Musorujsag
Élő Eredmények

Ronald Koeman menesztését követelik a Barcánál

Ronald Koeman menesztését követelik a Barcánál

m4sport.hu | Szepes Viktor
Az igazgatótanács több tagja is Joan Laportához fordult és a Barcelona elnöke sem hisz már a holland edzőben.

A TV3 és az AS számolt be róla, hogy az FC Barcelona igazgatótanácsának csütörtöki ülésén több tag is Ronald Koeman vezetőedző felmentését követelte a klub (és a tanács) elnökétől, Joan Laportától. Az egybehangzó sajtóhírek szerint a katalánok első embere sem elégedett a holland szakember munkájával, de eltávolítása további nehézségekhez vezetne: a Barcelonának 12 millió eurós végkielégítést kellene fizetni Koeman számára, ráadásul az edzői piac sem bővelkedik a nagy nevekben, hogy pótlását azonnal meg tudják oldani.

Sokak szerint Koeman helyére Laporta tanácsadója, Yordi Cruyff vagy a továbbra is Katarban dolgozó Xavi Hernández lehetne a legesélyesebb, de Cruyffot előbbi pozíciója miatt nem szívesen alkalmaznák vezetőedzőként, Xavi pedig nyáron sem érkezett, így nem valószínű, hogy az új szezon kezdete után otthagyná ázsiai munkáját.

Ronald Koeman szerződése jövő nyárig érvényes a katalánoknál, s a mester a hét elején még meglehetősen magabiztosan nyilatkozott barcelonai munkáját illetően:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

Más kérdés, hogy csapata azóta nagyon simán kikapott a Bayern Münchentől hazai pályán, így a Barcával 24 év után először fordult elő, hogy pont nélkül maradjon a Bajnokok Ligája nyitányán. A klub igazgatótanácsa 18 tagból áll, így több hétbe – és mérkőzésbe – telhet, mire végleges döntést hoznak Koeman maradását vagy távozását illetően.

Borítókép: (EPA/Alejandro Garcia)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek