa-bajnokságon - és a dánok csapatkapitánya Simon Kjær az UEFA elnöki díjában részesülnek.


Az elismerést Eriksen életének megmentéséért kapják. A 2021-re halaszott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság csoportmeccsén – június 12-én Koppenhágában – a házigazda Dánia Finnország ellen lépett pályára.

A 29 éves középpályás hirtelen a földre rogyott és leállt a szíve. A csapattársai – Simon Kjær vezetésével – rendkívül gyorsan reagáltak és mire az orvosi csapat odaért, a dánok csapatkapitánya már megkezdte az újraélesztést. Az orvosok körülbelül egy óráig küzdöttek, hogy újra életet leheljenek a játékosba. Közben a dánok mind a tizenegy játékosa sorfalat állt.

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin az EURO 2020 igazi hőseiként hivatkozott a díjazottakra. „Ebben az évben az UEFA elnökének díja túlmutat a labdarúgás határain” – mondta. „Fontos és egyetemes emlékeztetőt kaptunk, milyen fontos is az élet és mindent az életünkben tisztább kilátásba helyez” – tette hozzá.

„Mindent jót szeretnék továbbá kívánni Christian Eriksennek és családjának a felépülés folytatásában.”

A dánok tízese is köszönetet mondott: „Szeretném megköszönni Morten Skjoldagernek és Morten Boesennek, valamint az egész orvosi stábnak, akik segítettek nekem június 12-én. Fantasztikus munkát végeztetek és megmentettétek az életem. Nagy-nagy köszönet a barátomnak és kapitányomnak, Simonnak és a csapattársaimnak a támogatásért, akkor és azután is. Köszönöm minden szurkolónak a nekem és családomnak küldött jókívánságokat. Sokat jelentett nekem, erőt és támogatást adott számunkra. Köszönöm!”


Az orvosi csapatból Mogens Kreutzfeldt azt mondta csak tették a dolguk és a lehető legjobbjukat próbálták nyújtani: „A pályára siettünk, hogy segítsünk és tettük a dolgunk. Tettük, amit kellett, amire tanítottak és képeztek minket. Mindenki tudta a szerepét és hogy mit tegyen. Nem volt helye érzelmeknek akkor. Utána természetesen olyanok voltunk, mint mindenki más, nagyon boldogok és büszkék.”

Az UEFA első emberét is sokkolták a történtek: „Amikor Christian Eriksen összeesett a pályán Koppenhágában, futballrajongók millióival együtt sokkhatás alatt álltunk. Mindenki örömére és megkönnyebbülésére, a profi orvosi csapat megmentette őt. A legnagyobb csodálattal vagyok feléjük, hogy ilyen talpraesetten és nyugodtan reagáltak.”

Az egyik legfontosabb láncszem, a segítség, akinek nincs orvosi képesítése – Simon Kjær – is megosztotta gondolatait a nem mindennapi estéről: „Olyasvalami történt, amire egész életünkben emlékszünk majd. A csapat egységként, igazi csapatként reagált. A lehető legnagyobb erőfeszítést tettük együtt, hogy túl legyünk a vészhelyzeten és olyan hasznosak legyünk, amennyire csak tőlünk telik. Igyekszem vezetni a csapatot a pályán és azon kívül is. Úgy vélem, ez az egyik legnagyobb kiváltság a karrieremben.”

„Hosszú ideje ismerem Christiant. Nagyszerű családja és sok barátja van, sok csapattárs, akik a legjobbat szeretnék neki. Ameddig boldog és a családja is jól van, öröm önti el a szívem.” – zárta szavait a 32 éves középhátvéd.