Musorujsag
Élő Eredmények

Nincs 25-30 játékosunk – Gurulj be lassítva is!

Nincs 25-30 játékosunk – Gurulj be lassítva is!

M4 Sport
A legfrissebb GBL-ben a magyar válogatott két felkészülési mérkőzésével kezdünk, aztán szóba kerül, hogy milyen reményeink lehetnek a Nemzetek Ligájában. Vajon ki hiányzik majd a legjobban a világbajnokságról, és miért is lesz ez kicsit öregfiúk vb? És természetesen az OTP Bank Liga és egy kicsit a női labdarúgó-Bajnokok Ligája is szóba került Hajdú B. István és Székely Dávid beszélgetése során.

„Szerintem a legkevésbé sem az eredményt kell nézni – kezdte Székely Dávid arra a felvetésre, hogy milyen érzésekkel zárhatta Marco Rossi együttese a Szerbia (0–1) és az Észak-Írország (1–0) elleni barátságos meccset. – Persze, nyilván jó, hogy nyertünk, mert ez nem az az év, amely előzetesen azt ígéri, hogy győzelmi csúcsot döntünk” – utalt a válogatott Nemzetek Ligája-csoportjára, amelyben Anglia, Olaszország és Németország lesz a magyarok ellenfele.

A két kommentátor kiemelte a csapat kapusait: Gulácsi Péternek a szerbek ellen voltak fontos védései, míg Belfastban Dibusz Dénes bizonyította jó pár bravúrral, hogy lehet rá számítani. Hajdú B. István az Ádám Martinhoz hasonlóan most debütáló Styles Callumot is dicsérte, viszont hozzátette, számára az volt a tanulság, hogy mezőnyben „nekünk nincs 25-30, nemzetközi szinten számon tartható és bevethető játékosunk”.

Hajdú B. szerint az is jól látható volt, hogy Szoboszlai Dominik nem élete formájában van, de jóval rosszabb napjai vannak a lipcsei középpályásnál az olasz válogatott tagjainak, akik Észak-Macedónia elleni búcsújuk után legfeljebb nézőként lesznek ott a katari világbajnokságon.

Ami az NL-t illeti, mindketten úgy vélik, a magyaroknak fel kell kötniük a gatyájukat az angolok, az olaszok és németek ellen, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy az előző kiírásban Izland például hat vereséggel pótselejtezhetett az A ligából, ráadásul „a válogatott a Rossi-korszakban elsősorban azt bizonyította, hogy fel tud nőni az erősebb csapatok szintjére”.

Persze szóba került a katari labdarúgó-világbajnokság is, amelyre már csak három hely kiadó, és amelynek pénteki sorsolását az M4 Sport élőben közvetíti, valamint a hétvégi NB I-es forduló és a női Barca–Real El Clásico is, amelyen világcsúcsot jelentő 91 553 futballszurkoló volt jelen a Camp Nouban.

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak