Musorujsag
Élő Eredmények
×

Legendák búcsúztak: 2021-ben visszavonult magyar sportolók

Legendák búcsúztak: 2021-ben visszavonult magyar sportolók

m4sport.hu
A koronavírusjárvány által átrendezett 2020-as év után rendhagyó volt az idei is, hiszen páratlan évben még soha nem rendeztek sem olimpiát, sem labdarúgó-Európa-bajnokságot. Az ötkarikás játékok halasztása miatt többen meghosszabbították egy évvel pályafutásukat, hogy a csúcson hagyják abba, voltak legendák, akik amúgy is idén vonultak volna vissza, de sajnálatos módon olyanok is voltak, akik sérülés miatt voltak kénytelenek befejezni karrierjüket. Íme a 2021-ben visszavonult magyar sportolók válogatottja.

Görbicz Anita (kézilabda)

Görbicz Anita búcsúmérkőzése 2021. június 4-én (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Idén júniusban, 38 évesen zárta le trófeákkal alaposan kikövezett játékospályafutását a 233-szoros válogatott Göbricz Anita. Az ötszörös BL-győztes, kétszeres BL-gólkirály, 13-szoros bajnok, 14-szeres kupagyőztes kézilegenda 1997-től erősítette játékosként a győri csapatot, a magyar válogatottal olimpiai negyedik és ötödik helyet, világbajnoki ezüst- és bronzérmet, kétszer pedig Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. 2005-ben a világ legjobb női kézilabdázójának választották, júniusban pedig a Mosonmagyaróvár ellen 26–20-ra megnyert bajnokin, pályafutása 750. győri mérkőzésen búcsúzott el. Visszavonulása óta az ETO sportigazgatójaként és a magyar szövetség alelnökeként tevékenykedik.

Orbán Adrienn (kézilabda)

Orbán Adrienn a 2013 októberi Győr–Hypo BL-meccsen (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

A Szombathely kézilabdázójaként, 34 esztendősen köszönt el a profi sporttól a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Orbán Adrienn. A jobbszélső a bajnokságot és a Magyar Kupát egyaránt hét, a Bajnokok Ligáját három alkalommal nyerte meg a Győri ETO színeiben. Szülővárosa csapatán kívül játszott a Vác és a Kisvárda együttesében, majd egy szezont töltött Szombathelyen. A válogatottban 2009 és 2018 között 48 mérkőzésen 66 gólt lőtt. Tagja volt a 2009-es világbajnokságon kilencedik, és a 2018-as Európa-bajnokságon hetedik helyet elért csapatnak.

Ilyés Ferenc (kézilabda)

Ilyés Ferenc a 2015 februári Szeged–Aalborg BL-meccsen (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

Májusban, egy térdsérülés után jelentette be visszavonulását 39 évesen Ilyés Ferenc 229-szeres válogatott kézilabdázó. A székelyudvarhelyi születésű védekező-specialista 2000-ben igazolt Magyarországra, a Szeged és a Veszprém csapatát is két időszakban erősítette, megfordult Makón, illetve a német TBV Lemgo és a lengyel Wisla Plock együttesénél. A Tatabánya játékosaként vonult vissza, ahol 2016 óta szerepelt. A bajnokságot háromszor, a Magyar Kupát és az EHF Kupát kétszer, a KEK-et egyszer nyerte meg. A válogatottal 2004-ben Athénban és 2012-ben Londonban is olimpiai negyedik volt, világbajnokságon a 2009-es ötödik helyezés a legjobb eredménye. A Magyar Kézilabda Szövetségben 2018 óta a határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottként, tavaly óta pedig a határon túli magyar utánpótlás kézilabdázást támogató Együtt növünk fel! alapítvány kuratóriumi elnökeként dolgozik.

Cseh László (úszás)

Cseh László a tokiói olimpián (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A tokiói olimpián 35 évesen a 200 méteres vegyesúszásban elért hetedik helyével fejezte be fantasztikus pályafutását Cseh László. A nagymedencében négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes, kétszeres világbajnok sportember eredményei többségét a 23-szoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps kortársaként érte el, Európa-bajnokságon pedig tizennégyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Példaértékű karrierjét jelképesen az októberi budapesti világkupán fejezte be, versenyen kívül mind a négy úszásnemben teljesített egy hosszt abban a medencében, ahol pályafutása utolsó, 71. érmét szerezte világversenyen. A 2017-es világbajnokságon megszerzett ezüstjével egyszersmind egy aligha megdönthető rekordot állított fel: az volt egymás után a nyolcadik nagypályás vb, amelyiken dobogóra állhatott. Az M4 Sport karrierportréval tisztelgett a visszavonuló legenda előtt, Az utolsó hossz című félórás filmben Cseh László úgy vélekedett, ha nem Michael Phelps kortársa, és valamelyik korábbi olimpián aranyérmet szerez, akkor elképzelhető, hogy nem tartott volna ilyen sokáig a pályafutása.

Bernek Péter (úszás)

Bernek Péter a 2021-es budapesti Európa-bajnokságon (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A tokiói játékok után egy másik magyar úszó, a 29 esztendős Bernek Péter vonult vissza, aki 13. lett 400 méter vegyesen a japán fővárosban. A nagymedencében egyszeres Európa-bajnoki ezüst- és háromszoros bronzérmes, rövidpályán világbajnok Bernek a jövőben edzőként folytatja pályafutását, szeptembertől Késely Ajna felkészítését irányítja.

Berki Krisztián (torna)

Berki Krisztián 2017 áprilisi Európa-bajnokságon (Fotó: (EPA/Mircea Rosca)

Évek óta tartó vállsérülése miatt februárban, nem sokkal 36. születésnapja előtt jelentette be visszavonulását Berki Krisztián olimpiai, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász. Az eleinte „hatszeres” tornász egy bokasérülés miatt lett lólengés-specialista. Pályafutása csúcsára a 2012-es londoni olimpián ért fel, de a szívéhez legközelebb a 2005-ös debreceni Európa-bajnokságon aratott győzelem áll. Legutóbb a 2017-es kolozsvári Eb-n állt rajthoz, ahol ezüstérmet szerzett, ám ezt követően megsérült a válla, amit öt alkalommal is meg kellett operálni. Magyar Zoltán és Sivadó János után ő a harmadik magyar tornász, akiről a nemzetközi szövetség tornaelemet nevezett el – 2016-ban – lólengésben. Visszavonulása óta a szövetség sportigazgatói posztját tölti be.

Szász-Kovács Emese (vívás)

Szász-Kovács Emese edzésen 2020. januárjában (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A decemberi országos bajnokság után, 39 évesen fejezte be 29 éves pályafutását Szász-Kovács Emese. A többszörös világbajnoki és Európa-bajnoki érmes párbajtőröző a riói olimpián érte el karrierje legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a fegyvernem egyéni küzdelmeit. 2019-ben ikreknek adott életet, majd visszatért és megcélozta ugyan a tokiói olimpiát, de nem sikerült kiharcolnia a részvételt. A jövőben társelnökként fog tevékenykedni a Vasas vívószakosztályában.

Dani Gyöngyi (kerekesszékes vívás)

Dani Gyöngyi edzésen 2021 júniusában (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ötödik paralimpiája után vonult vissza a kerekesszékes vívó Dani Gyöngyi, aki hat paralimpiai ezüstje és egy bronza mellé egy újabb harmadik helyet szerzett a tőrcsapat tagjaként Tokióban. A világ- és Európa-bajnok vívó egyébként versenyszerűen síelt is, ki is jutott a 2010-es vancouveri téli olimpiára, ám a megnyitó napján eltörte a lábát és nem tudott indulni a versenyen.

Lőrincz Tamás (birkózás)

Lőrincz Tamás a tokiói olimpiai döntő megnyerése után (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A csúcson, azaz az olimpiai dobogó legtetején fejezte be pályafutását 34 évesen Lőrincz Tamás, aki a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjában lett aranyérmes Tokióban. A ceglédi birkózó ezzel teljessé tette aranyéremkollekcióját, egy világ- és négy Európa-bajnoki cím után – kilenc évvel a londoni játékokon még 66 kilósként szerzett ezüst után – az ötkarikás elsőséget is begyűjtötte.

A Szöcsi becenevű birkózó ráadásul tényleg a csúcson, azaz a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonult vissza.

Ungvári Miklós (cselgáncs)

Ungvári Miklós a 2021-es budapesti világbajnokságon (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A cselgáncsozó Ungvári Miklós ötödik olimpiája után szeretett volna visszavonulni, de a júniusi, budapesti világbajnokságon 40 évesen hetedik lett, így lemaradt Tokióról. A háromszoros Európa-bajnok és vb-bronzérmes dzsúdós a 2012-es londoni olimpián érte el pályafutása legnagyobb eredményét, ahol ezüstérmet szerzett. Versenyzői pályafutása ugyan véget ért, de nem szakad el szeretett sportágától: a jövő évtől a férfi válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább.

Nagy Viktor (vízilabda)

Nagy Viktort ünneplik a pólóválogatott tagjai a tokiói olimpia bronzmeccsén aratott győzelem után (MTI/Illyés Tibor)

Olimpiai bronzéremmel búcsúztatta pályafutását Nagy Viktor, a magyar vízilabda-válogatott kapusa. A világ- és Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes, Eb-n egyszer ezüst-, kétszer bronzérmes pólós 37 esztendősen védett karrierje utolsó mérkőzésén, a tokiói olimpián 9–5-re megnyert magyar–spanyol bronzmeccsen, a második két negyedben nem kapott gólt. Klubszinten 2017-ben Bajnokok Ligáját nyert a Szolnokkal, emellett kilencszeres magyar bajnok és hatszoros kupagyőztes. Egyéni elismerésként 2013-ban a világ és Európa második legjobb vízilabdázójának választották, 2016-ban az Európa-bajnokság, egy évvel később a világbajnokság legjobb kapusa lett.

Baji Balázs (atlétika)

Baji Balázs a 2017-es londoni vb-n (Fotó: m4sport.hu)

A 2021-es év jelentette a végállomást a 32 éves Baji Balázs versenyzői karrierjében is. Az atléta a 2016-os amszterdami szabadtéri Eb-n nyert ezüstöt 110 méter gáton, egy évvel később pedig a londoni vb-n lett harmadik. 2017-ben háromszor javította meg az országos csúcsot, akkor július 4-én a Gyulai Memorialon elért 13.15 másodperces eredményével jelenleg is tartja a táv rekordját. Az állatorvosként végzett vágtázó karrierje során két olimpián szerepelt, 2012-ben Londonban az előfutamban kiesett, a 2016-os riói játékokon viszont az elődöntőig jutott.

Pályafutásában 2019 februárjában következett be törés, amikor egy edzésen súlyos sérülést szenvedett, a térdét és combját is műteni kellett, majd felépülését csonthártyagyulladás hátráltatta. Egy évvel később vissza tudott térni, de korábbi formáját később sem nyerte vissza, igaz, az idei toruni fedett pályás Eb-n elődöntős volt 60 méter gáton, de a tokiói olimpiára nem tudta kvalifikálni magát.

Orbán Éva (atlétika)

Orbán Éva a 2015-ös pekingi világbajnokságon (Fotó: EPA/Franck Robichon)

A női kalapácsvetés magyar csúcstartójaként, 36 évesen fejezte be pályafutását Orbán Éva. A veszprémi dobóatléta három olimpián – Athén, Peking, London –, öt világbajnokságon és hat Európa-bajnokságon szerepelt, a 2013-as moszkvai vb-n hatodik, a 2012-es helsinki Eb-n pedig a hetedik helyen végzett. Az országos csúcsot háromszor javította meg, s a rekordot jelenleg is ő tartja a 2013-as országos bajnokságon dobott 73,44 méteres eredményével.

Földházi Zsófia (öttusa)

Földházi Zsófia a 2018-as mexikóvárosi világbajnokságon (Fotó: EPA/José Mendez)

Gyermekvállalás után nem tervez visszatérni öttusázóként Földházi Zsófia. A 28 éves világ- és Európa-bajnok sportoló augusztusban jelentette be a búcsút, miután az utóbbi időben sérülések hátráltatták pályafutását és a világjárvány is megviselte lelkileg. Csapatban 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is világbajnok volt, Európa-bajnoki címet egyéniben 2013-ban, csapatban 2018-ban szerzett.

Kanta József (labdarúgás)

A visszavonuló Kanta József előtt tisztelegnek az MTK és a Fehérvár játékosai (Fotó: m4sport.hu)

„Futballévben” mérve tavaly, de a naptár szerint idén fejezte be játékospályafutását Kanta József, az MTK labdarúgócsapatának korábbi kapitánya, aki 1998-tól tavaszi visszavonulásáig erősítette a kék-fehér együttest. A háromszoros válogatott középpályás 37 esztendősen akasztotta szögre a stoplist, az MTK színeiben összesen 427 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 139 gólt szerzett, emellett kiosztott 122 gólpasszt is, 2008-ban pedig a szezon legjobbjának választották. Az MTK-val közös története azonban nem ér véget, Kanta a klub NB III-as vezetőedzőjeként folytatja.

Jakabfi Zsanett (labdarúgás)

Jakabfi Zsanett a magyar válogatott göteborgi edzésén 2020. szeptemberében (Fotó: EPA/TT Hírügynökség/Adam Ihse)

Szintén tavasszal vonult vissza Jakabfi Zsanett, akit Magyarországon kilencszer választottak meg az év női labdarúgójának. Az egyetlen Bajnokok Ligája-győztes magyar futballista 14 éves korától az MTK-ban játszott, öt szezon alatt több mint száz gólt lőtt és magyar bajnok lett. 2009-ben Wolfsburgba igazolt, csapatával hatszor nyerte meg a német bajnokságot, és hatszoros kupagyőztesnek mondhatja magát. A Bajnokok Ligájában kétszer ért fel a csúcsra klubjával, amely az előző kiírásban is döntős volt. A magyar válogatottban 62 mérkőzésen lépett pályára és 31 gólt szerzett.

Lakatos Zsanett (kenu)

Lakatos Zsanett a 2018-as portugáliai vb-n (Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás)

Huszonhat évesen tette le a lapátot Lakatos Zsanett világ- és Európa-bajnok kenus. A székesfehérvári születésű sportoló síkvízen világbajnoki arany-, ezüst- és kétszeres bronzérmes, Európa-bajnokságon háromszoros győztes és egyszer volt harmadik helyezett, maratoni vb-n pedig kétszer sikerült aranyérmet nyernie.

Tóth Ivett (műkorcsolya)

Tóth Ivett a phjongcshangi téli olimpián (Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Novemberben vonult vissza Tóth Ivett olimpikon műkorcsolyázó. A 22 éves sportoló 2004 óta műkorcsolyázott, a 2017-es Európa-bajnokságon nyolcadik lett, majd világbajnoki huszadik helyezésével kvótát szerzett a 2018-as phjongcshangi téli olimpiára, ahol a 23. helyen zárt.

Sárosi Laura (tollaslabda)

Sárosi Laura a riói olimpián (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Egy nappal 29. születésnapja előtt jelentette be visszavonulását Sárosi Laura kétszeres olimpikon tollaslabdázó. A riói és az idei tokiói játékokon szerepelt játékost hatszor választották meg a legjobb magyar női tollaslabdázónak, 21-szer lett felnőtt országos bajnok. A riói és a tokiói olimpián sem jutott tovább a csoportjából, utóbbin a második mérkőzése előtt visszalépett részleges Achilles-ín-szakadás miatt.

Krausz Gergely (tollaslabda)

Krausz Gergely a tokiói olimpián (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A tokiói olimpia másik magyar tollaslabdázója, a 23-szoros magyar bajnok Krausz Gergely is befejezte pályafutását. Krausz volt az első magyar férfi tollaslabdázó, aki valaha kijutott ötkarikás játékokra. Tokióban két vereséggel nem jutott tovább csoportjából.

Borítókép: 2021-ben visszavonult magyar sportlegendák (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak