Musorujsag
Élő Eredmények

Szinte minden meccsen játszott ősszel, mégis kirakták az első csapat keretéből az MTK védőjét

Szinte minden meccsen játszott ősszel, mégis kirakták az első csapat keretéből az MTK védőjét

m4sport.hu
Az MTK Budapest labdarúgócsapata szombaton utazott el törökországi edzőtáborozásra – Balázs Benjámin nélkül. A 31 esztendős védő edzésre jelentkezett a klub NB III-as együttesénél, de szabadon távozhat a kék-fehérektől.

Balázs Benjámint is meglepte a szakmai stáb döntése, negatív tapasztalatairól a Nemzeti Sport Online-nak mesélt: „Egy hete hétfőn edzéshez készülődtünk, amikor szólt a technikai vezetőnk, Janta Gábor, hogy Polyák Balázs sport­igazgató vár az irodájában, és szeretne velem beszélni – kezdte Balázs Benjámin. – Elmondta, nem kerülök be az első csapat keretébe, ezért szabadon eligazolhatok, és amíg nem találok új klubot, a második csapattal készülhetek. Megkérdeztem, mi a probléma velem, hiszen az ősszel rendszeresen játszottam, ő elmondta, új labdarúgókat igazolt a klub, más rendszerben játszik majd a csapat. Nincs ezzel semmi gond, van olyan, hogy valaki mással a helyemen képzelik el a folytatást, azt viszont nem gondoltam volna, hogy még a huszonötös keretbe sem kerülök be…”

A 31 esztendős védő elmondta, nem lepődött volna meg, ha Márton Gábornál nem lesz alapember, de arra nem számított, hogy a 25 fős keretbe sem kerül be. Hozzátette, már korábban is volt hasonló helyzetben Újpesten, de akkor is megküzdött a helyéért, ezúttal viszont az NB II-ben is szívesen futballozna. Balázs szerződése június 30-án jár le a Hungária körúton.

 

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak