Sportszerű főpróba
Amit szinte biztosan lehetett tudni lehetett a forduló előtt, hogy a Magyar Kupa-döntő főpróbájaként beharangozott Paks-Ferencváros meccs nem lesz döntetlen, hiszen ebben a bajnokságban ez a két csapat osztozott meg a legkevesebbszer a pontokon. Végül nem sokon múlt, a Ferencváros történetének második argentin gólszerzője, Carlos Auzqui 93. percben szerzett találatával bezsebelte a győzelmet.
A paksiak sportszerűségből is jelesre vizsgáztak, hiszen a találkozó előtt sorfalat álltak az előző fordulóban bajnoki címét bebiztosító fővárosiaknak. (Az Újpest erre tavaly előtt például nem volt hajlandó.) Bognár György pedig a találkozó után elismerte, az ellenfélnél jobb képességű labdarúgók vannak. Mindezt egy olyan meccs után, melyet a 93. percben veszítettek el.
Révész büszke nagyot hibázó játékosára
Az előző fordulóhoz hasonlóan, most is kiemelt jelentőséggel bírtak az utolsó pillanatok. A Ferencváros a 93. percben szerzett góllal nyert Pakson, az MTK a 90. percben fejelt találattal hozta el a három pontot Zalaegerszegről, míg a Gyirmót a 90. percben lőtt góllal mentett pontot Újpesten.
A Kisvárda is csak a hajrában, a 85. percben tudott betalálni, ezzel pedig egy pontot elvinni Kispestről. Ennek a találkozónak azonban az első gólja marad emlékezetes, amelynél Dombó Dávid, a vendégek kapusa nagyot hibázott: egy hazaadást sem első, sem második szándékból nem játszott meg, a második cselnél ráadásul a labda elgurult a talpa alatt.
Lerántania sem sikerült az őt leszerelő Lukicsot, aki aztán könnyedén az üresen maradt kapuba lőtt. A mindig kritikus – és a hibákat is nyíltan felvállaló – Révész Attila azonban megvédte játékosát: a meccs előtt elmondta, mindhárom kapusa – Dombó Dávid, Mykhaylo Hotra, Artem Odincov – kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik, de Dombó vállalni tudja a játékot.
„Nem mondom azt, hogy mindegy, ha mezőnyjátékos áll a kapuban. Annál kicsivel több – mondta a meccs előtt, majd a találkozó után sem szedte szét a játékosát. „Elkövetett egy olyan hibát, amit nem lett volna szabad. Fel kell tudni mérni, hogy milyen állapotban van és csak annyit szabad vállalni, amire képes. De így is büszke vagyok rá, hogy elvállalta a játékot, mert nem tudom, ki állt volna a kapuba. Elnézzük neki, hiszen olyan sportszerű hozzáállás volt ez a részéről, amiért nem érheti kritika”.
Rosszul sült el a Panenkadze
Szintén megvédte hibázó játékosát Milos Kruscsics, az Újpest trénere. Budu Zivzivadze 10. bajnokiját játszotta lila-fehérben és eddig tíz gólnál jár, de a Gyirmót ellen talán kissé túlzott magabiztossággal a kapu fölépanenkázott egy 11-est. Edzője szerint nem szükséges külön erről beszélni, talán csak arról, ahogyan megpróbálta belőni.
A pontvesztést elsősorban a tucatnyi kihagyott helyzetre fogta, ami érthető is, hiszen csak az első félidőben 15 kapura tartó lövése volt a lila-fehéreknek. Pedig a győzelem sokat jelenthetett volna az Újpestnek, hiszen mindössze egy pont lenne a hátrányuk a Fehérvár mögött a negyedik – ferencvárosi kupasiker esetén nemzetközi indulást jelentő – helyért vívott harcban.
Dupla ide, dupla oda
Shahab Zahedi számára igazi ünnepnapnak indult a szombat, hiszen minden bajnokságot figyelembe véve 100. élvonalbeli meccsét játszotta. Ráadásul duplázott a Mezőkövesd ellen, a Puskás Akadémia simán nyert. Nem mellékesen ő lett ebben a szezonban a harmadik játékos Ádám Martin és Nemanja Nikolics után, aki két egymást követő meccsen is két gólt szerzett.
„Ezt nem engedheti meg magának. Egy nehéz meccsen ilyen hibát nem szabad elkövetni, ez kulcshiba, ami büntetendő. Ezt a büntetést feldolgozta, megbocsátható, de minimálisan szóbeli fegyelmit fog kapni emiatt” – mondta róla Hornyák Zsolt, a felcsútiak mestere, aki nehezen emésztette meg, hogy épp az iráni játékos hibája miatt került előnybe a Mezőkövesd.
Bírni kell a kritikát
Szintén ünnepnek indult a nap Ivan Lovrics számára, aki 250. bajnokiját játszotta a Honvéd mezében. A szurkolókat azonban nem hatotta meg az ünnep, a Honvéd-tábor előtt csak egy molinó volt kifeszítve, rajta a „SZÉGYEN” felirat, utalva a csapat idei teljesítményére. A kispesti szurkolók, – akik Dombó minden egyes labdaérintésénél éljeneztek – a meccs folyamán többször is kedvenceik tudtára adták, hogy nincsenek megelégedve a teljesítményükkel.
Ugyanez volt a helyzet Debrecenben, ahol nem igazán értik, a csapat miként tudott csak két hazai bajnokit megnyerni a tavasszal. (Az MTK-t 1-0-ra, a Gyirmótot 3-1-re verték Dzsudzsákék.) Ennek többször hangot is adtak, és kritikájukat a végén a szurkolókhoz kisétáló játékosoknak is elmondták.

A korábbi válogatott Varga József szerint ez teljesen normális, hiszen ha sikerek idején oda mennek ünnepelni, akkor ilyen gyenge teljesítmény után a kritikát is el kell viselniük. A Debrecen a 9., a kispestiek a 10. helyen állnak, és matematikailag még mindkét együttes kieshet.
Negyedikből első, és már nem utolsó
Az MTK a 90. percben betalált Zalaegerszegen, de kellett hozzá két perc VAR-vizsgálat, hogy a játékvezető meg is adja a gólt. Ezzel a találattal nyert 3-2-re a fővárosi kék-fehér csapat. Ez volt a múlt hét szombaton kinevezett Horváth Dávid vezetőedző első mérkőzése az MTK élén.
Idén ő a negyedik szakember aki a csapatot irányítja, de ő az első, aki győzelemmel tudott kezdeni. Constantino Giovannival és egy hazai Gyirmót elleni 1-1-gyel kezdték a szezont, majd a 9. fordulóban már Teodoru Vaszilisz ült a kispadon, aki egy otthoni Puskás elleni 1–0-s vereséggel debütált.
Az állandó beugrónak mindössze négy forduló jutott, a 13.-ban már Márton Gábor irányította a csapatot, aki egy sima, háromgólos verséggel kezdett Kispesten. (Ezen a meccsen Márton pozitív tesztje miatt nem ülhetett ugyan a kispadon, csak a következő fordulóban, amikor 5-0-ra kaptak ki a Kisvárdától.) Elképzelhető, hogy a megbízott vezetőedzőnek kinevezett Horváth négy győzelemmel zárja a szezont, és mégis vele esik ki a csapat.
A 30. forduló eredményei:
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 1-1
Paksi FC-Ferencvárosi TC 1-2
Debreceni VSC – MOL Fehérvár FC 0-3
ZTE FC-MTK Budapest 2-3 (0-1)
Újpest FC – Gyirmót FC Győr 2-2 (1-1)
A tabella:
1. Ferencváros 30 20 5 5 53-24 65 pont – bajnok
2. Puskás Akadémia FC 30 14 10 6 41-31 52
3. Kisvárda Master Good 30 13 11 6 45-32 50
4. MOL Fehérvár FC 30 12 7 11 43-40 43
5. Paksi FC 30 12 5 13 70-57 41
6. Újpest FC 30 11 7 12 45-43 40
7. ZTE FC 30 10 9 11 40-50 39
8. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 7 13 35-45 37
9. Debreceni VSC 30 9 8 13 43-48 35
10. Budapest Honvéd 30 9 7 14 46-48 34
11. MTK Budapest 30 7 8 15 22-50 29
12. Gyirmót FC Győr 30 6 10 14 29-44 28