Musorujsag
Élő Eredmények
×

Országos csúccsal döntős a 4x200-as gyorsváltó, Molnár, Burián, Milák és Szabó középdöntőbe jutott – délelőtti összefoglaló

Országos csúccsal döntős a 4x200-as gyorsváltó, Molnár, Burián, Milák és Szabó középdöntőbe jutott – délelőtti összefoglaló

mti
A 4x200 méteres magyar férfi gyorsváltó országos csúccsal bejutott a döntőbe csütörtökön, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Milák Kristóf a legjobb idővel jutott középdöntőbe 100 méter pillangón, Szabó Szebasztián a 12. helyen középdöntős 50 méter gyorson, Molnár Dóra a hetedik, Burián Katalin a kilencedik idővel jutott középdöntőbe 200 méter háton.

A Márton Richárd, Németh Nándor, Holló Balázs, Milák Kristóf összeállítású 4×200-as gyorsváltó 7:07.46 perces idővel csapott a célba, ezzel a tavalyi ob-n felállított 7:07.67-es időt javította meg. Abban az egységben Márton helyett még Zombori Gábor szerepelt.

Ez a kvartett már korábban is ért el nagy sikereket, a 2017-es indianapolisi junior-világbajnokságon korosztályos világcsúccsal, a házigazda amerikaiak elől hozta el az aranyérmet. Azóta először versenyez együtt a négy úszó, akik a harmadik helyen jutottak be a 19.37 órától kezdődő döntőbe.

Milák Kristóf 100 méter pillangón a legjobb idővel jutott elődöntőbe, Szabó Szebasztián végül nem indult el ebben a számban. A 22 éves, olimpiai bajnok Milák kedden világcsúccsal védte meg címét 200 méter pillangón, és ezen a távon is ott van az esélyesek között, főleg azok után, hogy a szám ötkarikás aranyérmese és címvédője, az amerikai Caeleb Dressel szerdán egészségi okokra hivatkozva visszalépett a további küzdelmektől.

A hétszeres olimpiai bajnok Dressel kiválásával is akadnak komoly riválisai a tokiói döntőben Európa-csúccsal (49.68) második Miláknak. A magyar úszó idei legjobbjával (51.03) a rajt előtt az ötödik volt a világranglistán, az előtte lévők – az amerikai Michael Andrew, a kanadai Joshua Liendo Edwards és a japán Mizunuma Naoki – pedig mind ott álltak a rajtkövön.

Milák már az előfutamban igazolta parádés formáját, Andrew-val egy futamban könnyedén utasította maga mögé az amerikait, 50.68-as ideje pedig a világ idei második legjobbja, ennél csak a hiányzó Dressel úszott jobbat (50.01) 2022-ben.

Szabó Szebasztián inkább az 50 méter gyorsra koncentrált, amelyben a 12. helyen jutott középdöntőbe. A szám rövidpályás Európa-bajnoka egyéni csúcsát beállítva, 21.99 másodperccel csapott célba. Ebben a számban eredetileg Lobanovszkij Maxim is indult volna, a neve azonban végül lekerült a rajtlistáról.

Molnár Dóra a hetedik, Burián Katalin a kilencedik idővel jutott középdöntőbe 200 méter háton.

Elsőként a szám kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese, Burián teljesítette a távot, aki ritkán látható nehéz helyzetbe került, hiszen a futam alatt lecsúszott a szemüvege, amit tempózás közben kellett lerántania magáról.

A magyar csapat legfiatalabb tagja, a 16. születésnapját jövő szerdán ünneplő Molnár – aki szerdán a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként ötödik lett – egyéni legjobbjától (2:09.34) nem sokkal elmaradva, 2:10.88 perccel csapott a célba.

Nem sikerült továbbjutnia az előfutamból Varga Dominikának, aki a 24. helyen végzett 50 méter pillangón. A 20 éves magyar versenyző egyéni legjobbjától (26.96) nem sokkal elmaradva, 26.91 másodperces idővel csapott célba, így nem jutott be a 16 fős elődöntő mezőnyébe.

Késely Ajna nem jutott döntőbe 800 méter gyorson, a 20 éves magyar versenyző előfutamában 8:38.64 perces idejével csak a hetedik, összesítésben pedig – akárcsak 400 méteren – a 12. lett. Az előfutamban a 18-szoros világbajnok amerikai Katie Ledecky volt a legjobb, több mint hét másodperccel úszott jobb időt, mint a második ausztrál Lani Pallister.

A délutáni programban a váltó mellett Telegdy Ádám és Kovács Benedek Bendegúz 200 méter háton úszik döntőt.

A vizes-vb csütörtök délutáni úszóprogramja (Fotó: m4sport.hu)

A Margitszigeten zajló szinkronúszóversenyeken a magyar csapat bejutott a highlight program döntőjébe. Az Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Regényi Adelin, Szórát Léna, Taksonyi Blanka összeállítású együttes 78,5000 pontot kapott gyakorlatára, amivel a 11. helyen került a fináléba.

A világbajnokságon 2019-ben debütált highlightban 2 perc 30 másodpercük van a csapatoknak, hogy bemutassák gyakorlatukat, amelyekben sokkal inkább az akrobatikus, látványosabb, közönségszórakoztatóbb, kevésbé művészi elemek szerepelnek. Három éve a hetedik helyen végzett a magyar csapat ebben a számban. A highlight döntőjét szombaton 15 órától rendezik.

Borítókép: Németh Nándor, Holló Balázs, Márton Richárd és Milák Kristóf (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak