Élő Eredmények
 

Szvitacs Alexa újabb győzelmével közel került a paralimpiai dobogóhoz

Szvitacs Alexa újabb győzelmével közel került a paralimpiai dobogóhoz

MTI | Kun Dániel
Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa megnyerte csütörtök esti mérkőzését a tokiói paralimpián, ezzel csoportjában két győzelemmel, illetve egy vereséggel zárt, ami a papírforma alapján elődöntőt, és ezzel biztos érmet jelent majd.

Az S9-es kategória magyar résztvevője, aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, a szerdai játéknapot egy-egy győzelemmel és vereséggel fejezte be, de csütörtökön magabiztosan verte a török Neslihan Kavast. A két négyfős csoportból az első kettő lép tovább. Szvitacsék csoportjában a kínai játékos megnyerte eddigi két mérkőzését, és pénteken az egy sikerrel álló brazil ellenfelével mérkőzik.

Továbbjutott már a csoportjából Csonka András, aki első mérkőzését elveszítette, de a másodikat megnyerte. Ezzel az S8-as kategóriában nyolcaddöntős az öt éve, Rióban ezüstérmes magyar játékos, aki oxigénhiánnyal született, ezért a jobb oldali végtagjait kevésbé tudja mozgatni. Ugyanebben a kategóriában nem sikerült a továbbjutás a két vereséggel záró Zborai Gyulának.

Korábban negyeddöntőbe jutott Major Endre (S1) és Pálos Péter (S11).

A második versenynap összefoglalója:

Eredmények:

férfiak:

S8
Makszim Nikolenko (ukrán)-Csonka András 3-2 (6, 3, -8, -9, 7)
Csonka-Steven Roman Chinchilla (kubai) 3-0 (9, 1, 3)
Phisit Wangphonphathanasiri (thaiföldi)-Zborai Gyula 3-0 (4, 7, 4)

szerdán játszották:
Csao Su-aj (kínai)-Zborai Gyula 3-0 (7, 3, 8)

nők:

S9
Szvitacs Alexa-Neslihan Kavas (török) 3-0 (9, 6, 12)

szerdán játszották:
Szvitacs Alexa-Danielle Rauen (brazil) 3-1 (-9, 6, 9, 6)
Hsziung Kuj-jen (kínai)-Szvitacs 3-0 (5, 6, 8)

Korábban:
férfiak:

S1
Major Endre-Andrea Borgato (olasz) 3-1 (6, 6, -7, 8)

szerdán játszották:
Major Endre-Michael Godfrey (amerikai) 3-0 (0, 6, 7)

S11
Pálos Péter-Kato Koja (japán) 3-1 (6, -10, 9, 5)

szerdán játszották:
Pálos Péter-Kim Csang Gi (dél-koreai) 3-1 (-7, 10, 7, 7)

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)