Élő Eredmények
 

Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert a paralimpián

Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert a paralimpián

MTI
Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.

A 2019-ben Európa-bajnok magyar játékos – aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait – a csoportjában szerdán 3-1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3-0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3-0-ra verte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért a számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek.

A fináléért szombaton az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzött meg, és jól kezdett, szoros szettekben 2:0-ra meglépett. A harmadik játszma viszonylag simán az ellenfeléé lett, a negyedikben pedig csak a végén tudott fölénybe kerülni az ausztrál. A döntő szettben 6-6-ig együtt haladtak, de onnantól a magyar játékosnak már nem sikerült pontot csinálnia.

„A harmadik szettet 2-0 után gyorsan be akartam fejezni, és pont itt fordult meg a mérkőzés. Utána már nem tudtam a saját játékomat játszani. Rendkívül boldog vagyok a bronzérem miatt, de azért egy nagy adag hiányérzet is keletkezett bennem. Nincs mit tenni. Tanulok a hibákból és Párizsban megpróbálok még jobban szerepelni” – nyilatkozott az elődöntő után.

Szvitacs – aki otthon az épek között a női bajnokságban a Győr, a férfi NB I-ben pedig a BVSC színeiben játszik – a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön pedig Veres Amarilla győzött párbajtőrben (A).

Eredmény:
nők (S9), elődöntő:
Li Na Lej (ausztrál)-Szvitacs Alexa 3-2 (-12, -11, 5, 8, 6)

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Július

    21

  • Július

    22

  • Július

    23

  • Július

    24

  • Július

    25

  • Július

    26

  • Július

    27

  • Július

    28

  • Július

    29

  • Július

    30

  • Július

    31

  • Augusztus

    01

  • Augusztus

    02

  • Augusztus

    03

  • Augusztus

    04

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

Baseball

3 esemény

02:00

Ausztrália - Japán (Softball)

05:00

Olaszország - Amerikai Egyesült Államok (Softball)

08:00

Mexikó - Kanada (Softball)

Labdarúgás

6 esemény

09:30

Nagy-Britannia - Chile (Női)

12:30

Japán - Kanada (Női)

10:00

Kína - Brazília (Női)

13:00

Zambia - Hollandia (Női)

10:30

Svédország - Amerikai Egyesült Államok (Női)

13:30

Ausztrália - Új-Zéland (Női)