Musorujsag
Élő Eredmények

A Chelsea és a Fradi is rámutatott a VAR egyik legfontosabb hiányosságára – Hétvégi hősök

A Chelsea és a Fradi is rámutatott a VAR egyik legfontosabb hiányosságára – Hétvégi hősök

m4sport.hu | Szerző: Szepes Viktor
Rendhagyó Hétvégi hősök húsvéthétfőn: a Honvéd–Ferencváros három találata felvetette – megfelelő stádiumban a futball igazságszolgáltatása?

Why do we love football?, azaz miért imádjuk a focit? – teszi fel a kérdést az UEFA örökérvényű reklámja. Bár az európai szövetség válasza is kellőképp kielégítő („mert a pályán mindannyian egyenlőek vagyunk”), amiatt is szerethetjük, mert számtalan vita, konstruktív párbeszéd generátora. Ennek alapja persze az emberi szubjektivitás, amit a labdarúgást szeretők ebben a játékban végtelenre fejleszthetnek csapatszimpátiájuk, hazaszeretetük és persze a sport szellemiségének kivirágoztatására.

A párbeszédek leggyakrabban a bírói ítéleteknek köszönhetőek, hiszen ezek a szituációk a futballszínház meghajlásai: statisztát és főszereplőt is ugyanúgy érintenek, heves reakciókat, neadjisten ellenérzéseket váltanak ki.

A társadalmi ódium redukálását, vagyis a játék igazságosságát hivatott szolgálni a videobíró-rendszer, amely a szezon eleje óta már az OTP Bank Liga szerves része, s szigorúbbá, vontatottabbá tette a mérkőzéseket. A jelenlegi interregnum-állapot pedig egy arany középút lehet, amelyben mindenki örömét leli: a VAR-párti futballtársadalom örülhet, hiszen a játék jóval méltányosabb, mint a sötét középkorban, de a Honvéd–Ferencváros meccs megmutatta, hogy a klasszikus modellt kedvelő, futballkonzervatív oldal is el van kényeztetve – a labdarúgás nem gépiesedett el teljesen, van még helye vitáknak és párbeszédeknek a játékvezetők munkájával kapcsolatban.

Utóbbinak két egyszerű oka van: az elnevezés sugallatával ellentétben egy videobírós ítélet is emberi döntések egyenlege (a gólvonal-technológiát most nem idevéve), illetve a VAR jelenlegi formájában nem képes lefedni valamennyi játékszituációt.

Lassan már jobban tudjuk, mint a saját nevünket, de sohasem árt ismételni: a videobíró négy helyzetben nyújthat segítséget a játékvezetőnek – gólok, büntetők, piros lapok, illetve hibás azonosítás esetén. További kétfajta szituációban (lesek megítélése, tizenhatoson belüli vagy kívüli szabálytalanság) pedig nem is javaslat, hanem direkt ukáz érkezik a kocsiból.

Három játékmegszakítás, három gól a Honvéd–Fradin

Kronológiai bukófordulót véve a mindent lezáró Zachariassen-találattal érdemes kezdeni a visszatekintőt. A helyzet érdekessége, hogy a norvég játékos már a gólja előtt háromszor is eldönthette volna a meccset, előbb gyengén lőtt, aztán egyenesen luftot rúgott, végül pedig az üresen tátongó kapu mellé fejelt – utóbbival ágyazott meg győztes találatának.

A szituáció maga elsőre is egyértelműnek tűnt, Szappanos (egyébként hatalmas) bravúrja után Zachariassen egyszerűen mellé fejelt, annyira, hogy még a menteni igyekvő Hidi Patrik kobakját sem érintette a labda. Mindez egy pillanat törtrésze alatt történt, az asszisztens a kamerák oldaláról nyilván nem látott semmit, de a mérkőzést vezető Andó-Szabó Sándor panorámáját is takarta két kispesti tarkó, így bizonyára ő sem ítélhette meg a helyzetet olyan jól, mint mondjuk egy alapvonali játékvezető tette volna.

Andó-Szabó perspektívája aligha ideális, az asszisztens a kamerák oldaláról még ennyit sem láthatott (fotó: M4 Sport).

Mindjárt fel is merül a kérdés: felelős döntés volt-e utóbbiak kivonása a futballból, ha ilyen szituációk előfordulhatnak? Mivel két esemény a legritkább esetben ismétlődik egy futballmeccsen belül, a szövetségek erről csak tendenciák alapján dönthetnek:  a gólok és a tizenegyesek megítélése már automatikusan a kocsiból történik, az alapvonali bírók elsődleges funkciójukat elvesztették, ha pedig tíz meccsenként találunk egy példát, amikor érdemben hozzá tudnak tenni, nem éri meg az alkalmazásuk. Az igazság fontos, de nem mindenáron!

„Ilyen is csak velünk eshet meg!” – morgolódhattak a kispesti szurkolók a lefújást követően, de ebben történetesen nem lehetett igazuk: mintha pontosan ugyanez történt volna négy nappal korábban, csak épp nem a Bozsik Arénában, hanem a Santiago Bernabeuban. A Real Madrid–Chelsea BL-negyeddöntőn Reece James lövése a lassítások alapján nem ért hazai játékost, a megítélt szögletből pedig Antonio Rüdiger kiegyenlítette a párharcot – más kérdés, hogy a Realnak kicsivel több ideje volt javítani, mint most a Honvédnak. De példát a nyári Európa-bajnokságról is találunk: a 2–1-re végződő dán–cseh találkozón szerzett olyan gólt a skandináv csapat, amely egy kirúgásnak tűnő sarokrúgásból született.

A fővárosi rangadó azért is volt csodálatos, mert nemcsak egy, de egyenesen három vitatható és közben párbeszédébresztő találat született. Ráadásul bebizonyosodott, hogy nemcsak a szurkolók egy részének, de a ferencvárosi Marquinhosnak sem sikerült az elmúlt hónapokban elsajátítania a VAR-szentnégységet; tizenhatoson kívüli szabálytalansága után teljesen feleslegesen mutatta Andó-Szabónak a videózást, a játékvezető nem vehette igénybe a kocsiban ülők segítségét.

A brazil játékos nyújtott lábbal nem, de „leérkezésekor” mintha, eltalálta volna Dusan Pantelics bokáját, a veszélyes játék miatt egyébként is fújható szabálytalanság volt. Ha minden bizonnyal nem is született téves ítélet, az alapvető vita ugyanaz, mint a Zachariassen-találat esetében: a gólt megelőző pontrúgás érvényessége. Amelyet – ha nem a tizenhatoson belül történik – a játékvezetői stábnak továbbra is szabad szemmel kell megítélni.

Bár az utolsó percek fényében szinte már feledésbe merült, de hasonló vehemenciával vitatták Kispesten a Ferencváros első gólját is, no nem Ryan Mmaee megmozdulása volt problémás, előtte Botka Endréé. Az esetet szintén csak takarásból látta Andó-Szabó, mégis előbb jelezte a vendég bedobást, mint az asszisztens, a kép alapján helyesen, Botka nem ért a labdához.

forrás: M4 Sport

Viszont ha labdához nem ért, de eltalálta Zinédine Machach-t (mintha a francia szélső is inkább ezt jelezné a felvételen), nem kellett volna szabadrúgást ítélni a Honvédnak? A szituáció eléggé ötvenes, egyrészt a kontakt vitathatatlan, másrészt viszont nem példa nélküli, hogy egy meccsen tucatnyi ilyen csatt büntetlenül marad.

A kérdés viszont pontosan ugyanaz mindhárom esetben – lehet és kell-e ennél szélesebb hatáskört biztosítani a VAR-nak? Egészen pontosan: egy gól előtti pontrúgás, játékmegszakítás megítélésében nem lehetne a videókocsi segítségét hívni?

Amennyire egyszerűen hangzik, olyan nehéz lehet ennek megvalósítása. Mert a jelenlegi rendszerben tökéletesen körülhatárolható játékhelyzetekkel dolgozhat csak a VAR, ezek pedig nem azok. Ha a gól előtti pontrúgás jogosságát vizsgáljuk, azzal az azt megelőző játékhelyzeteket és magát a pontrúgást is nagyító alá vesszük, s olyan érthetetlen döntések is születhetnek, mint egy gól visszavonása szabálytalan bedobás vagy nem pont a körívről elvégzett szöglet miatt. Arról nem is beszélve, hogy a játékmegszakítás pontos oka vajon meddig nyúlhat vissza? Ha az azt megelőző játékmegszakításig, akár percekkel korábbról is táplálkozhat egy videózás, így pedig az elvárt igazságszolgáltatás még szubjektívebb, ingoványosabb lenne. A labdarúgás állítmánya lenne újraírva.

Ha a futball így igazságosabb lehet, érdemes megfontolni bármilyen innovációt – a fenti alapján Delaney, Rüdiger és Zachariassen találatát is érvényteleníteni kellett volna, a Honvéd–Fradi másik két gólja pedig hosszas ellenőrzés terhét cipelné. De a felesleges vontatottság, túlzott transzformerizálódás elveheti a futball igazi varázsát, a párbeszédeket, a vitákat, amiért (is) mi annyira szeretjük. Az igazság fontos, de nem mindenáron!

A játék pedig így is, úgy is szolgáltatja: a Honvéd-játékosok reklamálása katalizálta a rendezetlenséget, ami végtére is mindkét bekapott gólt okozta. Az ominózus Zachariassen-találat meg a legfőbb végeredményt valószínűleg nem befolyásolja – a Honvéd minden bizonnyal így is a bentmaradás, a Fradi bajnoki cím katarzisát élheti át.

Akkor lehet csak igazán szeretni a futballt!

A 28. forduló eredményei:

Debrecen–Gyirmót 3–1
Újpest–ZTE 4–0
Paks–MTK 4–0
Honvéd–Ferencváros 1–2
Mezőkövesd–Fehérvár 1–2
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–0

forrás: M4 Sport

A 29. forduló menetrendje:

04.22., péntek:
20:00 MTK–Mezőkövesd

04.23., szombat:
14:45 Kisvárda–Debrecen
17:45 ZTE–Paks
20:00 Fehérvár–Puskás Akadémia

04.24., vasárnap:
17:30 Ferencváros–Újpest
19:30 Gyirmót–Honvéd

Borítókép: honvedfc.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vignjevic: Sajnálom a fiúkat
A Honvéd vezetőedzője szerint csapata jobb teljesítményt nyújtott a Ferencvárosnál, ezért legalább az egyik pontra rászolgált volna. Zsótér Donát a kapott gólok furcsaságára utalt a mérkőzés után az M4 Sportnak.
Magyar futball