Az idén új rendszerben zajló darts Premier League 16., vagyis utolsó alapszakasz-állomását rendezték Newcastle-ben csütörtök este. A záró játéknapra a legtöbb lényegi kérdés már eldőlt, csupán az volt még kérdéses, hogy Jonny Clayton, Michael van Gerwen és James Wade mellé Joe Cullen vagy Peter Wright csatlakozik. Mivel a két játékos azonos pontszámmal rendelkezett, s az utolsó fordulóban a tabella alapján állították össze a párosításokat, rögtön a negyeddöntőben találkoztak, így lényegében az az összecsapás döntött a negyedik finalista kilétéről.
Előtte azonban még a már biztos alapszakasz-első Jonny Clayton és a sereghajtó Gary Anderson találkozott. Bár a skót 4–2-re is vezetett, Clayton szokás szerint megrázta magát hátrányban, s végül hirtelen halálban megnyerte a meccset. Anderson ennek ellenére száz fölötti körátlaggal zárt, ha minden játéknapon így játszott volna, valószínűleg nem itt fejezte volna be a sorozatot.
Ezt követően érkezett a színpadra az este két kiemelt szereplője, Cullen és Wright. Az első Premier League-sorozatát taposó Cullen első pályáról nagyon ügyelt a kezdéseire, Wright egy 116-os kiszállóval mentette a sajátját – egy rá jellemző nyílcserét követően. A két játékos koncentráltságát remekül mutatta a fantasztikus kiszállózás, mindketten egyetlen nyilat hibáztak el duplára, azt is a bullra tették. A körátlagok ugyan nem voltak kimagaslóak, de így is rendkívül izgalmasan alakult a csata, 4–4-ig mindenki hozta a maga játékát.
A találkozó fordulópontja ekkor jött el, az aktuális világbajnok, s ranglista-vezető Peter Wright kiválóan játszott hátsó pályán, nyolc tökéletes nyíllal három kör után 36 ponton figyelt. Balszerencséjére Cullen is felnőtt a feladathoz, s egy 105-ös kiszállóval, négykörössel mentett hatalmasat. Wrightot elbizonytalanította, Cullent feldobta a kiszálló, így a fiatal angol nem is vitte hirtelen halálig, a következő legben lezárta a meccset. A PDC-világranglistán 11. versenyző rögtön első Premier League-szereplésén döntőben bizonyíthat, míg Wright biztosan idén is PL-cím nélkül zár – még soha nem nyerte meg a sorozatot.
THAT IS UNBELIEVABLE! 🤯
WOW.
Peter Wright leaves D18 for a 10-darter but Cullen finds a pivotal 105 finish to move to within a leg of the match and he’s a leg away from a Play-Offs spot!#CazooPL pic.twitter.com/LoqBf62sHo
— PDC Darts (@OfficialPDC) May 26, 2022
A további negyeddöntőkben Michael Smith – csakúgy, mint egy héttel korábban – felülmúlta Michael van Gerwent, míg Gerwyn Price-nak sem okozott gondot a betegsége után még meglehetősen lábadozó formát mutató James Wade legyőzése.
Cullen amiért jött, azt elérte Wright ellen, így az első elődöntőben a remek formában lévő Clayton diadalmaskodott, Smith pedig ismét régi önmagát idézte, legyőzte Gerwyn Price-t, majd a döntőben a listavezetőt is, így behúzta a 16. játéknapot. Érdekes módon ő volt az egyetlen játékos az idei sorozatban, akinek még nem sikerült a fordulók megnyeréséért járó 10.000 fontot bezsebelnie, az utolsó etapon ez is elérkezett.
FINAL STANDINGS
After 16 league nights, Jonny Clayton is the fourth player to top the Premier League table.
Clayton, Michael van Gerwen, James Wade and Joe Cullen will travel to Berlin on Monday June 13 to contest the Play-Offs! pic.twitter.com/CEhnmgavt7
— PDC Darts (@OfficialPDC) May 26, 2022
A berlini négyes döntőn így három korábbi bajnok – Clayton (2021), Van Gerwen (2015–2019) és Wade (2009) –, valamint az egyetlen újonc – Cullen – lesz érdekelt. Június 13-án Clayton–Cullen és Van Gerwen–Wade elődöntőket rendeznek, ezek győztesei mérkőzhetnek a PL-címért.