Musorujsag
Élő Eredmények
×

Sós Csaba a férfi gyorsváltóról: A világ elejéhez tartozunk, senki nem mehet ellenünk biztosra

M4 Sport
Az Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Milák Kristóf összetételben ötödik helyet szerző 4x100-as férfi gyorsváltó ismét bizonyította, hogy a világ élmezőnyéhez tartozik – nyilatkozta az M4 Sportnak Sós Csaba szövetségi kapitány a vizes világbajnokság szombati úszóeseményei után.

„A váltó egy és oszthatatlan. Végig harcban voltunk az ezüstért. Ez szép volt. Öt éve felénk billent, most nem” – értékelte a mieink legjobb szombati helyezését produkáló négyest az úszódöntők első napjának végén a szövetségi kapitány, aki az ugyanebben a számban nyolcadikként záró női váltóval is párhuzamot vont, amely ha egy tizeddel jobbat megy, hatodik lett volna.

Gyurinovics Fanni (balról), Pádár Nikolett, Senánszky Petra és Molnár Dóra (balról) a női 4×100 méteres gyorsváltó döntője előtt (MTI/Kovács Tamás)

„Ott vagyunk, a világ elejéhez tartozunk, Európában háromban vagyunk, senki nem mehet ellenünk biztosra. Ugyan most a Bohus Ricsi nem úszott olyan formában, mint öt éve, amikor ő vitte el a boltot, de még egyszer mondom, oszthatatlan a váltó.”

Azért azt hozzátette, Németh olimpiai teljesítményt villantott, Szabó annyit ment, mint a tavalyi ötkarikás játékokon, Milák még annál is eggyel jobbat, – Sós szerint egyszerűen – élete formájában van. Azaz sok a pozitívum, így nincs mit szégyenkezni azon, hogy megismételték a tokiói ötödik helyezést.

Németh Nándor (háttal), Milák Kristóf (balról), Szabó Szebasztián és Bohus Richárd, a világbajnoki ötödik 4×100 méteres gyorsváltó tagjai (MTI/Szigetváry Zsolt)

A 400 vegyes döntőjében nyolcadikként záró Holló Balázs eredményét a korábbiak fényében összegezte a szakember. „Ez a szám a legpusztítóbb, neki az volt a fő feladata, hogy bejusson a döntőbe.” Megtette, méghozzá, az ötödik idővel, holott a tizenegyedik eredménnyel érkezett – hangsúlyozta. „Több mint két másodpercet javított. Ez tizenkét órán belül kétszer nem lehet megcsinálni” – maradt a realitások talaján, jelezve, a jövőben változhat a stratégia, momentán viszont „ha nem ússza így reggel, akkor délután nincs miről beszélgetni.”

Sós úgy fogalmazott, hogy a 200 vegyes vasárnapi fináléjába nyolcadikként bekerülő Hosszú Katinka most ennyit tud, itt tart, és magával szemben sem állít túlzó elvárásokat, ezért is örül, hogy ott láthatjuk majd a végső futamban. Ahogy majd Szabó Szebasztiánt is 50 pillangón, aki nagyon magabiztosan nézett ki, a szoros – „egy tizeden belül vannak hárman-négyen” – mezőnyben.

Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás elődöntője után (MTI/Kovács Tamás)

Végül annak a reményének adott hangot, hogy ezzel kilőtték a volna napot” , amikor az apróságok nem a magyar versenyzőknek kedveznek. „Meglátjuk a folytatást, de azt gondolom, nem volt ez egy rossz kezdés.”

A vizes világbajnokság vasárnapi programja ITT, a magyaros menetrendjét ITT böngészhető.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Sós Csaba útmutatója: milyen szemmel szurkoljunk, milyen eredményt várjunk fiatal úszóinktól a vizes vb-n?
Június 17-én kezdődik Budapesten a vizes világbajnokság, amelyen méltán bízhatunk abban, hogy versenyzőink szép eredményekkel, érmekkel örvendeztetnek meg minket. Vízilabdázóinkban mindig benne van egy érmes torna lehetősége, ahogyan úszóink is rendre elkényeztettek minket az elmúlt években. Ugyanakkor az úszóválogatott egyfajta generációváltáson esik – esett? – át, sok úszónk lesz a budapesti Duna Arénában, akik a felnőtt mezőnyben csak nemrég mutatták meg magukat, bele-belekóstoltak már a világversenyek légkörébe, de köztük 13 vb-újonc is található a magyar keretben.
Úszás