Musorujsag
Élő Eredmények

Műteni kell a háromszoros világbajnok dartsost

Műteni kell a háromszoros világbajnok dartsost

m4sport.hu
Michael van Gerwen dobó csuklójában idegprobléma keletkezett, így a korábbi világelsőt meg kell műteni. A beavatkozás a június 13-i Premier League-döntőt még nem érinti, ezt követően kerül rá sor.

„Az elmúlt időszakban egyfajta bizsergető érzést éreztem a dobó kezemben és karomban, az orvosok a kéztő alagút-szindrómával diagnosztizáltak. Egy ideje már kezeléseken estem át a tüneteim enyhítésére, amelyek elegendőek voltak ahhoz, hogy ugyanazon a szinten tudjak játszani – írta közösségi oldalán Michael van Gerwen. – Sajnos azonban világossá vált, hogy műtétre lesz szükségem, hogy a probléma egyszer s mindenkorra megszűnjön.”

A műtétre június 14-én, azaz egy nappal a Premier League-döntőt követően kerül sor, így Michael van Gerwen nem képviselheti Hollandiát a június 18-án kezdődő World Cup of Darts-on.

„A menedzsmentemmel, családommal és az egészségügyi tanácsadókkal közösen döntöttünk az időpont mellett. A további tornákon való szereplésemről később döntők, attól függően, milyen ütemben halad a rehabilitációm. Az a célom, hogy a július végi World Matchplay-re már százszázalékos állapotban legyek. Köszönöm a megértéseteket és persze szurkolok a hollandoknak a világkupán!” – zárta szavait a háromszoros világbajnok.

A holland versenyző egyébként két héttel ezelőtt hazánkban is járt a Hungarian Darts Show-n, ahol elismerően beszélt a sportág magyarországi fejlődéséről.

Borítókép: fotó: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Michael van Gerwen: Látom magam előtt a budapesti Premier League-fordulót, de nem szabad túl gyorsan haladni
A jéghideg profizmus jellemzi a színpadon a darts háromszoros világbajnokát, Michael van Gerwent. A Budapesten rendezett Hungarian Darts Show alatt azonban humoros oldalát is megmutatta, folyamatosan szórakoztatta a közönséget, játékostársait. A holland klasszis az m4sport.hu-nak a sportág magyarországi fejlődéséről, a csodás közönségről, egy új zenekar lehetőségéről és egy legendás szabadrúgásgólról is mesélt.
Darts
Az egyik leghumorosabb profi dartsos ismét alkotott – felporszívózta a színpadot
Ricky Evans elsősorban rendkívüli gyorsaságáról híres a Professional Darts Corporation játékosai közül, ő tartja a világ leggyorsabb 180-as dobásának rekordját 2.16 másodperccel. Viszont amennyire pörög a keze, legalább annyira humoros személyiség is, ezt ismét bizonyította: ő készítette elő a grazi European Tour-verseny színpadát.
Darts